XIV. Ugyanaz, ugyanannak.

Képzelje, édesem, minő szerencsétlenség! Jewesst ellopták!

Vége. Soha se simogathatom meg többé gyönyörü, olajzöld tollazatát… Kedvem volna sirni.

Ó, milyen hitványság is, ellopni egy szegény papagályt! Egy nyomorult madarat, a melynek csak arra nézve van értéke, a ki megszokta és szereti szegényt!… Egy nyomorult madarat, a melynek a tolvaj nem veheti semmi hasznát, mert bajos olyan valakit találnia, a kinek eladhatja!… És még erre a menthetetlen tolvajlásra is akad vállalkozó!…

Ki fogom hirdettetni, hogy ötszáz frankot adok a becsületes megtalálónak. De a reménységeim nagyon halványak.

M.

U. i. Most kapok Hollósytól egy levelet, melyben bocsánatot kér tőlem a miatt, hogy késve érkezvén meg Tátrafüredről, nem küldötte meg kegyednek a szegényeink részére járó összeget annak idejében, hanem csak napok, sőt talán egy hét multán. De, istenem, hisz akkor kegyed a magáéból volt kénytelen előlegezni a kis Ilmának, meg a szegény Zsófiának!… Bocsásson meg, édes angyalom, bocsásson meg!