X.

Attól a naptól fogva, a mikor eszébe jutott, hogy áldozatot hozott, a fejébe vette azt is, hogy tulajdonképpen semmiért áldozta fel lelkének a békéjét.

Mióta fiának a sorsa biztositva volt, úgy tűnt fel előtte, mintha a gyermek jövőjén aggódni soha sem s lett volna oka. Ha túl vagyunk valami bajon, az első dolgunk, hogy kicsinyelni kezdjük a veszedelmet, a melyben forogtunk.

Miért áldozta fel tehát az énjét? Egy kis bőségért, mint az utolsó szédelgő. Olyan bőségért, melynek örömét nem tudta élvezni.

Ez a bőség pedig egyre növekedett. Biró Jenő úr már régen összetette a kezét, de a vagyona csak nőtt magától, és egyre rohamosabban, mint a hógörgeteg.

Csinálhatott akármit, minden birtokából uj birtokok támadtak, s Biró Jenő úr úgy tekintett erre a nagy áldásra, mint a Bűnre, melynek mindig uj bűnöket kell szülnie.

Az emberek nem tudták megérteni, hogy ennyi szerencse kegyeltje mért jár mindig olyan arczczal, mintha az orra vére folynék.