Ő.

Hozzávetőleg számitva négy-ötszázezerre lehet tenni azoknak a 15–26 év közötti hajadonoknak, özvegyeknek, elvált és el nem vált asszonyoknak a számát, akik házmesterlakások örök clair-obscurejében vagy kisvárosok napfényes utczáin (Besztercze-Naszód földjén virulván, a fővárosi bolthelyiségekben pedig sorvadozván) minden eszme közül a leghuzamosabban, mondhatni állandóan – mert naponta legalább tizenöt órán át – a következő eszmékkkel foglalkoznak:

– Micsoda buta véletlen, hogy a budapesti kőszinházakban, de Bécsben és Berlinben is, sőt Londonban, európai és ázsiai fejedelmek előtt, Tündérlaky Sári, Delej Teruska, Rózsatőy Gitta, sőt Koczurek Iluczi kreálják a legujabb világjáró operett Mollyját, Pollyját avagy Dollyját! Mért éppen ők?! Hát az én alakom, hát az én hangom, hát az én sikkem?! Tulajdonképpen nekem kellene Londonban, európai és ázsiai fejedelmek előtt, a Pollyt énekelnem, a Monte Carlo grófné nevet valójában nekem kellene viselnem, azok a toalettek voltaképpen az én jogos tulajdonaim s az engem illető hódolatokat nem is zsebelné be a szerencsének ez az érdemetlenül felkapott gyermeke, ha nincs: a buta véletlen, a buta véletlen!…

A négy-ötszázezer hölgyből, a kik ma ezekkel az eszmékkel foglalkoznak, negyven-ötven ki fog válni s négy-öt esztendő mulva ők lesznek a különböző honi szinkörök primadonnái. Mert Londonig – hajh! – hosszu az ut s a buta véletlen Thespis kordéját csak ritkán hajtja olyan messzire!…

Ő (az öt év mulva ünneplendő Molly, Polly vagy Dolly) a buta véletlent jelenleg kedves papájában látja megtestesülve. Ez az ember az oka, hogy neki még most sincsenek kétezer frankos fehérnemüi s huszonnégy-féle pongyolája, hogy még most sem reggelizik pezsgőt s hogy az igazi életet csak az Ohnet György ur regényeiből ismeri!

Kedves bátyját, a ki rojtos szélü mancsettákat visel, nem tartja egész embernek. Tudja a kis fenyő, hogy vannak pálmák, a kik csak egész ingeket viselnek, Heathtől hozatják a kalapjaikat s csupán azokat a fiakkereket használják, a melyek ismert figurák az ügető versenyeken.

Egyelőre nagyon szereti a sört és a kovászos uborkát. Mindenkit rangja alatt valónak talál, kivéve azokat a huszártiszteket, a kik az Arany Griffben bezárt ajtók mögött szoktak mulatni. Nem ismeri őket, de érzi, hogy ezek az ő világából valók. S ha vele szembe jövet, diszcsörtetéssel üdvözlik, reagál. Komoly pillantásában benne foglaltatik a bezárt ajtós mulatságokat megillető figyelem és elismerés.

Övé a jövő. Szerződni fog Zenőfalvy Pongráczhoz, s ha becses mamájával megszáll a vidéki hotelekben, igy fogja beirni nevöket a vendégkönyvbe: „Szivárvány Irma és anyja.“

A fővárosban kissé nélkülőzi az éjjeli zenéket és a banketteket, de kifagylaltozza magát s barátságos a Ganz-gyár ama hivatalnokai iránt, akik a nyári kritikákat irják. Julius közepén több napilapban elhomályositja a legdivatosabb primadonnát. Ellenben nem igen lát a nézőtéren Heath-kalapokat. A Heath-kalapok ilyenkor Ischlben vannak.

Mert Pest ilyenkor nem Pest, csak olyan Pest-féle. A szinkör sem szinház, csak afféle szinház-nemü valami. Szegény kis fenyű, London oly messze van!