Isten hozzád, Kecskemét városa,

Én már többé nem vagyok lakosa,

Növelhet már sarjut a laposa,

Kis pej lovam többé nem tapossa.

A szép búzát csak a jó föld adja,

Karcsu legényt szép lány csalogatja,

Kis galambom rám is viselt gondot,

Mig a hajnal szép tisztán mosolygott.

Én is voltam csikós, mint akárki,

S nem jártam el gabonát aratni,

De azért még mindig volt kenyerem,

Teli bogrács, jó bor és szerelem.

Hej, de most már ütött a végóra,

Kedvesemnél vagyok búcsúzóra;

A gazdámnál rózsám jobb szerettem,

Lejárt nála az én becsületem.

Isten veled, beteg kis galambom,

Ha meghalok, ne keresd sirhantom;

Messze földön beállok huszárnak,

Virrad ott még a juhászbojtárnak.