Kalapom szememre vágom,

Mellette hervad virágom,

Sírva nézem.

Igy múlik el ifjuságom,

Ma-holnap oda világom,

Oh be érzem!

Fogd meg pajtás a vasvesszőt,

Verd meg véle a temetőt,

Mert nem kedvez semmi szépnek,

Semmi épnek.

Addsza pajtás a vasvesszőt,

Hadd kérdem meg a temetőt:

Hol fáj neki.

Oda sujtok, hadd érezze

A fájdalmat, s ahhoz mérje

A miénket.

Ottan oly csendesen nyugszik,

És a gondtól megmenekszik

Párnáján sok hív szerető,

Jó temető!

Oh, ne bántsd, pajtás, azokat

A mohosult sírhantokat

Vasvesszővel.

Keress inkább az út mellett

Kettőnknek egy nyugvóhelyet,

S majd idővel

Tűzz mellé egy száraz ágot,

Hadd példázza e világot,

Melyet ketten kinevettünk,

Föl sem vettünk.