III.

– Hát nem engedi meg? – kérdezte Girálthy.

– Nem.

– De miért az isten szerelmére?

– Mert mások is hallhatják. Akkor azután van itt egy idegen úr Budapestről, aki engem egyszerűen Ilkának szólít.

– A gyerekkori barátság révén.

– Azt mindenki mondhatja. És hiszi, aki akarja.

Girálthy ránézett. Mégis buta ez az asszony, gondolta magában. De nagyon szép, és jó volna feleségnek is, szeretőnek is. Odafordult az asszonyhoz.

– Nagyon büszke az erkölcsös hírére? – kérdezte tőle egy kicsit lenézően.

– Igen, – mondta határozottan az asszony.

– Na!… Hát engedje meg, hogy lefessem. A magam örömére. A magam gyönyörűségére.

Az asszony habozott.

– Festek magáról, mondta Girálthy, egy gyönyörű képet. Kiállítom Budapesten.

Az asszony elmosolyodott.

– Ezt nyugodtan teheti, mondta Girálthy. Hiszen tíz asszonyt festek itt; és nem árt egyikük hírének se.

Az asszony beleegyezett. Girálthy már délután felvitette hozzá a festőállványát és a festékes dobozát. Azután minden délután felment hozzá. Jó képet akart róla festeni, hízelegni akart neki a képpel, a munkát azonban szándékosan késleltette. Meg akarta szerezni az asszonyt. Ez a munka azonban nehezebben ment, mint a festés. Az asszony jókedvű volt, bizalmassá is lett, nevetett, egy-egy kézcsókot megengedett, de Girálthy semmi komoly eredményt el nem ért.

Egyszer festés közben letette az ecsetjét és odafordult az asszonyhoz:

– Mondja, nem akarna maga feleségül jönni hozzám?

– Isten ments! – szólt rémülten az asszony.

– Miért? Olyan ijesztő vagyok a maga számára?

– Nem maga ijesztő. A házasság.

– Sohasem fog férjhez menni?

– Sohasem.

– Nagyon rossz tapasztalatokat tett a házasságban?

Az asszony elpirult.

– Ne kérdezzen, mondta zavarodottan. Nem akarok férjhez menni.

Girálthy felkelt, odament az asszonyhoz és megfogta a kezét. Ekkor igazán izgatott volt.

– Ilka!… mondta neki könyörgő és forró hangon.

Az asszony felugrott és kiment a szobából. Girálthy káromkodott és hazafelé indult.

Másnap ismét megpróbálkozott az asszony megnyerésével.

– Itt hagyom, – fenyegette meg az asszony.

– Inkább nem szólok semmit.

– Borzasztó népség maguk férfiak, mondta azután panaszosan és kényesen az asszony. Itt van már megint ez a Zemplény Gyurka…

– Mit csinál Zemplény Gyurka?

– A mult télen – egy hónapig – minden nap éjjeli zenét adott nekem és egész nap itt járt az ablakom alatt. Most újra kezdi. És most verseket is ír hozzám. Ezek a buta helyi újságok közlik. És mindenki tudja, hogy rólam szólnak.

– Hisz ez dicsőség, mondta egy kicsit csúfolódva Girálthy.

– Szép dicsőség. Add nekem ifjú testedet: ha ezt ezer ember olvassa. És egy vers, amelynek ez a refrénje: ha nem leszel enyém, hát meghalok. Szép dicsőség.

– Minek kacérkodott vele?

– Én nem kacérkodtam vele. Beszéltem vele és táncoltam vele, mint mindenki mással.