XI.

Másnap felsétált a kórházba.

– Mertzné, mondta Gálnak, azt üzeni, hogy nem haragszik rád.

Gál rémülten nézett rá.

– Ezt üzeni? Egyebet nem?

– Nem.

– Semmit?

– Semmit.

Gál lehúnyta a szemét.

– Pajtás, mondta neki Vécsy, rossz asszony az.

Gál felnyitotta a szemét. Ránézett.

– Lehet, mondta. Lehet, hogy rossz asszony. Hát majd kigyógyulunk talán ebből is.

Vécsy azután elment. Délután találkozott a rendes társaságával. Akkor félrehívta Rápolt Kálmánt.

– Te Kálmán, mondta, vér van a te eredben vagy víz?

– Vér van abban öregem, még pedig jó kún vér.

– Hát Kálmán, kell-e szép asszony?

– Kell.

– De merni is kell ám azért valamit.

– Merek én.

– Szeretnéd-e Mertznét?

Rápolt összeszorította a két ajkát és füttyentett egyet.

– Hát szeretnéd?

– Igen.

– Csak tőled függ. Megkaphatod. Én is megkaptam.

– Te?… Te?… Te…?

– Igen.

– Hát mondd. Mondd. Gyorsan.

Végighallgatta a Vécsy elbeszélését.

– Hát te kitől hallottad ezt? – kérdezte azután.

– Girálthytól, mikor részeg volt.

– És hát ha egy pofont kapok tőle?

– Hát legfeljebb kaptál egy asszonypofont.

– És hát ha botrány lesz belőle?

– Légy nyugodt. Az asszony jobban fél a botránytól, mint te.

– Hány óra?

– Hat.

– Rögtön megyek.

– Eredj. A Hungáriában várlak.