I.

Az asszony még egyszer elmondta a rendelkezéseit:

– Az összes szobákat bezártam ezen a szobán és a hálószobán kívül. A kulcsokat becsukom az íróasztalod fiókjába, Julcsának a bérén kívül minden elsején adsz harminc forintot kosztra. Ha egyszer itthon akarnál valami egyszerűbb dolgot csináltatni, ő főz is neked. Vigyázz, hogy a vendéglőben el ne rontsd a gyomrodat… Tésztát ne egyél…

Vajda bólogatott a fejével, kezébe vette a kalapját és várt rá, hogy az asszony elkészüljön. Az asszony föltette a kalapját, fátyolt kötött, a karjára vette a köpönyegét, a kezébe fogta a keztyűjét, körülnézett, és azt mondta:

– Indulhatunk.

A két gyerek lent ugrált már a kapu előtt; a kisasszony vigyázott rájuk. Az első fiákerbe beült az asszony, Vajda és az egyik gyerek, a másikba a kisasszony, a másik gyerek, a szakácsné és a szobalány. Vajda az úton belefüzte a karját az asszony karjába és gyöngéden megszorította. Az asszony rámosolygott. Összesimulva ültek a vasútig.

A váróteremben könyörögve mondta az asszony:

– Gyere le minél előbb.

– Az első szabad napomon.

– Hátha mégis lejöhetnél két-három hétre…

– Nem lehet. Idén nem enged az üzlet.

– Borzasztó, hogy itt kell lenned a forró Budapesten. Amikor mi lent vagyunk a jó tenger mellett…

– Csak legyetek ti lent. A gyerekeknek tengerre van szükségük.

Az asszony hálásan nézett föl rá, Vajda lemosolygott az asszonyra. Az asszony azután elhelyezkedett a gyerekekkel a vasúti kocsiban. Vajda fölment hozzájuk, segített nekik, megcsókolta a gyerekeit, azután átölelte az asszonyt. Az asszony hozzátapadt.

– Most megyek el tőled először – sugta félig sírva – ilyen hosszu időre.

Vajda meg volt hatva.

– Hermin! – mondta melegen és szeretettel.

A vonat indult. Vajda leugrott a kocsiról. A gyerekek csókot dobáltak az apjuknak, az asszony kinézett az ablakon és a kendőjét lobogtatta, Vajda sokáig látta a libegő fehér foltot a vonat fekete testén. A vonat azután eltünt. Vajda utána nézett még egy kicsit, azután zavarodottan és fanyar kedvvel visszament a városba.