II.

Viták néha voltak. A gyerekek bántották a «könyvet», a legnagyobbik leány vasárnap – kivonulva a konyhába – vart, még tizenegy órakor nem volt pénz piaczra, a háziúr felmondott a gyerekek miatt, adót kellett fizetni, az asszony keztyüket vásárolt megint, az utazó tévesen inkasszált pénzeket…

És mert tökéletes boldogság még sem lehet ezen a földön, néha betegek is voltak. Sőt tavaly márcziusban az asszony nagyon veszélyesen megbetegedett. Nem volt pénzök orvosra és orvosságra és a kétségbeesés egy pillanatra megjelent, hogy fanyar orczával a képükbe nevessen.

Akkor kellett találkozni az ügynöknek egy fiatal orvossal, a ki igy szólt hozzá:

– Van-e betege?

– Az van, de pénzem nincs.

– Az nem baj. Én friss erővel vagyok és ki fogom gyógyítani azt a beteget – ingyen. Csak azt kivánom, hogy jártában, keltében a vidéken és itt emlegesse, hogy ismer egy kitünő, egy nagy, egy hires orvost…

A orvos meg volt, mert úgy rendelteték, hanem a beteg nem akart gyógyulni és bár se ő nem érezte, sem a férj elhinni, felfogni nem tudta, közeledék a végekhez. Az ételt látni sem birta, a hustól meg éppen rettegett.

Engem behivatott és kezdett visszaemlékezni előttem.

Hogy kikkel járt táncziskolába. Mikor az uszodába járt és a nagy bodzafák virágoztak, az az illat most az orrában van. A mikor Gyöngyösön laktak, estélyt rendeztek egyszer. Nagy sár volt és a leányoknak külön-külön harisnyát kellett adnia… Az úri leányok az egész városban egyedül csak ő vele társalogtak.

«Milyen szépen kezdődött a dolog!» – mondá a szegény asszony és határozatlan, de csillámos fényű szemeit meglegelteté gyermekein és közel hajolva hozzám, igy szólt:

«Ebből a Bélából – csudálatos ész – alighanem nagy festő lesz. Nézzed azt a leányt, láttál már szebbet? az férjhez adja magát, annak nem kell hozomány. Az a két kettős gyerek, öt évesek és kész férfiak. Ilyenek kellenek az életben. Aztán a legnagyobbik. Még husz éves sincs és már huszonöt forint fizetése van. Ideadja mind, nagy könnyebbségemre van. Szeretik az üzletben és nagy pénzeket biznak rá. Néha ötszáz forintot is küldenek vele a postára.»