IV.

A vadászaton ez történt.

– Veszedelmes kompánia vagy te, Miska, – mondá a gróf, mikor huszárja már a harmadik nyulat elhibázta.

Miska mereven nézett, mintha álmában lövött volna s most sem bírna fölébredni. -319-

– Csak bámulj, – folytatá a gróf – hajszál híja, hogy engem nem lőttél meg vagy épenséggel a Rench-et. De már inkább engem találj el, mint őt, mert jobb gazdát még kaphatsz, de Rench-nél jobb vadászkutyát aligha. Aztán, ha engem találsz meglőni, még rám foghatnád, hogy az én puskám sült el – de Rench-re ezt rá nem foghatod. Nesze, fogd a puskámat, hadd csavarjak egy czigarettet.

Miska átvette urától a töltött fegyvert. A kakas fel volt húzva, a töltény tűje kilátszott alóla s Miskának önkéntelenűl eszébe ötlött, hogy mily könnyen csapódhatott volna le a sárkány, mikor a cső a gróf álla alatt volt s hogy akkor egyszerre vége lett volna a grófnak…

Salkházy gróf elkészült a czigarettel és a széltől elfordúlva rágyujtani készült. Rench keserves vonítására visszafordult, még mielőtt égett volna szivarkája.

– Megbolondultál, Miska? – kiáltá.

Ott állott négy lépésnyire tőle a huszár, a Lefaucheux-fegyver dupla csövét a gróf homlokának tartva.

– Ne mozdúljon, méltóságos uram! – Egy lépést se! Imádkozzék – mert én most kénytelen vagyok méltóságát agyonlőni.

Oly hangon s oly tekintettel volt ez mondva, hogy a grófban kétség nem támadhatott. Őrült vagy nem, ez az ember lőni fog – sőt lőnie kellett, miután urával így beszélt.

Egy rövid pillanat, mely alatt az idő megállani -320- látszott; egy percznyi örökkévalóság, azon gondolatok sűrű mennyiségét tekintve, melyek a gróf agyán ezalatt keresztül czikkáztak. Vége mégis az volt, hogy csodálatos nyugalommal megszólalt a gróf:

– Hát jól van. Én megállok itt, te meg ott. Agyon akarsz lőni. Miért?

– Ne kérdezze méltósága. Nem szólhatok, lőnöm kell. Imádkozzék. Mondja meg utolsó kivánságát. De meg kell halnia ezen a helyen.

A gróf mégis csak őrültnek gondolta a ficzkót. Elhatározta, hogy rááll rögeszméjére.

– Hát utolsó kivánságom az, hogy mondd meg, mért lősz meg. Megfogadtad Isten előtt?

– Az ördögnek fogadtam s azért muszáj megtennem. Méltóságának van pénze, nekem nincsen. Ha enyém lesz az a pénz, a mi méltóságánál van, akkor életben maradhatok. A gróf úr pénze nélkül el kell vesznem. Azért kénytelen vagyok rálőni.

A gróf könnyebben lélekzett.

– Sajnállak, Miska, – mondá. – Ez a hatezer forint kevés arra, hogy megélj, de arra elég, hogy akasztófára juss. Hatezer forintért akasztófa nem jó üzlet. De megesik a szívem ostobaságodon. Bocsásd le a fegyvert. Itt a hatezer forint.

Ezzel oda dobta eléje a tárczát.

A puska csöve nem mozdult.

– Gazembernek mondhat, uram, de ne nézzen őrültnek vagy szamárnak. A pénzt elvehetem, mihelyt méltósága halva lesz. A grófné azt hiszi, hogy gróf úr az asztalfiába tette. Ott pedig annyi van, hogy senki sem bizonyíthatja a híját. De ha a gróf -321- úr életben marad, azt, a mi most történt, világéletében meg nem bocsáthatja nekem. Azért meg kell, hogy öljem. Megkövetem – muszáj.

Miska ezt azzal az udvarias tisztességgel mondta, melyet a magyar gyilkos még az akasztófa alatt is tanusítani szokott. A gróf most világosan fölismerte az inasában fölébredt szegény legényt. Hideget és forrót érzett egyszeriben és már-már el volt szánva, hogy a fegyvernek ugora, egy utolsó kisérlettel mindent koczkáztasson: életet vagy halált. De érezte, hogy a valószínű eredmény a halál, dicstelen, buta halál. Azért még egyet akart próbálni.

– Hátha megesküszöm, hogy büntetlen maradsz?

– Megesküdni – gyilkosnak? A magamféle zsiványnak? Az nem kötné a gróf urat.

– Miska, – mondá a gróf reszkető hangon – mert a jelenet már a legvégső próbára tette idegeit, – Miska hallgass ide. Sajnállak. Becsületes fiúnak tartottalak. Nem néztem volna ki belőled ezt a mai dolgot. Valami kényszerít, hogy gazember légy. De elég, hogy zsivány légy, nem kéne mindjárt gyilkosságon kezdeni, mikor semmi szükséged rája. No hát, ezt a pénzt odaajándékozom. Egyszersmind pedig szavamat adom, mint gavallér és mágnás, hogy ezt senkinek el nem beszélem, hogy senkinek el nem árullak. Olyant sem fogok szólni vagy cselekedni, a mi gyanút kelthetne ellened. Még el sem foglak csapni. Csak tanácsképen mondom, hogy kövess el maholnap valami szemtelenséget, hogy feltűnés nélkül felmondhassak. Aztán mehetsz, a merre tetszik; az akasztófát úgy sem kerülöd ki. -322-

Miska gondolkozott, a puska csöve egy-két hüvelykkel alább irányult.

– Lehet, – mormogá félig magában. – Hanem azért Juczi még sem lesz az ispáné… Hát szavát adja mint mágnás?

– Becsületszavamat.

Miska fölszedte a tárczát és a bankót kivéve, visszaadta a grófnak, a töltött puskával együtt.

– Életem a méltósága kezében.

– És becsületem a tiedben, – viszonzá a gróf kimerülten. A nyomorult halált elkerülte, de melle nem szabadult a nyomástól. Mintha folyvást egy nagy veszedelem közellétét érezte volna. Csakhogy ez a veszély nem kivülről, hanem belülről fenyegetőzött. Elégedetlen volt magával: ez volt a puskacső, mely lelkére czélzott.

Ily állapotban tért vissza salkházai kastélyába.