Futó sorból rontva kidőlten,

Nem is vagyok talán már,

Nem is lehetek az Időben.

Jóság-rohamaim is fogytán

S úgy nézek messzeségbe,

Mint vén juhász hajolva botján.

Igen: bot, egy kicsit koldusbot,

Hideg és fáradt nézés

S ott hagyott, szegény ősi jussok.

Ki társam lenne, nekem nem kell

S vágyottam nem vágy társul

S aggulok éhes szerelemmel.

Se jó, se rossz, se bús, se víg már:

Becsületes válasz megy:

Kár volna érted, hogyha bíznál.

Engem kinullázott az Élet,

Én már dacból se adnék

Bárkinek is meleg hűséget.

Csoda-percnek kellene jönni

S mert nem bizok csodákban:

Csókollak, de el kell köszönni.