Siró szerelmek gyötrő útja,

Nem látom még mindig a véged,

Pedig már nagyon maradoznak

Boldog és tavaszos vidékek

S az út is már egyre sötétebb.

Valahol meg kellett vón’ állnom,

Egy elhagyott, víg leány-arcnál,

De nekem a könnyek kellettek,

Mindig a könnyek minden harcnál

S most már a megállás sem használ.

Most már járom kálváriámat,

Volt arcok utánam köszönnek

S vén szivemre, míg botorkálok,

Kegyetlenül, gúnyosan jönnek

Új szerelmek s még fájóbb könnyek.