(«…Mikor a harmadik angyal trombitált volna, leesék az égről egy nagy csillag,… a csillagnak neve pedig üröm… És mikor az ötödik angyal megfuvallotta trombitáját… csillag esék le az égről, melynek adaték a mélységes kutnak kulcsa… Annakokáért az napokban keresik az emberek a halált, de nem találják meg azt és kivánnak meghalni, de a halál elmegyen előlük…» János jelenései 9. 10.)

Csillag-zuhitó angyal-trombiták

Piros hangjára addig-addig lestem,

Mig megérkeztek a káprázatok

S csodáit küldi, pirítva a testem,

A nyolcadik angyal: a Láz.

Minden rendestől eltéptem magam,

Szemem prédáit mind összezilálom.

Életem száz mással elegyitem,

Csapdoshasson vitézül föl az álom

S száz színű álom-rettenet.

Csodálatos, képes rettenetek

Szent zavaros kora, ime, szakadt rám,

Ülnek bennem viziók és valók

Szerelmesen, fájón összetapadván,

Hogy minden: ugyanegy legyen.

Így, az üröm és halál-vágy után

Teljességessé, fantomossá válok,

Reggelt, oldást, bizonyt nem keresek

S leráztam a csak-ez és csak-egy jármot:

Már minden mindent vállalok.

A Láz és én vagyunk ma a világ,

Nem sietek, mert már el ugyse kések,

Csillag-zuhitó angyal-trombiták,

Száz élettel fölérő jelenések

Visznek csodák föntjére föl.