«Jaj a pásztoroknak, kik elvesztik és elszaggatják az én mezőmnek juhait, azt mondja az Úr»…«Én Uram…én pedig nem utáltam meg a te utánad való pásztorságot és a háborúságnak napjait nem kivántam, te tudod: ami az én számból kijött, te előtted volt…» (Jeremias siralmai.)

«Te előtted volt» mindig szálló,

Sokszor síró és néha riszáló

Szegény szava az embereknek:

Ha sohse szerették szeress meg.

Tudod, Uram, hogy mostanában

Ólom-tűzek égtek a számban,

Kiálthatnék, hallgattam mégis,

Tudok mindent, hallgattam mégis.

Hatalmat, Te, másoknak mértél,

Túl az aranynál s túl a vérnél.

Egekig a fák sohse nőnek:

Viszed már számadásra őket.

Nekem, együgyübb pásztorodnak,

Azt add csak, hogy ne legyek rosszabb,

Ne hazudjak s az igazról is,

Óh, kevés szót az igazról is.

Tréfál a kezed? látszik? Büntet?

Nem utáltalak meg – bennünket:

«Te előtted volt», Te csináltad

S én úgy teszek, ahogy kivántad.

Nem untam meg pásztorod lenni,

Nézni, hallgatni vagy szeretni

S éltem csak akkor csapnám hozzád,

Ha nem orcám volna az orcád.