Sebeink megújulhattak százszor,

Úgy adta az Élet:

Támadtak a magyar sebeknél

Mindig tüzesebb kelevények

S mi árván, porban üszkösödtünk.

En-sirásunkat végigsirnunk

Hangosabb sirások

Nekünk soha meg nem engedték:

Úgy licitált reánk, mint vásott,

Kegyetlen uzsorás: a más sors.

Ha harcaink parázsa lobbant,

Világok gyultak ki,

Sohse tudott az igazsághoz

Igazunk minket eljuttatni:

Hamupipőke a magyar kín.

Mégis és újra: föl a szívvel

Mi véres szívünkért,

Mi kinunkért, mi bánatunkért,

Mi szegény meggyötrött hitünkért,

Ha orkánzik a Mindenség is.

Harcunk a magyar Pokollal van,

Mindent erre tettünk,

Ennek a kapuit döngetjük,

Ezé a harcé lelkünk, testünk,

Ez vesztünk vagy győzelmünk: sorsunk.