Nyomorodást küldött rám az Idő

S mit összehordtam testben avagy lázban,

Kiürítem víg ágyasházam:

Széledjetek szét, Drágaságaim.

Nyoszolyátok érintetlen marad,

Őrizze nyomát finom testeteknek,

Hó-ágyatokon Szerelemnek

S Dölyfnek láng-pallosú angyala áll.

Óh, jaj, a ti kiűző uratok

Most a tiétek, igazán tiétek,

Szépek vagytok, a túlig szépek

S már nem érdemlem a csókotokat.

Merre széleszt a Sors benneteket,

Kiknek odadtam magam darabokban

S más karokban vajjon föllobban

Eggyőtökben vérem, a cifra vér?

Vajjon kitör-e majd belőletek,

Kik szépek vagytok, a túlig szépek,

A legszentebb, legúribb vétek:

A vissza-vissza-vágyakozás?

Az Éjbe nézek bús-utánatok

S már látom a mécseket vágyva gyulni

S benneteket új ágyra hullni

S kínjaim közt, ime, megáldalak:

Vigyétek ágyasházam illatát,

Szent muzsikáját bolond lihegésnek

S ágyán majd a külömb legénynek

Sírjatok értem egy pillanatot.