(Wojticzky Gyula, ifjú költő-társam ilyen című verses-könyvébe írtam, és nagyon szívesen, prológusként.)

Jó fiam, ma minden magyar elválik,

Ki messze, ki messzebb,

De Magánál, fiam, még az Időbe

Kandibb szemet tán senki sem meresztett:

Be messze él már, jó fiam, mitőlünk.

Szép átálmodni magunkat a másba,

A nincsbe, a szépbe,

De ezer évet sietni s nem élni,

Édes fiam, nem irigyelem érte,

Mert jaj annak, aki kihull a Mából.

Szabad készítni arasznyi jövőket,

De élni nem mással,

Mint a nekünk régen parancsolódott

Kínságos és mégis szent, mai Mával.

Ez tán több, mint a XL-ik század.