Fenyő Miksának, a régi szeretettel.

Gyermektelen, diák-fiatlan,

Dallal kell Tavaszban futkosnod,

Diákosan és megriadtan.

Vén láboddal meg ne botoljál,

Szaladj, ha Tavaszra esküdtél,

Minthogyha magad fia volnál.

Vén úrfi, hajh, ki, ki a rétre,

Ott szállnak a lepkék s leányok,

Csúfoló zaj füled ne érje.

Parancsol a szent Tavasz-lárma,

Illat, sírás, dac és esengés,

Minden, mi a fiadra várna.

Biz a könnyek nem jönnek könnyen

S az odaadás sem halálos

S megvakulhatsz a fényözönben.

De fia lettél önmagadnak

S el kell járnod a Tavasz táncát,

Ha az inaid megszakadnak.

Hűség nélkül hűnek kell lenned

És bánat nélkül bánatosnak,

Mikor dámáid elengednek.

Mikor a nóták elbocsátnak,

Fütty-nótára kell csücsörítned

Vén ajkadat, bús, csorba szádat.

Mikor mindenek elmaradnak,

Seregben kell magadat látnod,

Kit ifjúi vágyak ragadnak.

Fiad helyett vagy futós, dőre,

Halálig kell élned Tavaszban:

Tavasz van, úrfi, föl, előre.