Úgy suttogok mostan az éjnek,

Mely sorsodat és sorsom rejti,

Mint egy bibliai

Ének,

Kit Dávid király talán énekelt.

Úgy imádlak kis Senkim, Semmim,

Mintahogyan ez régen már volt,

Mert aki régi

Élet,

Sok régi éjben élt s világolt.

Megyünk most már koldusok útján

Kevés vigasztaló ötlik elébünk,

De egymásnak és csak magunknak,

Furcsán és csak magunknak élünk

S olyan jó, ha ki csak magának él.