Bús maskarája a világnak,

Apolló, a faun-mezü:

Üzenek néked, Léda. Várlak.

Tavasz van itt a Duna-tájon

És én olykor vért köhögök,

Szép itt az élet, csupa álom.

Pán-kereső utamba most már

Mámor-gályák utasa én

Itt állok a zord Bizonyosnál.

A lelkem még ronggyá-szedettebb,

Testem röpítné könnyű szél

Hádesz felé. És, és: szeretlek.

Uj dalokat nem hallasz tőlem,

Csókom sincs csókolnivaló,

De kellesz e tavasz-időben.

Hogy akkor majd rám hajoljál,

Fülembe csókold, mit te tudsz

«Csúf faunom Apolló voltál.»