Gyöne Józsi négy szép ökrét

Béfogá ő a járomba

S a nagy utczán leindítá,

Hát Szőcs Máris a kapuba

Azt kiáltja teli szájjal:

«Józsi, Józsi, Gyöne Józsi,

Ne menj a rétre takarni;

Ha a rétre mész takarni,

Ne menj a vizre feredni!»

Kilencz rendet feltakara,

Tizedikhez hozzáfoga.

«Lovász Józsi, jó barátom,

Feredjünk meg, azt kivánom!»

– «Én nem bánom jó barátom,

Nagy kedved van reá, látom.»

Leüle a víz martjára,

Lehúzá fényes csizmáját,

Abaposztó harisnyáját,

Leveté selymes bundáját,

Leoldá selyem ruháját

A derekán általköté.

A nagy vízbe beléugrik.

Nincs a viznek rokinczája,

Nagyobb a viznek mélysége,

Mint két karó nehézsége.

Ott esett az ő halála.

Aj be szépen harangoznak,

A harangot verik félre,

Rév-Komolló gyül seregbe.

Osztán kifogták.

Gyöne Józsi négy szép ökre

Vizbe habba keveredve,

Gyöne Józsi piros vére

A nagy utczát megfestette.

Nyisd ki anyám a kapudat,

Halva hozzák szép fiadat.

Nem zörgeti meg ajtódat,

Nem tapodja udvarodat.

«Engem anyám ne sirasson,

Értem könnyet ne hullasson.

Sirasson meg az én mátkám,

Az én Pünkösdi Márikám.»

Zúg az erdő, zúg a mező,

Gyászba borult az esztendő.

«Édes Pünkösdi Márikám,

Víg szivedet gyászba hagyám;

Gyere rózsám, állj mellettem,

Ha nem beszélhettél velem!»

«Akkor beszélhettem veled,

Mikor a bokrétát köttem.

Köttem negyvennyolcz bokrétát,

Koporsódat őrizgetem,

Könnyeimmel öntözgetem.»