Tavaszi szél utat száraszt,

Minden állat társat választ;

Hát én vajon kit válasszak,

Szivet szivért kinek adjak?

Bolyog elmém mint a felhő,

Hull a könyem mint az eső,

Ki ölembe, ki a földre,

Ki kesergő kebelembe.

Árkot mosott két orczámra,

Mint a zápor az utczára;

Én istenem, rontsd meg, verd meg,

A ki miatt gyászt viselek!