Békót tettem kesely lovam lábára,

Mért nem hallgat a gazdája szavára;

Békóba tett engem is a szerelem,

Az alföldön a legszebb lányt szeretem.

Volt egy csikóm, ha magam rá vetettem:

Száz mértföldre maradt a szél megettem;

Debreczeni szabadságon eladtam,

Áldomáskor csakhogy meg nem sirattam.

De nem bánom, a rózsámnál az ára,

Neki adtam kendőre, pántlikára;

Ne zsugorgasd azt a bankót, jó lélek!

Ad az isten még többet is, ha élek!

Tompa Mihály.