Huzzad, huzzad keservesen,

Ne erősen, csak csendesen;

Az eleje legyen epe,

Csendes álom a közepe.

Most a vége riadjon fel!

Hogy a lelkem támadjon fel.

Búbánata messze szálljon –

S ablaka előtt megálljon.

Kopogtassa fel álmából,

Költse fel puha ágyából,

Titkon lopódzék szivébe,

S mint ő engem – ugy gyötörje.

Huzzad, huzzad keservesen,

Hogy a szive repedezzen!

Jusson eszébe még egyszer

A mit hazudott ezerszer!

Jaj, de ne huzd… Minek huzod?

Hiszen csak a szivem kinzod.

Hollót küldtem nem galambot,

Nem nyitnak annak ablakot!

Tóth Ede.