Naptól virít, naptól hervad a rózsa…

Hogy szeretlek, mit tehetek én róla?

Nem tehetek, nem is teszek, nem bánom,

Te vagy nekem egyetlen egy világom.

Haragszom én a lányokra miattad,

Hogy lelkemet olyan nagyon megcsaltad;

Te reád is haragudnám szertelen, –

Csak ne volna oly nagy úr a szerelem!

Mikor még úgy együtt voltunk jó régen,

S elmerültem szép kék szemed tükrében,

Azt gondoltam: mennyországot láttam ott;

Pedig az egy pokol kékes lángja volt.

Hanem hiszen mindegy nekem, ha az is,

Szeretlek én, ha a lelked csalfa is…

Elhazudtam: hogy szerelmem kiégett!

Pedig most is majd meghalok te érted!

Tóth Kálmán.