Nem bánom, hogy parasztnak születtem,

Csak azért hogy gulyássá lehettem.

Eb cserélne cserényt palotával,

Vagy életet köszvényes nagy urral.

-158-

Kis királyság az én állapotom,

Igazgató törvény bunkós botom.

Országom az egész baromjárás,

Nagy potentát egy révbéri[3] gulyás.

Hat bojtárnak vagyok fejedelme,

Igy tisztelnek: gazd uram, ő kelme!

Gulya keríti be cserényemet,

Hat komondor istrázsál engemet.

Magamban is helyén van a lélek,

Se zsiványtul, se vadtul nem félek.

Ha szegény is, de magamé vagyok,

Szolgálatba szabadságért állok.

Mikor jobbágy kaszál, gyüjt, azt mondom

Urdolgára nincsen semmi gondom.

Feles füvel vagy arató részszel

Nem gondolok; könnyebb élni készszel.

Van ég alatt lakni bátorságom,

Városinál nagyobb szabadságom.

Mást nem bántok, engem se bántson más;

Hajh! beh boldog egy révbéri gulyás.

Nem veszek rám posztó köpenyeget

Az ég ellen, ha zápor fenyeget.

Kiforditom a bundámat szőrrel,

Vagy készülök a galléros szürrel.

-159-

Ha látom a förgeteg idejét,

Begyüröm a süvegem tetejét,

Csak ugy nézem az időt alóla,

Még a jég is visszapattog róla.

Becsülöm én pásztori gunyámat,

Nem cserélem szürömet, bundámat

Tekintetes ur décz bundájával,

Sem plebánus reverendájával.

Gazdagságra nincs semmi szükségem,

Van egészség, ahoz eleségem.

Hord a gazda jó heti kenyeret,

Főzeléket, szalonnát eleget.

Nem kell, nincs is sok drága pogyászom,

Vetett ágyra kis székről nem mászom.

Édes anyám szoktatott padkára,

Nem is vágyok soha vetett ágyra.

Nem irigylem a paplanos ágyat,

Az alatt a nagyur gyakran bágyadt.

Leteritem sallangos bundámat,

Jó izüen alszom éjszakámat.

Ha lefekszik Duncsi kutyám mellém,

Reggelig egy lélek sem jő felém;

Duncsi kutyám vigyáz gazdájára,

Mint komorna gorófné álmára.

Ha tarisznyám vetem a vállamra,

Velem jár kel az éléskamara.

Bogrács, veder, szolgafa, vaskanál,

Mindenem van; mi is kell több annál?

-160-

Azért élek jól mint hal a vizben,

Vendégség van mindennap négy izben.

Mégsem szerzek gyomorgörcsöt véle,

Mert az ebéd mindig csak egyféle.

Hajnal előtt kitörlöm a csipát,

Fohászkodás után gyujtok pipát.

Szemlélődöm, gulya közt sétálva,

Nincs-e hiba, nincs-e megdézmálva?

Ha látom hogy nincsen semmi hibám,

Alám gyüröm bőrszéknek a bundám.

Kenyeremből karéjt kanyaritok,

Rá fanyársrul szalonnát pirítok.

Délben, ha kész bográcsos ebédem,

Körülülik velem a cselédem.

Ugy jóllakom fordított kásával,

Mint egy goróf husz harmincz táljával.

Megfejik a Kajlát, Csákót, Zsombót,

Ozsonnára olt a bojtár tarhót.

Gazd uram is rá ki-kicsapogat,

Érte dohányt, kulacs bort adogat.

Ebéd után ha rám jön az álom,

Gyepen vetett ágyamat találom.

Jobban nyugszom bokrok árnyékában,

Mint beteg ur füszeres ágyában.

Hevertemből ha kelek frisülve,

Elballagok dalolva, fütyölve.

Gulyámat sétálva legeltetem,

Az itató felé terelgetem.

-161-

Vizmeréssel mozgatom testemet,

Megujitja vizmerés éltemet.

Majd tarhonyát eszem vacsorára,

Osztán gyujtok tüz mellett pipára.

Ha megunom magam a pusztába,

Kapom magam, megyek a csárdába.

Parancsolom a csaplárosnénak,

Hogy hozzon bort a borivójának.

Az én lovam száz talléros fakó,

Ha rá ülök szikrázik a patkó;

Ő is, mint én, igaz magyar fajta,

A nyulat is utólérem rajta.

Szeretőm a kocsmárosné lánya,

Nem ér vele arany-ezüstbánya,

Inkább ölel mint pesti gavallért,

Hiába mutogat neki tallért.

De azért hogy ily együgyün élek,

Szép szint, erőt pappal sem cserélek.

A mely uram nem hiszi, tisztelem!

Tessék gyepen megbirkozni velem.

Bár szegődjék más ennél jobb bérre,

Bábolnára vagy Mezőhegyesre:

Mi megélünk révbéri pusztában,

Erdős János ur szolgálatában.

Mert annak ad Isten, a kit szeret,

Ily jó gazdát, ilyen jó kenyeret.

Házamban is ez az utolsó sor:

Haj beh boldog egy révbéri pásztor.

-162-