KARÁCSONI MYSTERIUMOK ÉS VIZ-KERESZTI JÁTÉKOK.2)

Eddigi népköltési gyűjteményeink mellőzték a népmysteriumokat, de 1859 óta némi figyelem fordult feléjök, s folyóiratok, lapok örömest nyújtottak tért egy-egy ily tartalmú közleménynek. Igy jelent meg az első magyar népmysterium a Magyar Nyelvészet IV-ik évi folyamában (1859. 177–181. lap), a második a Magyar Sajtó tárczájában (1864. 297. sz.), a harmadik a Vasárnapi Ujság-ban (1866. 13. sz.), a negyedik Orbán Balázs Székelyföld-jében. Pest, (1869. II. k. 152–155. l.).

Itt összesen veszi az olvasó nemcsak az elszórva megjelent közleményeket, hanem mindazt, mi eddig különböző gyűjteményekben kéziratban lappangott. Úgy hittük, hogy semmivel sem nyithatjuk meg méltóbban gyűjteményünket, mint a magyar költészet e kevésbbé ismert és legrégibb maradványaival, mert bár e népmysteriumok nyelv- és részletekre nézve változásokon mentek át, de szerkezetök körrajza s tartalmuk alapja a magyar egyház és népélet legrégibb korszakáig felvihető.

Kétségtelen és köztudomásu dolog, hogy a keresztyén épen úgy az oltár bölcsője, mint a görögnek. A keresztyén egyház liturgiájából fejlett ki a mysterium, hit- és erkölcstani allegoriáiból a moralitás. Ez elemek soknemű hatások alatt fejlődve, végre érintkeztek a classicismussal, s megteremték a keresztyén új drámát, mely különösen Franczia-, Angol- és Spanyolországban a tökély magas fokára emelkedett. A fejlődés különböző fokozatait többé kevésbbé tisztába hozta az európai irodalom, de maga az eredet s az első mozzanatok meglehetős homályban vannak. Annyi bizonyosnak látszik, hogy a keresztyénség első századaiban az egyház ellenséges szemmel nézett mindennemű szinészetet, mint a paganismus élő emlékét. Európa déli részeiben, hol a római műveltség és nyelv romanizálta a különböző népfajokat, a római histriok, pantomimok, bűvészek folyvást kedvenczei voltak a népnek, északon pedig a german népek nagy szeretettel csüngöttek minden drámaias babonán, alakoskodó szokáson, melyek régi vallásukkal voltak kapcsolatban. A tilalom és üldözés nem használván, az egyház szép módjával a pogány szokásoknak lassanként keresztyén jelentőséget adott, s magát a keresztyén cultust látványosabbá tette. Így történt, hogy a mi eredetileg a pogány istenek dicsőítésére szolgált, idővel az apostolokra, szentekre, sőt magára Krisztusra szállott át.

Az új ünnepek a régiek idejére tétettek vagy kapcsolatba hozattak amazokkal. Krisztus születésének ünnepe nem csak azért tétetett deczember végén, mert a hagyomány szerint a téli napfordulat idejére esik, hanem azért is, hogy a saturnaliák keresztyén jelentőséget nyerjenek.3) A téli napfordulat a germán népeknél is szent volt, mert akkor tartattak a Woutan és neje Fricke tiszteletére rendelt ünnepek. A német, angol és skandinár karácsoni szokások egész vegyületét képezik a pogány és keresztyén eszméknek.4) Szóval a keresztyén egyház igyekezett magába olvasztani a római és germán pogányság drámaias szokásait és keresztyén iránytadni látványos hajlamainak, mire mindinkább fejlődő cultusa elég eszközt és alkalmat adott.

A már Tertullian idejében (220.) rendezett keresztyén liturgia drámai mozzanatokat rejt magában. Maga a mise nem egyéb, mint mysterium, a megváltás nagy titkának ábrázolása, melynek mint a primitiv görög drámának megvannak epikai, drámai és lyrai elemei. Epikai elem a profetia és evangelium, drámai maga az áldozat, lyraiak pedig a dialog felé hajló sesponsoriák, antiphonák, bymmusok s prózák.5) A mise ez elemeit még inkább kifejtették a keresztyén nagy ünnepek, melyek Krisztus születése, szenvedése, feltámadása és mennybe menetele emlékét ujítják meg, s melyek központja szintén a magváltás nagy titka. Különösen karácson, nagypéntek és husvét ünnepe kedvezett a mysterium-dráma kifejlődésének. Ez ünnepek liturgiája mindinkább hajlott a drámai énekhez. A pap nem egyedül énekelte többé, mint a régi időben Krisztus születését és szenvedését, hanem különböző személyek között osztattak ki József, Mária, Gábor angyal, a pásztorok, Herodes és a Krisztus beszédei. E mellett oly czeremóniák, látványok szövettek be, melyek mintegy kifejezték a cselekvény főbb mozzanatait, mint a jászol kitétele, a pásztorok hozzájárulása, a három király megjelenése, Krisztus sirja, a mellé rejtőző angyal, az asszonyokat ábrázoló papok csoportja.6)

Ez a mysterium-dráma fejlődésének első foka, melyet liturgiai mystericumnak nevezhetni, a mennyiben a liturgiának egy részét képezte. Jean de Bayeux, avrauchei püspöknek egy a norman egyház liturgiájáról a XI-dik században írt munkája kétségtelenné teszi, hogy akkortájt a templomban előadott mysteriumok szorosan az isteni tisztelethez tartoztak.7) A fönmaradt legrégibb franczia és német mysteriumok, a XI. és XII-dik századból mind liturgiai mysteriumok, latin nyelven és egyházi stylben írva. A francziák régiebbeknek látszanak, mint a németek, de mindenik hasonlít egymáshoz, közös forrásuk az egyházi rituale.

Azonban a mysterium lassanként kiszakad a liturgiából s annak része helyett toldalékát kezdi képezni. E körülmény mindinkább háttérbe szorítja a mysterium lyrai elemeit: az énekrészt. A drámai elemelőtérbe nyomul, az egyszerű szerkezetet bonyolultabb váltja fel, a latin nyelv a nemzetivel vegyül, majd egészen annak adja át helyét, az előadók jelmezbe öltöznek s többé nemcsak papok, hanem vándor énekesek, tánczossk, alakosok is, kik a népnek eddig is kedvenczei voltak s kiket a papok az élénkebb előadás kedvéért alkalmazni kezdenek. A színhely nemcsak a templom, hanem, hogy több ember láthassa, a templom előtti tér, temető, klastromok udvarain. Tárgyainak köre is szélesbül, nemcsak a megváltás nagy titkára vonatkozó események dolgoztatnak fel, hanem vegyesen bibliai történetek, szentek viszontagságai, vallásos allegoriák s a nagyobb hatás végett komikai intermerrók, népies tréfák szövetnek be a legkomolyabb jelenetek közé is.

E második fok képezi a mysterium-dráma virágzási korát. Nem liturgia többé, de világi dráma sem. Iránya még egyházias, szerzői papok s ha előadói nem is mindig ők, de egészen az ő befolyásuk alatt áll. Azonban e befolyás lassanként gyengül. A vándor énekesek és szinészek részvéte kezdi kivetkőztetni a mysteriumot egyházias jelleméből. A czéhek és testületek is rendeznek mysterium-előadásokat, előbb a papok befolyásával, később ellenökre. A mysterium mindinkább elvilágiasodik. Történeti tárgyak is feldolgoztatnak s arallegoriai személyek typikaiakká válnak. A classicismus befolyása alatt a mysteriumból tragédia, a moralitásból komédia fejlik. Nemcsak új nevet, de új tartalmat is nyer, csak a keresztyén világnézethez marad hű, de ez sem többé a középkori egyházé. A papok ezentúl is rendeznek még mysterium-előadásokat, de ezek már nem oly népszerűek. Az egykor annyira kedvelt mysterium a városi nagyobb iskolákba szorul s itt-ott a falukon marad fönn még egy jó darabig, mint az ájtatos nép mulatsága.

E fokozatos fejlődés különböző országokban különböző időben ment véghez és mindenütt a viszonyok és népszellem módosító hatása alatt. Vajon Magyarországon ugyanaz volt-e a fejlődés, mint Európa más országaiban? Mutat-e különbséget a viszonyok és népszellem módosító hatása? Általában volt-e és mennyiben mysteriumunk? E kérdések még nincsenek tüzetesen kifejtve a magyar irodalomban, s nekünk nincs bátorságunk kifejtésöket igérni. Inkább csak egy pár gondolat-ébresztő nézetet szándékunk elmondani, melyek szoros kapcsolatban vannak gyűjteményünk népmysteriumaival.

A magyar egyház liturgiája nem volt más, mint a nyugoti keresztyén egyházé s ennélfogva a mysterium-dráma elemei épen úgy meg voltak benne, mint akár Franczia- vagy Németországon. A liturgiai mysterium bizonyára nálunk is kifejlődött, vagy jobban mondva, hozzánk is átszármazott külföldről, épen úgy, mint a katholikus cultus másnemű czerimoniája. Nincs ugyan reá történeti adat, mi legalább nem ismerünk, de majdnem kétségtelenné teszi két körülmény: egyik a katholika egyház liturgiájának egysége, mely a X. század óta kevés eltérést mutat; második, hogy e korból élő emlékek is maradtak ránk, mert a mint alább látni fogjuk, e gyüjteményünk mysteriumai alapjokban nem egyebek, mint a nép közé szállók s egész napjainkig fönmaradt liturgiai mysteriumok.

A fejlődés második korszaka, midőn a mysterium elválik a liturgiától, csak toldalékát képezi, majd önállóan indul virágzásnak, nálunk aligha megjelölhető. Mindenesetre mysterium-drámánk nem lehetett virágzó és általános divatú. Az a körülmény, hogy egyetlen emlékünk sem maradt e korszakból, még magában keveset bizonyít, de hogy a viszonyok s maga a népszellem sem kedveztek fejlődésének, bizonyosnak látszik. A román nemzeteknek a római korból fönmaradt szinészethez való ragaszkodása mintegy forrásul szolgált a mysterium fejlődésének; ide járult még a román faj formaérzéke, a külsőségek iránti előszeretete, mozgékonysága, melyek mind megannyi szinészeti tulajdonok. A germán népek ősvallásából folyó látványos, alakoskodó és drámaias szokások, melyeknek a keresztyénségbe olvadását épen a katholikus cultus segítette elő, szintén fejlesztő hatással voltak a mysteriumra. A fogékonyság és fejlődés ez alapjai hiányoztak nálunk, vagy legalább kevésbbé voltak meg. Az ősmagyar vallásos szertartások nyomait aligha megtalálhatni keresztyén népszokásainkban. Legalább egy pár nevet kivéve, nem tudjuk kimutatni, hogy a pogány magyar eszmék és szokások hogyan nyertek keresztyén jelentőséget s voltak-e köztök olyanok, melyek kapcsolatba hozhatók a mysterium fejlődésével. Másfelől a magyar népszellemben ha nem is hiányzik, de nincs feltünőbb szinészeti hajlam. A magyar nép még napjainkban sem csüng annyi rokonszenvvel a szinészeten, mint a román és germán népek. E mellett nálunk a polgári elem úgy a közép-, mint az újkorban kevésbbé volt kifejlődve, mint Európa déli és nyugoti országaiban. A mysterium pedig mindenütt csak oly nagyobb városokban virágzott, hol erős polgárság volt. Az angol mysterium-dráma hamar a polgári testületek kezébe kerűlt. A franczia mysterium-dráma gyors fejlődését és elvilágiasodását Jubinal8) egyenesen a harmadik rend emelkedésének tulajdonítja, mely már a XIII. században jelentékeny befolyásra vergődött. Továbbá mindenütt, hol a mysterium-dráma virágzott, egyszersmind erős fejlésnek indúlt a kéresztyén uj dráma is. Szóval ez úgynevezett harmadik korszak, a másodiknak mintegy kényszerű következménye volt. S vajon nálunk a XVI. és XVII. században mit találunk? Csak tanodai drámát, s a szintén odaszorúlt moralítást, melyeket részint a jezsuiták hoztak divatba, részint a külföldi egyetemekről hazajött protestáns papok. A világi drámának, szinészetnek kevés nyoma, s a mi legrégibb világi drámánkat, «Balassi Menyhárt árultatásá»-t illeti, nem épen bizonyos, valóban színpadra készült-e, vagy csak dialogisált satyra? Szóval a magyar újabb szinészet és dráma korszakát nem hozhatni szoros kapcsolatba a mysterium-dráma elvilágiasodó korszakával, mi azt bizonyítja, hogy nálunk sokkal kevésbbé virágzott a mysterium-dráma, mint Európa más nemzeteinél. Mindezt összevéve bizonyosnak látszik, hogy nálunk inkább csak a liturgiai mysterium volt divatban akkor is, midőn másutt a mysterium-dráma önállóan fejlődött, s ha itt-ott valamely egyházban külföldről behozott vagy talán itt készült önálló mysterium-drámák adattak is, az csak a kivételek közé tartozott. Ily kivételek lehettek a brassói szerzetesek által 1500-ban előadott mysteriumok, melyekről Ipolyi9) emlékszik, s melyek azt is mutatják, hogy e kivételeknek leginkább a magyar birodalombeli német városok voltak színhelyei.

Toldy Ferencz más nézetben van. Ő azt állítja, hogy a mysterium-dráma nálunk épen úgy virágzott, mint Angol-, Franczia-, vagy Németországon, s a népszinjáték és bohózat már a XIII-dik században kiszakadt a magyar mysterium-drámából.10) Állításait oly történeti adatokkal támogatja, melyek aligha kiállják a kritikát. Felhozza az 1271-diki budai zsinat VIII. kánonát, mely tiltja, hogy az egyháziak a mimusokat, histriokat és joculatosokat (hegedősöket) ne hallgassák; továbbá az 1460-diki szepesi zsinat XXXVIII-dik kanonát, mely inti a papokat, hogy mimusoknak, histrioknak, siposoknak krisztus alamizsnájából, mely a szegényeket illeti, ne adjanak semmit. Hivatkozik egy pesti barát-, Laskai Osváldra, a «Biga salutis» (1498.) írójára, ki panaszolja, hogy magukban a klastromokban is színi énekek zengenek (cautus theatrales perstrepunt); és Zsámboki tizenhatodik századbeli történetirónkra, ki szerint a törökök azért határozták el II. Lajos ellen a háborut, mert tapasztalták, hogy a magyarok a lakomák és theatrumok örömeibe sűlyedtek.

Vajon ama két kanon a mysterium-drámára czéloz-e, vagy részint a magyar vándor hegedősökre, kik a nép ősmondáit fentartották s a keresztyénség előtti emlékeit élesztgették, részint pedig amaz idegen bohóczokra, bűvészekre, kötéltánczosokra, zenészekre, kik hol Német-, hol Olaszországból jőve, bebarangolták az országot, mint azt napjainkban is tapasztaljuk? Az úgynevezett joculatorokat, histriókat, mimusokat folyvást üldözte az egyház jóval a mysterium-dráma keletkezése előtt, sőt a mysterium-drámát is főleg azért kezdette, hogy tőlök elvonja a népet. A második arelati zsinat már az V-dik században menydörög ellenök.11) A karolingek conciliumai, capitularei12) számos tilalmat bocsátanak ki a kóbor színészek ellen, kiknek még ekkor nincs közük a mysterium-drámával. Agobard, lyoni püspök (816–840) megbélyegzi kora histrioit és mimusait, kiket a főurak az egyházi szegények rovására táplálnak.13)

A magyar egyház követve a külföld példáját, szintén felvette kanonjai közé a histriok, mimusok és joculatorok elleni tilalmat s nem ok nélkül. A magyar és szláv hegedősök széjjel jártak az országban, nemzeti dalukat kedvelhették maguk az egyháziak is; a kóbor olasz és német bohóczok, tánczosok, zenészek, bűvészek mutatványaiban gyönyört talált a nép, sőt maguk a papok is, s talán alkalmazták is őket egy-egy liturgiai nagyobbszerű mysterium előadásakor. De ebből nem következik, hogy e mimusok és histriok magyarok lettek volna, sem az, hogy mint idegenek nagyban befolytak volna a mysterium-dráma fejlődésére, legkevésbbé pedig az, hogy már a XIII-dik században a mysterium-drámából kiszakadt népszínjátékunk és bohózatunk lett volna. Hiszen a XII-dik és XIII-dik században a németeknél is, mint Reidt14) megjegyzi, együtt de egymástól függetlenül találjuk a világi színjátékot az egyházi színjátékkal (mysterium), csak a XIV-dik században olvad egymásba a kettő, vagy jobban mondva a világi az egyháziba, hogy a XV. és XVI-dik század folyamán a farsangi bohózatokban uj életre ébredjen. Lehetetlen tehát, hogy nálunk, kik később lettünk keresztyének és fejlődésünk lassubb volt, már a XIII-dik században megtörtént volna az, mi szomszédainknál is csak a XV-dik században ment véghez.

A más két történeti adat sem nagy fontosságú. A «Cantus Aheatrales» a hegedősök énekeire, az idegen kóbor színészek zenéjére vonatkozhatik; a mi pedig a II. Lajos alatti theatrum örömeit illeti, azok udvari és főuri ünnepélyek lehettek, melyekbe a külföld példájára kóbor mimusok és zenészek allegoriai és tánczos mutatványai szövettek be. Szóval okunk van hinni, hogy ez adatok a virágzó mysterium-drámából kifejlett népszínjáték mellett nem bizonyítanak. A dolgok természetéből vett okok többet nyomnak, mint oly történeti adatok, melyeknek értelme legalább is kétes. Mi azt hisszük, hogy magyar nyelvű mimusok és histriok nem voltak, mert ha lettek volna, nem csak későbbi századokban, de még ma is találkoznánk velök. Az olasz bajazzo, az angol clown, a német hanswurst és bábjátékos még ma is létezik. De hogy valaha magyar ezt a művészetet űzte volna, akár a régibb akár az újabb időben, annak semmi nyoma. Nálunk nem volt magyar népszínjáték, épen azért mysteriumunk sem fejlődhetett úgy, mint más európai népeknél. Volt liturgiai mysteriumunk, mely az isteni tisztelet részét képezte, lehet, sőt valószinű, hogy később mint a liturgia toldalékja magyar nyelvűvé változott, sőt némi fejlődésen ment át, de nem vált valódi mysterium-drámává s épen nem vett oly lendületet, hogy az újkori dráma és színészet bölcsőjéül szolgálhasson. A magyar mysterimu részint mint liturgiai rész, részint mint toldalék folyvást kedvencze volt a népnek, s midőn az egyház felhagyott vele, maga vette át. Az énekes és élénkebb parasztlegények, kik a falusi egyházakban eddig is közreműködtek, az egyházon kívül is folytatták az ájtatos mulatságot egész napjainkig. Így maradtak reánk e magyar mysteriumjátékok, melyek mindinkább kimennek a divatból, s melyek közül tizenötöt ment meg gyűjteményünk az enyészettől.

Azonban mindezek csak karácsoni mysteriumok és vízkereszti játékok; a passiói és husvéti játékok teljesen hiányzanak, pedig, hogy mint a liturgia részei, ezek is előadattak egyházainkban s később a nép között is elterjedtek, alig szenved kétséget. Emlékök ma már csak egy pár közmondás – és adomában él. Szirmay, Dugonia, Erdélyi: «Molnár lettél, pedig kövesdi Krisztus vagy»; «Lisztlopó», «Kötve higyj a komának» közmondásokat azzal magyarázzák, hogy Kövesden a passiói játékok alkalmával midőn a Krisztust személyesítő molnárt sárral dobálta a nép, ez mindent szivesen tűrt, de mikor valaki lisztlopónak csúfolta, megfeledkezett szerepéről, a keresztet eldobta és utána iramodott. Szalka János15) egy ponyván árult passiói játékról tesz említést. «Gyermekkoronban – úgymond – vett istenben boldogult anyám ilyetén vásári nyomtatványt, melyet én olvasgattam előtte, s tudom, mind rá, mind rám mély hatást gyakorolt. A mysterium a szent szüzet írja le, hogy jár egyik műhelyből a másikba, s kérdezősködik, vajon nem hallottak-e valamit az ur Jézusról? Először is a kovácsműhelybe megy, s kérdi: «Mit csináltok kovácslegények? mit értettetek az ur Jézusról?» Amazok így válaszoltak: «Épen szegeket csinálunk, melyekkel fel fog feszíttetni.» Innen elmegy az ácsokhoz, kik szintén ily leverő választ adnak: «Most faragjuk a keresztet, melyre fel fog feszíttetni.» Úgy látszik azonban, hogy e nyomtatvány is végkép eltűnt, minthogy a legszorgosabb kutatás sem vezetett ekkoráig reá» stb. Kétségtelen, hogy mind a tartalom, mind a felfogás népies, de az már kétséges: vajon ama nyomtatvány valóban népmysterium volt-e? Lehetett párbeszédbe szedett Krisztus-monda is, mert magát a mondát mi is ismerjük, s még a következő részletekkel bővíthetjük ki: Mária beszélt a szíjgyártóhoz is, s kérdezte, nem tud-e valamit Krisztusról? «Épen most fonom számára az ostort!» – volt a felelet. Mária a csősztől is kérdezte Krisztust, ki szintén így válaszolt: «Most szedek tövist koronájához». Ipolyi Arnold16) Juhász Máténak 1761-ben nyomatott «Szép és ájtatos különféle magyar versek» czímű munkáját is adatkép idézi, mint amely számos karácsoni, passiói, urnapi és ó-szövetség-történeti játékokat foglal magában. Mi nem láthattuk e könyvet, de azt gyanítjuk, hogy tartalmát nem valódi népmysteriumok képezik, hanem csak tanodai drámák vagy a nép számára drámai alakban dolgozott olvasmányok. Úgy látszik, hogy a nép a passiói és husvéti játékokat nem ápolta oly szeretettel, mint a karácsoniakat és vizkeresztieket. Amazokra a tavaszi munka kevesebb időt engedett, míg ellenben emezeket a téli idő, nyugalom és a családi együttlét mintegy táplálták.

De térjünk vissza a gyűjteményünk karácsoni mysteriumai- és vizkereszti játékaihoz, melyeket a legrégibb, az úgynevezett liturgiai mysteriumok maradványainak neveztünk. E maradványok természetesen nagy változásokon mentek át az idők folyama alatt, midőn a templomból kiszorúlva, a nép védő szárnyai alá menekültek. Egyik egyszerű, másik mesterkélt, emezen népies naivságot érezhetni, amazon iskolás tudákosságot. Egyikben katholikus énekek zendűlnek meg, a másikban protestánsok, van olyan is, mely mind a kettőt vegyíti. Ide népdaltöredékek vegyűltek, amott egy múlt századi népies magyar költő soraira bukkanunk. Néhol a liturgia latin szavai is megmaradtak, másutt a megújított magyar nyelven írt versszakok csengnek fülünkbe. De a modern külső alól mindenikben a liturgiai mysterium régi alkata tűnik ki, mert e maradványok a legfőbb pontokban megegyeznek a legrégibb karácsoni és vizkereszti szertartásokkal és hasonlítanak a franczia és német legrégibb liturgiai mysteriumokhoz, s épen azért tartjuk magyar liturgiai mysteriumnak, s nem a kifejlett mysterium-dráma töredékeinek, mint Toldy véli.

Karácson ünnepe a IV-dik században alapíttatott meg a nyugoti egyházban, honnan a keleti is csakhamar átvette. Weinhold a német karácsoni játékokról és énekekről irt munkájában leginkább Martene és Durandi után, gondosan és bőven összeállítja a karácsoni szertartások fejlődését illető adatokat;17) átveszünk belőlök egy párt, melyek szorosan tárgyunkhoz tartoznak. Úgy látszik, Francziaország a karácsoni szertartások bölcsője, a mennyiben itt találhatni a legrégibb nyomokat. Lássuk Rouenben hogyan ünnepelték Krisztus születését. A «Te Deum» után az oltár megett jászolt emeltek, a melyre a szent szüz képét tették. Az énekkar előtti emelvényen egy fiu állott, ki mint angyal a Krisztus születését hirdette. Az énekkar nagy ajtaján beléptek a pásztorok s a jászolhoz mentek, «Pax in terris»-t énekelve, üdvözölték a szent szüzet s imádva hódoltak a gyermeknek. Az oltár előtt misét olvasott a pap, melyet bevégezve a pásztorokhoz fordult és kérdezte: Quem vidistis pastores? A pásztorok felelték: Natum vidimus. A nantesi egyházmegyében szokás volt, hogy a «Benedicite» ének után énekes fiúk pásztorbotokkal az oltár elébe állottak. A kántor kérdezte: «Pastores dicite» etc., a fiúk felelték: «Infantem vidimus». Ezután közülök egy elkezdte a «Paroulus filius» antiphonát, melyre a «Landate dominum» zsoltár következett. Hasonló szertartás divatozott Toursban és némely más helyen. A rheimsi szertartás a következő volt: a «Pervulus filius» antiphona bevégzése után a pap a főénekessel rákezdte a «Pastores dicite» antiphonát. A kar viszonozta: «Infantem vidimus», a pap «Landate dominum in sanctis»-t énekelte, a kar «Pastores dicite» és így ment tovább az énekes felelgetés egész a «Gloria patri et filio»-ig. A laoni templomban mise után a fő és alkántor fejükön fehér sipkával az énekkar jobb felőli ajtajához állottak és énekelték: «Pastores dicite!» A klerikusok, a kik az ajtó előtt állottak, felelték: «Infantem vidimus» s midőn a harangok megszólaltak, a kántor rákezdett a «Lux fulgebit»-ra, mire a második mise következett.

Vizkereszt ünnepének szertartásai szintén ily drámai elevenségűek voltak. A latin egyház felfogása szerint a három napkeleti bölcs hódolata és imádása képezte ez ünnep tárgyát s ez irányban képződött a szertartás is, mely Ronenben Martene szerint a következő volt: Ének után megkezdődött a három király szertartása. A templom különböző részeiből előlép a három király koronával diszített sipkában, szolgáktól követve, kik az ajándékokat hozzák. Az első király, ki középről jő, botjával a csillagra mutat és így szól: Stella fulgore nimio rutilat; a jobbról jövő második király hozzáteszi: Quem regem regum natum demonstrat, és a harmadik, ki balról lép elő, így végzi be: Quem venturum olim profetiae signaverant. Az oltárnál mindnyájan összetalálkoznak, megcsókolják egymást s így énekelnek: Eamus ergo et inquisamus eum offerentes ei munera: aurum, thus et myrham. Erre a kántor rákezd a «Magi veniunt» responsorium s a körmenet megindul. Mihelyt ez a templomra hajójába ér, a keresztoltáron levő csillár meggyujtatik és a magusok éneklik: Ecce stella in oriente prævisa iterum præcedit nos lucida. Hæc inquam stella natum demonstrat, de quo Balaam cecinerat dicens: Orietur stella ex Jacob et exsurget homo de Izrael et confringet omnes duces alienigenarum et erit omnis terra processio ejus. Ekkor két pap dalmatikában öltözve, az oltárhoz lép és szelid hangon énekli: Qui sunt hi qui stella duce nos adeuntes inandita ferunt. A magurok így válaszolnak: Nos sumus qui cermitis reges Tharsis et Arabám et Sabæ, dona ferentes Christo regi nato domino, quem stella deducente adorare venimus. A dalmatikában öltözött két pap a függönyt félre vonva így szól: Ecce puer adest quem queritis, quem properate adorara, quia ipsa est redemtio mundi. A három király térdre esik s e szavakkal üdvözlik a csecsemőt: Salve princeps sæculorum! Erre az első átveszi szolgájától az aranyat s így szól: suscipe rex aurum; a második a tömjént e szavakkal áldozza: Tolle thus, tu vere deus; a harmadik a myrrhát nyújtja, mint a halál jelképét. Ezalatt a tömeg áldozni megy s a feláldozott arany a dalmatikás papoknak adatik. A magurok térdelve imádkoznak s majd mintha álomból ébrednének, egy fehérbe öltözött gyermek, mint angyal a következő antiphonat énekli nekik: Impleta sunt omnia, quæ profetice dicta sunt. stb.

Erre a három király az oldalhajón kimegy a templomból és a balfelőli ajtón az énekkarba lép, mialatt a kántor rákezd e responsoriumra: Tria sunt munera. A mise alatt a három király vezeti az énekkart és a «Kyrie fons bonitatis», «Alleluja» és «Sandus» et «Agnus» énekeltetnek.

A limogesi vizkereszti rituale is hasonló volt a rouenihez. Mielőtt a nép áldozott volna, három karénekes selyemruhában, fejökön koronával, kezökben arany pohárral vagy más díszjellel a nagy ajtón az énekkarba lépett és énekelte: «O quam dignis celebranda dies ista laudibus» kezdetű prózát. Ez ének alatt a kar közepére érkeztek, akkor egyikök fölemeli kezét s a csillagra mutat, mely egy kötélen feléjök ragyog. Egyszerre harsány hangban törnek ki: Hoc signum magni regis. Azután megindulnak a főoltár felé énekelve: E amus, inquiramus eum et offeramus ei munera aurum, thus et myrrham. Diszjelöket lerakván, áldozni mennek. Az oltár mögül egy gyermek így szólítja meg a királyokat: «Nuncium vobis fero de supernis, natus est Christus, dominator orbis, in Bethlehem Judæ, sic enim propheta dixerat ante. Elcsodálkoznak a királyok és zavarodva mennek ki az ajtón, mely a sekrestyébe vezet, mialatt az antiphonat éneklik: In Bethlehem natus est rex cœlorum.

Ily s ezekhez hasonló szertartások az egész nyugoti egyházban elterjedvén, liturgiai mysteriummá fejlődtek. S vajon mit találunk a magyar karácsoni népmysteriumokban és vizkereszti játékokban? E szertartások emlékeit. Vizkereszti játékaink csillagos lámpája nem egyéb, mint a limogesi rituale kötélen csüngő csillaga. A három király ajándékkal hódoló jelenete itt is megvan, csakhogy idő folytán még egyszerűbbé vált magánál a szertartásnál is. Karácsoni népmysteriumainkban az úgynevezett Betlehem nem egyéb, mint az oltár mögötti jászol, s nevénél fogva egyszersmind a városnak is jelképe. Szüz Mária képe helyett egy gyermekbáb, a Krisztus van benne, de ez is szertartásos szokás volt, kivált a XVI-ik században, a mennyiben az oltárra egy báb tétetett, mint Krisztus jelképe, mely előtt a gyermekek karácsoni verseket énekeltek.18) A fehérbe öltözött angyal szintén ott áll, s épen úgy hirdeti a pásztoroknak Krisztus születését, mint a roueni szertartásban. A pásztorok szintúgy hozzájárulnak Krisztushoz és imádják. De a mi népmysteriumainkban a pásztorok tréfálkoznak is egymással és megajándékozzák Krisztust.

Ezt nem találhatni az idézett szertartásokban, sőt a legrégibb franczia és német liturgiai mysteriumokban sem, csak a német népmysteriumok gyűjteményeiben, melyeket Weinhold (1853.) és Lexer (1862.) adtak ki.19) Ez úgy látszik a németeknél is, nálunk is későbbi fejlődés, azonban valószinű, hogy magokban az egyházakban is divatoztak, mert az egyházi szertartások közé már jókor vegyültek világi szokások és tréfák, melyekhez, mint a karénekes ifjak kezdeményéhez, csakhamar felnőtt emberek is csatlakoztak. Krisztus megajándékozása is nálunk tejjel, vajjal, sajttal, vagy kenyérrel, pólyarongygyal és báránykával, a németeknél tyukkal, tojással, vajjal, zsiradékkal, sóval, répával, úgy látszik, a három király ajándékozásának utánzása és szintén későbbi fejlődés.

Hasonló eredményre jutunk, ha népmysteriumainkat a legrégibb franczia és német karácsoni liturgiai mysteriumokkal kisértjük meg összehasonlítani, bár itt a különbségek feltünőbbek. A franczia karácsoni mysteriumok között legrégibb az, melyet az orleansi városi könyvtár XI-dik század codexéből másolt le Monmerqué s csak harmincz példányban adott ki a franczia bibliophilek számára s melyet épen azért Wright Tamás újra lenyomatott saját gyűjteményében is.20) E mysterium két részből áll, vagy jobban mondva kettő, az első: Herodes sive Magorum adoratio; a második: Interfectio puerorum. A legrégibb német liturgiai mysterium majd oly régi, mint a franczia, s abban is hasonlít hozzá, hogy szintén kettős: Herodes sive Magorum adoratio, et Ordo Rachelis. Egy előbb freisingi, jelenleg müncheni codexből adatott ki, Weinhold többször idézett munkájában újra lenyomatta s gondosan összehasonlította az orleansival. Mind a franczián, mind a németen meglátszik, hogy liturgiába szőtt mysteriumok; ezt a kar szereplése is bizonyítja s egyiknek végén az éneklendő próza előtt e kifejezés: expleto officio, mely az előzményt officiumnak jelöli. Szerkezetök egyszerű, a ritualéra támaszkodnak, az eseményeket az érzés őszinte kifejezésével ábrázolják s nem árulnak el dogmai irányt, mint a kifejlett mysterium-drámák. Nyelvök latin, és egyházias. Ha karácsoni népmysteriumainkból kivesszük a pásztorok tréfáját, de meghagyjuk mindazt, mi tisztán egyházi eredetű s a szent esemény ábrázolására vonatkozik; ha a pásztorok imádását odakapcsoljuk a három király hódolatához, szóval, ha karácsoni mysteriumainkat összevegyítjük vizkereszti játékainkkal, előttünk állanak a legrégibb franczia vagy német liturgiai mysterium körvonalai. Azonban a mi népmysteriumainkban egy s más megromlott vagy egészen kiveszett, mit a franczia és német legrégibb liturgiai mysteriumokban még épen találunk. Tudniillik itt Heródes nagy szerepet játszik: megtudja a magusoktól, hogy királyok királya született Betlehemben s fegyvereseket küld a csecsemők legyilkolására; az angyal inti Józsefet és Máriát, hogy gyermekökkel Egyptomba meneküljenek; a menekülő család szerencséjével éles ellentétben hangzik föl Ráchel siralma, melylyel bevégződik a mysterium. A mi népmysteriumainkban szintén előfordul Heródes, még pedig elég hősies módon, egy huszár alakjában, de egészen elvesztve bibliai jellemét. A bősz király igen szelid emberré változott s vagy csak a betlehemesek prológjának elmondója (28. sz.), vagy a pásztorok közé őgyeledik mint katona minden ok és következmény nélkül (5. és 13. sz.), vagy mint király bölcselkedik bizalmas huszárjával s a keményszívű házigazdát játsza, ki Máriának és Józsefnek nem akar szállást adni (15. sz.). József s Mária gyűjteményünk csak két mysteriumában fordulnak elő, de itt is igen csekély szereppel. Szóval, úgy látszik, hogy a pásztorok jelenetének kiképzése mintegy háttérbe szorította vagy egészen kitolta mindazt, mi Herodes- és Józsefre vonatkozott. Egyébiránt nem csoda, hogy a pásztorok jelenetét annyira kedvelte és kiképezte a nép: legközelebb volt felfogásához életéhez, s míg egyfelől önmagát látta benne megdicsőítve, addig másfelől legalkalmasabbnak találta arra, hogy ide szőjje be tréfáit és élczeit.

Úgy hisszük, hogy a fejtegetések és hasonlítások mindenesetre némi figyelmet s legrosszabb esetben némi czáfolatot érdemelnek. Nem ok nélkül állítjuk, hogy gyűjteményünk mysteriuma és vizkereszti játéka nem egyebek, mint liturgiai mysteriumok maradványai, melyek a falusi egyházakból a nép közé menekülve, részint megbővültek, részint megcsonkúltak. Mellettünk szól az egyházi rituale s a legrégibb liturgiai mysteriumok tanúsága. De nemcsak a múlt, a jelen is támogatni látszik állításunkat. Ha megvizsgáljuk a német népmysteriumokat, melyek szintén nem rég gyűjtettek össze, első tekintetre két csoportot különböztethetünk meg. Egyik a bonyolúltabb szerkezetű, cyclusos tartalmú, kidolgozottabb s nagyobb terjedelmű népmysteriumok csoportozata, melyek igen hasonlítnak a középkor fejlettebb mysterium-drámáihoz, s úgy látszik e korból maradtak meg a nép közt, s itt-ott még ma is előadatnak. De vannak e gyűjteményekben s élnek a német nép ajkán sokkal nagyobb számmal oly népmysteriumok is, melyek hasonlítanak a mieinkhez, melyek szintén csak falusi egyházak liturgiai mysteriumainak maradványai, mert úgy látszik Németországon is csak a városokban s némely nagyobb helyeken élhette át a mysterium a fejlődés minden fokát s a legtöbb falusi egyházban liturgiai mysteriumnak maradt s így szállott át a népre. Hasonló jelenséget tapasztalunk, bár csekélyebb arányban a magyarországi németeknél is, kiknél szintén találhatni nagyobbszerű karácsoni mysteriumot, melyet a középkori virágzó mysterium-dráma maradványainak tarthatni. Ilyen a főrévi (Oberufer) karácsoni mysterium, melyet a XVII-dik századbeli német telep lakosai ma is játszanak, s melyet Schröer ki is adott némely más magyarországi német karácsoni és vizkereszti mysterium kiséretében. Ez egyen kivül a többi hasonlít a mieinkhez, azaz liturgiai mysteriumok maradványai.21)

Oda térünk vissza, a honnan kiindúltunk. Csak liturgiai mysteriumok maradványait mutathatjuk fel, de még eddig se középkori magyar mysterium-dráma, s e nagyobbszerű népmysterium nyomaira nem akadhattunk. Fogunk-e ezután? oly kérdés, melyre gondos kutatás és gyűjtés adhatna legjobb feleletet. Egyházi és világi levél- és könyvtáraink e tekintetben talán még nem voltak átkutatva, a nép ajkáról való gyűjtés pedig csak most kezdődött meg. Azonban kivált a gyűjtéssel sietni kellene. A jobb karba helyezett népiskolák, a terjedő míveltség mindinkább betemeti a népköltészet maradványait. A nép új kincseket nyerve a régieket veszíti el, melyek a nyelvész, régiségbúvár és æsthetikus előtt becsesebbek amazoknál. Adja isten, hogy a kutatás és gyűjtés gazdag eredményre vezessen, oly eredményre, mely megczáfolja nézeteinket is, Toldynak adjon igazat.