XVII. FEJEZET. A SZEGÉNYEK ETIQUETTE SZABÁLYAI.

(A ki a Lagunák városában figyelmesen körülnézett, észrevehette, hogy a Márkus téren át, se éjjel se nappal, tisztességes leány egyedül keresztül nem megy; hanem az arkádok alatt kerül át egyik oldalról a másikra.)

Zsuzsa asszony, mikor már látta, hogy Lidi kisasszonyt le nem beszélheti arról, hogy személyesen fölmenjen a főkapitányságra, a Ribiczáné közerkölcsiségellenes magaviseletét följelenteni, áttért e vállalkozás gyakorlati kivihetőségére.

– Hát tudja-e a kisasszony, hol van a főkapitányság épülete?

– Soha sem tudom én, majd megkérdem valakitől.

– Az nem jó lesz. Én majd útba igazítom. A főkapitányság hivatala van a hatvani meg a granátos utcza sarkán; egy ócska, kormos házban, a minek a kapuboltját két kőből faragott hordár tartja.1)

– Már most emlékezem rá. Drabantok szoktak előtte állni.

– Akkor arra is emlékezik, hogy csaknem átellenben van vele az úri casino. A hatvani-utczában épen ez órákban van a legjobb cserkészet.

– Cserkészet? Miféle vadakra?

– Olyanokra, a miknek a fején van a tolla.

– Attól tart, hogy rámismer valaki?

– Attól még inkább, hogy nem ismernek rá. Vannak nálunk olyan utczák, a miken egy olyan szép leánynak, mint kegyed, nem lehet egyedül végig menni, mert valamit gondolnak felőle. Én elkisérném szívesen: de ha egy divatosan öltözött fiatal hölgyet egy szegényes viseletü öreg nő kisér, arról még inkább gondolnak valamit.

– Én soha sem nézek senkire s nem veszek észre senkit.

– Nem ám; mert eddig olyan utakon át jutott kegyed a városba, a hol nincs emberjárás, a hol nincs találkozó hely. Azok a széles utczák, a mik a sok kocsijárástól sárosak: azok mindenütt jók, ott nem sétálnak a lakczipősök. Hanem az aszfált mindenütt veszedelmes. A lovakra is, meg a szépleányokra is. A bécsi-utczáig, ahol a nagy divatüzlet van, a minek kegyed dolgozik, könnyü eljutni az Erzsébet-téren keresztül. Ott csak a dajkák járnak ilyenkor a kis gyerekekkel, meg olyan urak, a kik a «napnál» ebédelnek. De a hatvani-utcza sarkáig ilyen kegyedforma kisasszonynak csak a következő marschroután át lehet elkerülni. A stáczió-utczán végig; még pedig a baloldali gyalogjárón: a jobboldali már kávéházak előtt visz el. Onnan a szénatéren keresztülvágva, a kecskeméti-utczán végig a szerb-utcza sarkáig. Ott azután hirtelen átvágni a jobb oldalra; mert az egyetem-téren rendesen fiatal urak csoportosulnak, a kik az elhaladó szép leányt szó nélkül nem hagyják. Akkor aztán folyvást a jobboldali járdán tartani, a nagy nyomda, a takarékpénztár, az egyetemi könyvtár, meg a Ferencziek-zárdája előtt. Azok mind szent épületek. Világért be ne térjen az átjáró udvarba; mert az már két kávéház között esik, hanem kerülje meg a templomot, onnan aztán egyenesen be a főkapitányság épületébe. Sehol meg ne álljon, senkitől ne kérdezzen semmit; hanem a mint a lépcsőn feljutott, egyenesen nyisson be azon az ajtón, a mi fölé ez van irva: «Főkapitány.»

A most hallott utasítások nagyon gondolkodóba ejtették a kisasszonyt.

Előkelő hölgyekre nézve ezek az illemszabályok nem léteznek. Melyik utczán s annak melyik oldalán járjon az ember leánya? Amig nem ismeri az ember a veszélyt, addig az nem létezik.

A véletlen segítséget hozott. Nem is mondható véletlennek; sőt inkább logikai egymásutánnak. A János konstábler jött sietve a házba.

A mult éjjeli kravall alkalmával, a nagy hamarkodásban itt feledte azt a piros bőrbe kötött bugyillárisát, a miben a tőkepénzén kivül (7 forint 50 kr.) a hivatalos feljegyzései voltak. Most azért futott vissza.

– Hozta a jó ég! mondá Lidi kisasszony; nem titkolva kellemes meglepetését.

– Igazán, mintha az úr Jézus küldte volna! szaporítá az üdvözlést Zsuzsa asszony.

Lidi kisasszony aztán hirtelenében elmondá a konstáblernek, hogy minő botrány okozta azt a felháborodást, a minek most orvoslást akar keresni. A Ribiczáné kínozza a kiskorú unokáját, s azt erkölcstelen útra kényszeríti.

A János végighallgatta az esetet, hivatalos állásához méltó komolysággal.

– Én ezt a gonoszságot fel akarom jelenteni a főkapitánynak.

– Nagyon helyesen teszi a kisasszony.

– Nem fognak kinevetni érte?

– Mit gondol a kisasszony? A főkapitány úr különös gonddal van a közerkölcsiségre. Eddig is példás szigorral irtotta a mételyt. Legszigorúbb utasításunk van minden feslettségnek útját állani. Becsuktunk minden éjjeli kávéházat. Nincs már «leányok börzéje». A lélekvásárlók kegyetlenűl büntetődnek. Ma pedig különösen jó napunk van. Az országházban egy tiszteletreméltó képviselő úr lelkesen felszólalt azon útféli csábok ellen, melyek a fiatalságot tőrbe ejtik és megrontják. Megleczkézte a rendőrséget. Most azután a főkapitány úr drákói rendszabályokat fog alkalmazni. Soha jobbkor nem jöhetne a kisasszony ezzel a feljelentéssel. Biztosítom róla, hogy teljes elégtételt fog kapni. – Én is hivatalosan tanúskodni fogok a kisasszony feljelentése mellett.

A János még magasabb fokra hágott a Lidi kisasszony becsülésében.

– Addig is szabadságom van rá, hogy a kényszerhelyzeten rögtön segíthessek. Bemegyek a Ribiczánéhoz, s hogyha a kis leányt most is kínozza, és a hajánál fogva lekötve tartja: azt utasításaim szerint kiszabadíthassam.

– Ne! most ne menjen be hozzájuk. Tartóztatá Lidi, eszébe véve, hogy milyen állapotban hagyta a Csicsonkát. Majd én elébb benézek hozzájuk.

– Én meg addig megkeresem tárczámat, a mit a szobámban hagytam.

Mire a János visszajött a padláslépcsőn, dolmánya mellébe dugva a piros jegyzőtárcza, már akkor a Lidi kisasszony is megtért a filagóriából.

– Ne menjen ön be hozzájuk, suttogá a konstáblernek. Az a csúf boszorkány nem kínozza már a kis leányt; nem is tartja kötve: hanem minden ruháját lehúzta róla; «ha nem akarsz nekem szót fogadni: járj meztelen: én vettem a ruhádat!» A leány most ott kuporog egy szögletben.

– Akkor sietős a dolog! Tessék előre menni a kisasszonynak.

– Ön velem jön.

– Majd csak úgy huszonöt lépésnyi távolban: ne gondolják, hogy együtt járunk.

– Sőt én arra kérem, hogy jöjjön mellettem: úgy kísérjen.

– Ah! Hisz az szégyen volna! Egy szép kisasszony, meg egy rendőr az utczán egymás mellett haladva.

– Én nem tudom, hogy mi volna benne a szégyen? A kinek kard van az oldalán, az gentleman.