Az egész földön csak két olyan nagy távcső létezett, mely tízezerszer nagyít. E roppant hengerek remekül szerkesztett gépekkel voltak összekötve, hogy egyetlen ember tetszés szerint igazíthassa őket minden irányban. Az egyik a himmalayai, a másik a vandiemenslandi csillagdában volt felállítva. A természetbúvárok e két helyet jelölték ki századok óta mint legszebb égtájképeket.
Bokhara és Tibet ege alatt hull a legtöbb tűzgolyó, ott húznak keresztül a legérdekesebb meteorok, a szivárvány minden szineiben, zöldek, veresek, sárgák legkivált. Az általuk lerajzolt tűzút néha félóráig ott látható még az égbolton mozdulatlanul. E helyről látni meg azt a foltot az égen, melyen semmi csillag nincsen: a kigyós jegyében. A mult században még két ilyen sötét lyuk volt az égen: a második skorpióban. Tökéletesen fekete foltjai az égnek. A XX-ik század vége felé a skorpio e sötét foltja elveszté azt a nevezetességét, hogy még hiresebbé legyen az által, hogy fenekén egy csillag-ködfolt jelent meg. Ezt a ködfoltot még a két távcső-leviathán sem birta alkatrészeire felbontani. – Pedig azok már akkor csodadolgokat mutogattak az embernek, miket Herschel, Humboldt csak látnoki sejtelemben érintett. Felfedezték a kettős napok sötét központi testét, melyet azok megvilágítnak, körüle forogva, feltörték a tejutat, kitanulva a csillagrajok útját, melyek egymással szemben keringenek; a távoli csillagködökben felismerték a világunkon kívül eső világot, a külső tejutat, mely azt a belsőt körülfutja.
A vandiemenslandi refractor figyelemmel kiséré a csodás «Magelhæn-felhőket», azt a két fénylő ködfoltot, mik a távcső alatt, mint myriadjai a ködcsillagoknak tünnek elő, egymáson keresztül-kasul bolyongók. Egy világrendszer csupa üstökösökből, melyben nincs sem nap, sem bolygó, se «csillagikra,» a hogy elnevezék, századokról-századra észrevehetőleg tömörül; egyszer bizonyosan összetalálkozik a központban, egy erősebb tömeg a többit magához rántja s támad a csillagköd helyén egy új nap, egy elsőrendü csillag. E nagy távcsővek felderíték, hogy a Jupiter holdjainak gőzkörük van, s így azokon élet és tenyészet, a mi a föld holdján nincs.
A skorpióban ismert sötét folt megzavarása után a vizöntö égürét annál nagyobb figyelemmel kisérék a csillagászok. A század vége felé a himmalayai csillagda egy huszonketted rangu csillag megjelenését jelezé a kigyós sötét foltjában a többi csillagdáknak. Bár a távirda elég gyorsan közlé a hirt: a többi csillagdák közül egyik sem volt azt képes észrevenni. Következő éjjel aztán meglátták azt valamennyien; de nem mint huszonketted, hanem mint harmadrendű, puszta szemmel is könnyen látható csillagot. Harmadnapra már elsőrendű csillag ragyogott azon a helyen, mely egyre fényesebb lett; felülmulta a Syriust, míg végre oly tündöklővé lett, mint Venus teljes fényében. Ez volt a nagy égi űr kitöltője.
Már most ha e csillag fényének millió évek kellettek, mióta a föld megalakult, hogy sugarai, perczenkint 40 millió mértföldnyi gyorsaság mellett, idáig jussanak, és még ily emberi felfogást kigunyoló távolság mellett is legelső csillagul tünik az fel: akkor az nem lehet más, mint a «központi nap». A világ középpontjának sugarai érték ezuttal a földet.
A tudás a legalsó néprétegekbe is el volt már akkor terjedve, s a «központi nap» megjelenéséről minden piaczon szerte beszéltek. A nagyszerű égi tünemény, mely naplementekor az európai égen keletről támadt fel, izgalmas hatást idézett elő a népkedélyben. Egy rész azt vitatta, hogy ez záloga annak, hogy most már a föld is megnyerte fölavattatását az égbe: ime a teremtő Isten székhelyét látjuk szinről-szinre, jobbak leszünk, boldogabbak leszünk ezentúl. Mások az ellenkezőt sejtették: betöltek a föld napjai; végződik a millenium: a végitélet van hátra.
Voltak osztályok, miknek érdekében állt az utóbbi felfogást táplálni. A kik legtöbbet gondolnak a földi örömökre és saját gyomrukra, azok legjobban szokták a népet ijesztgetni Istennel és a föld gyomrával.
Most következett még a közelgő üstökös rémjelenete.
Mikor azt még csak a legnagyobb távcsővek észlelhették, annak az alakja nem különbözött a naprendszeren belüli üstökösökétől. Egy nagy ködgomoly, közepe felé mind tömörebb, fényesebb; minden fényfark nélkül.
Abban az évben, melyben megpillanták, közeledése igen lassú volt. Fél év telt bele, míg az Uranus pályájáig eljutott. Itt azonban egyszerre, a mint a naprendszer bolygói közé került, az eddig körös-körül burkoló fényködtömeg elkezdett hosszan végig nyulni róla; először mint egy zacskó, azután hosszú farkalakban, mely két végén kétfelé nyilt és kétfelé hajlott.
Ekkor aztán a futása is gyorsabbodott.
Mi okozza a visszamaradását a ködszerű tömegnek a nap közelében? A nap deleje. Az üstökös fényfarkának tengelye a napig mephosszabbítva, ennek egyenesen a központján megy keresztül. És így az üstökös maga is delejes. Két ellentétes erő gyúrja őt ott az égen ama fenyegető rémalakká; egyik a nap vonzereje, mely körülcsóválva visszatérni kényszeríti, másik a nap delejessége, mely visszataszítja. A gázok, a mikből az a nagy ködtömeg áll, delejjel birnak, mik a nap egyenlő delejétől futni akarnak.
Hanem az üstökösnek magva is van, mely nem ereszti a gázokat.
Mi az a fényes mag? Folyadék? sűrű gáz? vagy por? vagy felleg?
Eddigelé minden üstökös magván keresztül meg lehetett látni az álló csillagot, mely előtt elment, a nélkül, hogy annak fényében sugártörést okozott volna.
Az 1999-iki üstökös más alkatu.
Ennek a feje már tökéletes körrajzu gömb, világosabb és sötétebb sávokkal, szélei nincsenek köddé elmosódva: egy tömeg az, gömbje előtt félhold alakban tol maga előtt egy tőle különvált fényburkot, s tűzfarkát három sötét csík szakgatja meg, el-elválasztva azt testétől.
Mikor az az üstökös sphærájával egy álló csillag előtt elmegy, annak a fénye keresztül látszik ugyan rajta: de ime – sugártörést szenved. A csillagászok bámulva észlelik, hogy annak az üstökösnek a magva már folyadék: a víznél könnyebb; körülbelül olyan, mint a sürített széneny.
Ez már nem «semmi» többé.
A mint még közelebb jön, két új fénysugárküllő nyomul ki belőle két felől, mely a kettős tűzfark elé hajol; úgy tünik most fel, mintha négy lánguszálya volna, mik közül a két szélső észrevehetőleg hullámzani látszik, mint a kigyózó láng. A csillagászok kétféle fényt vesznek rajta észre, a polarizáltat, a nap vissza vert fényét, és az önsugárzatot.
Most már mindenki láthatja az égen puszta szemmel, a ki az éjszaki félgömbön lakik.
Hogy e roppant tömeg, mely a naprendszerbe beavatkozott, minő hatást idézett elő? azt a földi csillagászok legelébb is a többi bolygókon észlelhették.
Legelőször a Neptun pályáját szelte keresztül. Ez a naprendszer legkülső bolygó csillaga, akkor hatszáznegyven millió mérföldnyi távolban volt a földtől. Már akkor a nagy távcsövek jól megismertették a bolygó alakját, melyet csak a mult században találtak fel, elébb tudományosan számítva ki létezését az Uranus, Saturnus és Jupiter koronkénti pályazavarásaiból. Ennek is gyűrűi vannak, mint Saturnusnak s egy holdja, mely öt nap alatt kerüli meg a földnél huszonnégyszerte nagyobb területű égi testet, úgy, hogy ezt a holdat a Neptun lakói repülni látják az égen, mint egy meteort. – A Neptun távolában még nem volt az űstökösnek lángfarka, homályos tömege fénylő középponttal alig észlelhető lassú haladással közelíte felé. Azonban a Neptun haladása még lassubb, hatszorta csendesebben futja körútját, mint a föld. Százhatvannégy földi esztendő kell neki, a míg egyszer körülfutja a napot. Van-e ott ember, a ki egy telet és egy nyarat megért? De hát van-e ott nyár? Ne aggódjunk most azon. A Neptunban lakók nem fáznak: annak a lakói még most az olvadt gránit, a folyó bazalt s a vajudó földkebel érczei: az még egy izzó csepp.
A Neptun és az üstökös lomha futásában keresztül szelé egymás pályáját, a nélkül, hogy találkozót adtak volna egymásnak. Legnagyobb közelségük tíz millió mértföldnyi volt. De mégis annyi változást észrevettek a csillagászok a Neptunon is, hogy a külső gyűrűje a belsőtől messzebb távozott.
Az Uranus közelében már a zacskóalaku idomot vette föl az üstökös; de ez a bolygó is oly távol esett tőle, hogy egy kis pályazavaráson kívül egyébb hatást nem gyakorolt rá.
Mind a kettő viszont az üstökös pályáját téríté el alig észrevehetőleg; de a csekély eltérés is elég volt arra, hogy az üstökös útját a legközelebb következő Saturnushoz egy millió hatszázezer mértföldnyire közel vigye.
Már ezt a látványt száz meg százezernyi távcső kisérte figyelemmel e földön. A földteke tulsó oldaláról siettek fel az északi félgömbre e mennyei tragœdiát szemlélni: az emberiség java egész éjjel ébren volt.
Meg is érdemlette a látvány: mert míg a világ fennáll, ezt a tüneményt nem fogja többé látni ember. A csillagászok előre megjósolák, hogy ha a nagy üstökös oly közelben fog elvonulni a Saturnus mellett, akkor a csillagról az azt körülfogó gyűrűknek le kell pattanniok, s a szétszórt gyűrű keringő darabjaiból lesznek a Saturnus körül új holdak. Így támadhatott körüle az eddigi hét hold is.
A Saturnus távolában az üstökösnek már puszta szemmel látható alakja volt. Feje úgy tünt fel, mint a Venus, ha vékony felhő takarja és fényfarka már akkor kétfelé volt válva. Még most nem volt ijesztő, csak érdekes látvány. Érdekes különösen a nagy refractorokban.
Márczius utolsó két napján volt az üstökös a Saturnushoz legközelebb.
A Saturnuson nem volt semmi delejes kisugárzás észlelhető. Még az is izzó állapotban van.
Annálfogva a két csillag vonzereje egy harmadik ellenerő zavarása nélkül hatott egymásra.
Márczius huszonnegyedikén minden csillagdából azt jelezték, hogy a Saturnus gyűrűi az üstökös felé megnyuló ellipsist kezdenek fölvenni.
E percztől fogva egy távcső sem maradt őrzetlenül.
A csillagdák nagy telescopjai nappal is láthatóvá tevék a két csillagot.
Márczius huszonötödikén este hét órakor jelezé a himmalayai csillagda, hogy a Saturnus gyűrűi az ecclypticára való elhajlástól nevezetes visszatérést mutatnak: a Saturnus tengelye visszanyeri a függélyes állást pályaköréhez.
Ebből kitünik, hogy a tengelyelhajlást a pályakőrhöz függélyes vonalból a bolygóknál a közelükben elhaladó nagy üstökösök okozhatták. – Most ez helyrehozta az előbbeninek a vétkét. Tehát az üstökösök nemcsak zavart tudtak előidézni, hanem rendet is helyreállítani. Egy ilyen szolgálattétel a földnek is sok baját megorvosolná. Időszakaink különbségének oka a földtengely félrehajlása.
De még egy más szolgálatot is tett az üstökös a Saturnusnak.
Ha e csillag gyűrűje, mely csak olyan tömör anyag, mint ő maga, együtt hülne ki a bolygó felszinével, akkor annak az egyenlítőjén köröskörül volna egy holt zóna: egy földöv, melytől az eget egy átlátszatlan, semmi sugárt át nem bocsátó holt tömeg örökre elzárja; ott nem volna élet és tenyészet soha. – E sötét árnyat lehetett látni a Saturnus gömbjén.
Márczius huszonhatodikán repülte be a hir a villany szárnyain a kerek földet, hogy a Saturnus fényabroncsa lepattant.
E tüneményt, keletkezése pillanataiban csak a föld naptól elfordult részein láthatták, a hol már akkor éjszaka volt. – A hol egy óra mulva esteledett be, ott már a távcsövek előtt nem állt a Saturnus hármas gyűrűje, hanem a helyett tizenkét fényes gömb látszott körüle, melyek közül nyolcz észrevehető sebességgel távolodott a bolygó központjától; megannyi ujonalakult hold. – E holdak legnagyobbika hat napig repült kifelé a megindító lóderőtől hajtva s nyolczszázezer mérföldnyire távozott el a Saturnustól: akkor aztán megkezdé a többiekkel együtt bolygója körüli pályafutását.
A Saturnus, gyűrűi felbomoltával, a holdakban leggazdagabb bolygója lett a naprendszernek. E nagyszerű szétrobbanásnak bizonyosan megfelelő világrendítő hangja is volt, mely a világæterben képes tovább terjedni, egykor fültompító zugással fogja meglepni a földlakókat; hanem azt csak a jövő század ivadékai hallják meg. A hangnak a Saturnustól a földig eljönni kell nyolczvan esztendő. E találkozás azonban magának az üstökösnek pályafolyamára is határozó befolyást gyakorolt; oly perturbatiot idézve elő abban, hogy a míg az addigi futása szerint a földdel való találkozása az üstökös pályakörén kívül esőnek számíttatott fel, a megváltozott irány miatt most már annak okvetlenül az üstökös pályakörén belül kellett megtörténnie.
Május közepén már a Jupiter útját szelte keresztül az üstökös.
Fénykisugárzása már akkor két szélességi fokot ért át az égen.
A földpályán kívüli négy asteroid akkor mind a napközelben volt s ezuttal nem találkozhatott az üstökössel: hanem annál inkább észlelhető volt annak hatása a naptávolban álló Jupiteren és Marson.
Mindkét bolygónál, a mint az üstökös közelített feléjük, szokatlan delejes kitörések voltak észlelhetők. A Jupiter északfényének kisugárzása a legelső holdjáig elhatolt, s a Marsból északfény és délszakfény sugárzott ki egyszerre, rövid időközöket tartva lelohadásában.
Azonban a Jupiter nem jutott közelebbre az üstököshöz tizenhat millió mértföldnyinél s a távolból nem zavarta azt meg felvett útja irányában. A Mars pedig gyorsan menekült előle. E kis planetának, mely alig nagyobb, mint a Jupiter legnagyobb holdja, nem volt tanácsos az égi szörnyeteggel elfogadni a tornát!
Az egész földkereken valami rendkívüliség volt észlelhető az időjárásban. A déli féltekén oly meleg volt a nyár, hogy január elsején a délsark két legszélső tűzhányója, az Erebus és Terror a tetejéig fedve volt friss zölddel. – Utolszor azonban. – Ez év deczemberében már a délsark vidéke hiába fogja várni a nyarat. Neki az örök tél jut.
És gazdag termésű év igérkezett. Az első aratást ez évben Tasmaniában kezdték. Február derekán van Diamensland, új Caledonia, Austrália déli vidéke annyi tengerit, rizst és batatát termelt, hogy az egész szigetországot el lehetett volna látni két évre.
E szigetország lakóinak sorsát azonban nem csupán az élelmezési gond fogja eldönteni.
A hogy a Saturnus példája megmutatta, az üstökös közeljutása a bolygó tengelyének visszahajlítását eszközölheti. Ez üstökös nem azon égi vándorok egyike, a miknek tömege legfeljebb a föld ötezred részét képezi, ez a földdel egyenrangú tömeg.
Ha közelléte által a föld tengelye csak annyira is visszahajlik, mint a Saturnusé, ekkor kiszámítható, hogy a föld északi részén a meleg égöv izotherméinek kigyóvonala Európában Odessától a Kárpátokig, Csehországig, Berlinig fog felvonulni; a britt szigeteknek olyan climájuk lesz, mint dél Austráliának; egy hónapig tartó fagy nélküli téllel. Oroszország területe mérsékelt égalj alá kerül, a Newa azontúl csak ritkaságképen fagy be s Szentpétervárott csak annyiszor fognak szánkázhatni, mint most Budapesten. Nálunk a tavasz kezdődni fog februárral: földünk megismerkedik a tropicus esőszakkal; pálma, kenyérfa, gyapot meghonosul Európa közepén, ismeretlen tünemény lesz a késői fagy; a jeges tenger elveszti kiterjedését; a Behring szoros Ázsia és Amerika közt megnyílik, az északi tengeri út felszabadul, s egy egész nagy terület, melynek csak hat heti nyara van, melyet csak az iramszarvas és jeges medve látogat, felszabadul a földmívelés és baromtenyésztés számára: egy akkora terület, mint négyszer egész Európa.
Ámde ugyanakkor a föld déli féltekéje sülyed bele a hosszú tél szakába.
A huszadik szélességi fokig nyolcz hónapos lesz a tél, siberiai gyorsan átfült nyárral; s a déli jeges tenger előre nyomul jégbérczeivel, lakhatlanná téve a közelében eső szigeteket.
A földlakók nagy szerencséjére a déli sark környéke csupa tenger. A tenger meleg áramlatai egy részt enyhítendik a telet, másrészt nem lesz ott minek megfagyni. Alig van ott kárbaveszendő föld, mely addig gabonát termett, s azontul izlandi mohot csupán.
De nagy átalakulás alá kerül egész Ausztrália; a szigetvilág: Dél-Amerika, Afrikával együtt. A hő égalj felőlük odább vonul s kapnak helyette olyanforma mérsékelt égaljat, a minő most minket befed: esős őszt, hideg tavaszt, növényaltató telet. E megváltozott éghajlat alatt az a nép, mely most ott lakik, vagy kénytelen lesz elfogadni a civilisatiót, minden követelményeivel együtt, vagy lassankint elfogyni és helyet adni az életerős fajoknak, melyekkel versenyezni nem bir. Meztelenül őgyelgő embert nem tűr el többé a föld, s dologtalan embernek nem ád többé enni. Népfajok, melyek az emberiség nagy czélját előmozdítani nem tudják, elmulnak maguktól. Nem irtja őket senki, nem szorítja le velük, mint tökéletlen alkotásokkal. Vagy pedig támad közöttük egy-egy vezérszellem, ki felkölti fajában a tetterőt, a vágyat az élet után; a tudás szomját, a tökély utáni törekvést, s akkor nekik sem lesz mostohájuk a föld; betöltik azt s az eltartja őket.
E csillagászi kiszámítások oly csalhatatlanoknak látszottak, hogy ezeknek az alapján nagy tőkékkel rendelkező földvételi társulatok alakultak, melyek roppant területeket vásároltak össze a lappon vidékeken Archangelszk kerületében, a tunguz és samojéd pusztákon az orosz kormánytól s az amerikai «nagy-rabszolga tó» környékén, az Aljaske tartomány fensikjain: haszon nélküli, kopár, örök fagy lepte sivatagokat most; – kenyértermő pihent szűztalajt majdan, ha a nap sugárai átmelegítik. E most kopáran fekvő rideg sivatagoknak értéke huszszorosan felülhaladja a világ minden államainak összes adósságait. Akkor Siberia lesz a föld éléstára, s a földmivelés felvirágoztával egyúttal kifogyhatlan kincstára a bányászat minden termékeinek, a hajdani számkivetés elátkozott kinhazája a vállalkozók Eldorádója lesz majdan…
A legszebb tavasz következett Európában és Ázsia, Amerika mérsékelt délövi országaiban, egyidejüleg a gyümölcstermő őszszel a déli féltekén. A Capföldön a legzamatosabb bort szüretelték abban az april hóban, melyben Európában a kankalin és az orgonafa virágzott, s mikor itt az első cseresnye piroslott a fákon, akkor szedték az utolsó termést a Tűzföld pangifáiról.
A gyors közlekedés mellett az ember átjárhatott az őszből a tavaszba mindennap; átrepülve az örök nyár örökzöld rónáit.
Május hóban már csak tizenöt millió mérföldnyire volt az üstökös a földtől.
Még most sem volt az egyéb egy szép csodálatraméltó égi tüneménynél; legyező alakuan szétterjesztett sugárfarkaival egy páva csillag!
E legyező alak arra a vitára adott alkalmat, hogy ez nem az 1680-iki, hanem az 1744-iki üstökös, annak volt hatszoros farka. Az üstökös fénykisugárzása azonban a napközelben támad; a Halley-féle üstökös valahányszor visszakerül a föld közelébe, mindig más alakot hoz magával.
Még most senki sem rettegett tőle. «Jó bor lesz az idén;» ez volt a jelszó közeledtére. Döghalált, éhséget, háborut senki sem jósolt belőle: az északi hemisphærium lakóinál győzött már a babona felett az ismeret. Megállapodott rendes időjárás mellett a járványok is szüneteltek. A boldog emberek egészségesek is. Pénzzavar, országbukás és cholera együtt járnak. Most távol voltak. Bőség volt minden piaczon; termény és pénz élénk forgalomban; dolga volt minden embernek elég s jutalma érte.
Az országos költségvetések mindenütt többletet mutattak a bevételekben.
A magyar pénzügyminiszter jónak látta az adót egyharmadával leszállítani.
Juniusban már oly közel jött az üstökös, hogy fényes nappal is lehetett látni az égen, gyönyörű látvány volt most is, szokatlan phosphorfényű fejével.
E hónap közepe táján azonban a passat szelek meghozták azt az általános esőzést, melynek értékét csak a mezei gazdák tudják megbecsülni; aratás előtt három-négy napos eső, aztán még néhány napi borongós idő; ettől telik meg a kalász szeme, ez hajtja csőbe a tengerit, növeszti a burgonyát, megindítja a gyümölcstermést; hanem boszantja a csillagászokat.
Hét napig csupán a himmalayai csillagda tudósításaiból értesült a világ az üstökös útjának phasisairól.
A kik értettek hozzá, a naponkint háromszor közzétett adatokon aggályosan csóválták a fejeiket: az üstökös már nem repülni, de szökellni látszik.
Végre junius 25-kén egy északi szél elfutta a felhőket, s hét napi bujósdi után ott állt ismét az üstökös az égen.
De mily szörnyű alakja volt már ekkor!
Tán ha napról-napra észlelhették volna közeledését, megszokták volna azt; de az egy hét előtti tünemény után ezt az óriást látni az égen, mindenkit megdöbbentett.
Most már a sugárküllői tíz ágra szakadva, a fél eget látszottak beborítani; a legkülső fénykévék puszta szemmel is észrevehető lobogó mozgást árulva el.
Ez az üstökös a naptávolban tíz lábnyi lassusággal libben, a naprendszerbe jutva haladása mértani arányban növekszik, míg végre a napközelben perczenkint ötvenhárom mérföldet repül. Hét nap alatt öt millió mérföldnyi utat tett az égen: annyival közelebb jött a földhöz.
Az üstökös feje a gönczöl csillagképletében állt már, míg két középső lángfarka a keleti láthatár alatt tünt el.
Gyönyörű látvány volt maga az üstökös feje ily közelből.
Az üstökös egy élő csillag. Nemcsak halad, de mozog is. Fejlődése szemmel látható.
Fénytekéje tizmillió mérföldnyi távolból akkorának látszik, mint a hold. Csillagászi felmérés szerint átmérője hatszorta nagyobb, mint a földé. E fényteke után huzódik a lángüstök, mely a hány ágat képez hátul, elől annyi rétegben burkolja körül a csillag gömbjét. És e rétegek mozognak. A gömbnek nap felől elfordult részén teljes sötétség van: egy fekete ür látszik, a háta mögött elnyuló lángkisugárzást megszakítva. A nap felé fordult részét pedig fényudvarok körítik.
De e fényudvarok sokkal tündöklőbbek, mint a hold és napudvar; öt-hat rétegben következnek egymás mögött, s égyik réteg szüntelen tolja a másikat előre szemlátomást. A legkülső udvar, míg egyre tágul, s szélesebb félkört foglal el, lassankint szivárványossá lesz, külseje veres, mellső íve kék. És egyre tágul. Egyszer aztán szélei megszakadoznak, kifelé sugárzó fénykévekre bomladozik, mik szétsugárzanak, mint az északfény lángoszlopai s azzal elmulik. Nyomában jön a másik fényudvar, és azután a többi, a végtelenig, szakadatlanul. Egyik szivárvány a másik után terül szét az égen; míg az álló csillagok, miket az üstökös eltakar, keresztül ragyognak a szivárványokon, az üstökön, s magán a csillag fényes holdgömbjén.
És ez a fénytányér maga sem pihen: benne fénylő és sötét egyközpontu körök váltják föl egymást s magva intensiv fénynyel, önkisugárzással bír, a mit bebizonyít fényes nappal az által, hogy míg olyankor a fényfarka és szivárvány udvarai eltünnek, maga mint önfényű csillag ragyog a nappali égen. Az üstökös központjában tehát tömörülési önfényteremtő műveletnek kell végbemenni.
Azon kiszámítás után, hogy az üstökös golyója a föld hatszoros átmérőjével bír s hogy az naponkint hét, nyolczszázezer, később egy millió mérföldnyi gyorsasággal közeledik a föld felé, s e gyorsasága végre négy millió mérföldnyire fog emelkedni naponkint, a legkalandosabb tér nyilt a földteke irástudó népeinek, hogy képzelmük szerint alakítsák maguk előtt azt a jövendőt, mely a legközelebbi napokban várakozik rájuk.
Ha az üstökös feje hatszor akkora átmérőjű, mint a föld: akkor az a találkozás perczében egészen körül fogja a földet; harminczhat perczig benne lesz a föld az üstökös magjában. A találkozást megelőző napon az északi hemisphæriumon nem fognak látni égboltozatot: azt egészen kitölti az üstökös; az északi szélesség negyvenedik fokáig a láthatáron csak egy boltozat lesz: az üstökös fénytáblája.
Ha a föld a hozzá közeljött tekét, tán delejerejével, eltaszítja magától, a sokkal sebesebb rohanású roppant tömeg mégis kétféle hatást fog gyakorolni a földre. Az egyik hatása lesz a föld saját tengelye körüli forgására.
Ha az európai félgömb felől suhan el az üstökös tekéje a föld mellett, akkor oly gyors körforgást fog a földnek ezzel kölcsönözni, hogy négy órából fog állni egy nap; ha pedig az amerikai félgömb felől fut el mellette, akkoi megfordítja a föld körforgását, s azontúl nyugaton fog felkelni a nap és keleten lemenni. Ily üstökös-rohamból magyarázták ki már régen az Uranus holdjainak körforgását, a mik az egész naprendszerrel ellentétben hátrafelé keringenek, nyugatról keletnek, míg minden bolygó, a nap körfordulatával, s minden hold planetája sodrásával egy irányban halad. Sőt meglehet, hogy paralysálja vele a föld tengely körüli forgását, úgy hogy az, mint a hold, egyszeri nap körül jártában csak egyszer fordul meg önmaga körül, s az által csak egy oldalán lesz örök nappal éjszaka nélkül, a másikon örök éjszaka nappal nélkül.
A másik hatást pedig fogja a földre gyakorolni a gyorsan rohanó égi test annak a napkörüli pályáját illetőleg. Most másodperczenkint 4 és fél mérföldet halad a föld; ha a mellette elfutó üstökös, melynek tömege nagy kiterjedése mellett a föld sulyát felülmulja, ehhez még hozzáadja a maga perczenkint 40 mérföldnyi gyorsaságát, akár taszítva maga előtt, akár vonva maga után a földet, akkor ez a lökés után szűkebbre szorult pályakörben tizszerte gyorsabban fog a nap körül keringeni: harmiczhat napból fog állni egy esztendő.
Így okoskodtak úton útfélen.
Az államszövetség hirlapjai naponkint háromszor siettek a féltudós phantasia mende-mondáit megczáfolni.
Sem az egyik, sem a másik eset nem fog bekövetkezni.
Az üstökös gyorsan közeledik ugyan a földhöz s még gyorsabban is fog felé tartani, ha egymás vonzkörébe jutnak; de azért még csak az sem történik meg vele, hogy alakja egyre oly mérvekben nagyobbodjék a földlakók szemei előtt, a minőkben közeledik.
Mikor nyolcz millió mérföldre volt az üstökös a földtől, akkor hatszorta nagyobb átmérője volt, mint a földnek. Másnap ez arány már csak öt és fél volt. Az üstökös fogy. Azok az egymás után kisugárzó szivárványudvarok, az üstökös testét elhagyó párázatok, miket a megközelített nap kicsal belőle, minden szétfoszló «halo»-ja az üstökösnek egy réteget bont le testéből, mely láthatlan pára, æther, «nappor» lesz, elenyészik az ürben, vagy tán oda tapad az üstökös lánguszályához, vagy siet feltalálni az ecclyptikánkon tulnyuló zodiakál fény napkarikáját s vele egyesülni. Az óriási tömeg, mire egy millió mérföldnyire közeljut a földhöz, már akkor az átmérője alig kétszerte nagyobb, mint a földé.
Hanem azt csak a csillagászok tudják ily bizonyossággal; a piaczok népe látja közeledni, nagyobbodni, kiterjedni, uralkodóvá lenni az égen a világür szörnyetegét!