Előszó

Ez a mű nem tart igényt arra, hogy az úgynevezett «államregények» közé soroztassék, minő Morus Tamás hirhedett «Utopiá»-ja, mely nemes ábrándjaival az emberiség egyszerű mesterkéletlen tökélyét egy puszta szigeten kisérlé meg létrehozni; minő «Klimius Miklós földalatti útja», Holbergtől; minő Swift remekműve: «Gulliver utazásai», melyek satyrai alakban rajzolják az ismert államok travestált viszonyait, vagy minő Campanella «Civitas Solis»-a, – vagy Cabet «Voyage en Icarie»-ja, mely főleg párteszmék szolgálatára készült, – vagy Terasson «Sethos»-a, mely állítólag egyptomi hieroglyphok hagyományaiból compiláltatott, vagy Fenelon «Telamach»-ja, vagy az «Ophir» rejtélyes királyságának, «Scydromedia», «Dimocala», «Ajaója», «Nova Atlantis», «La Basiliade de Bilpai» országainak és szigeteinek tendentiósus, képzelmes és mesés leirásai, vagy az «Eldorado» satyrája, mely a többi ideális államregényeket jő gúnyolni.

Más regénynek a feladata, egy mesét, melyet csak a képzelet alkotott, úgy adni elő, hogy az olvasó azt higyje, hogy valóban megtörténhetett; ez a regény egy olyan koreseményt fog előadni, mely «még» nem történt meg, s küzdeni fog a nehéz feladattal, úgy rajzolni a tényeket és alakokat, a jővő korszak kül- és belvilágát, hogy az olvasó azt mondja rá: ez még megtörténhetik!

Nem lesznek ebben utópiai államok és icariai emberek; nem lesz ennek színhelye egy még föl nem fedezett sziget; mindenütt az ismert földön fog a történet végig lefolyni, s fejlődését veszi oly helyzetekből, melyek mai nap léteznek, oly eszmékből, melyek a világ alakítására ma is befolynak.

Segélyül hivtam az ismeretet, a hitet és a képzelmet.

Tanultam ismerni a történetileg értett külvilágot: az államok fejlődését, alakulását, feloszlásuknak és újjászületésüknek indokait, phasisait; tanultam csodálni és irigyelni a civilisatiót terjesztő nemzetóriásokat, s e bámulat közben a szeretet, a féltés, az életvágy ösztönző gerjedelmét éreztem saját kicsiny és hátramaradt nemzetem és hazám miatt.

Figyelemmel kisértem a nagy koreszméket, a mik a világnak új alakot adni törekszenek, azoknak hosszú küzdelmeit az ellenálló létezőkkel. Láttam az eszmék nyomain támadt titáni harczokat egész fegyverben álló milliók között: az emberi jogért Amerikában, – a lelki szabadságért s nemzeti egységért Itáliában, – a nemzeti feltámadásért Lengyelországban, – egy hitbabonáért Kelet-Indiában, – az európai súlyegyenért a Krimben, – egy büszkeségért Francziaországban s egy abstract állameszméért Ausztria és Poroszország között, s aztán egy társadalmi elvért Párisban. Ezek tengervért és milliárdokat elnyelő harczok voltak, s indító eszméik akár győzve, akár legyőzötten folyvást élnek.

S fel kell találnom e nagy küzdelmek között az emberi érdekek apróbb csoportulásainak külön küzdelmét is, mely sok apró érdek folytonosan forr, zsurlódik, izgalmát csak egy-egy nagy országos catastrophánál pihenteti el, vagy erejét éppen annál érvényesíti: a fajgyűlölet, a nemzetiségi ellenszenv és önfentartási törekvés; a politikai pártok kiegyenlíthetlen ellentétei, a nyilt parlamenti harczok, a hagyományok és az ujítás, az alattomos ligák; szent és nem szent, és csak azért nem szent, mert szent szövetségek, politikai, socialis, vallási alapokon; jezsuitismus, internationale, nihilismus, antisemitismus; a mohamedán fatalismus, mely mozdulatlanságával hat be az ujabb világtörténetbe s a nagy küzdelem közt ólálkodó egyes érdek, személyesítve a fejedelmi vágyak örököseiben: a királyálmoktól holdkóros családok, kalandorok, kik koronát vadásznak, s más vadászok, kik a koronás fők ellen csinálnak hajszát.

Ime az örök harcz elemei.

S ez örök harcz követelése az általános fegyverkezés. Az egész férfinem a suhanczkortól a vénségig fegyverbe állítva, s a fegyvernemek minduntalan változtatva, tökéletesítve, egymást új főlényekkel megelőzve, a hadászat mesterséggé, tudománynyá emelve.

A folytonos fegyverkezési verseny iszonyú pénztömegeket köt le: gépekben, mik hasznot nem hajtanak, építkezésekben, mik nem jövedelmeznek és embertömegekben, a mik nem dolgoznak. Az államok adósságai e miatt mesés nagyságra növekednek, s mentül nagyobbak ezek, annál súlyosabbak az adók, terhesebb a munkás, az iparos, a földbirtokos helyzete; míg a szédelgő vállalkozónak, a pénzhajhásznak annál több alkalom nyílik könnyen szerzett gazdagsághoz. Az örök harcz foly a tőke és a munka között.

S mentül könnyebben halmozódik a pénz a társadalom magaslatain, annál könnyebben omlik szét onnan a társadalom lapályaiba. A királyoknak, főpapoknak, minisztereknek, bankároknak, főuraknak, hadvezéreknek, népképviselőknek parasitjaik is vannak, nagyon sokan vannak: eladó emberek, patentált csalók, köztolvajok, zsoldosok, hizelkedők, naplopók, bérencz irók, kerítők, alkuszok, szállítók, sinecuristák, sáfárok, engedményesek, kortesek, és szomjas, éhes néptömegek. Az aranyfolyamot elnyeli a homok, s lesz belőle mocsár. S ha az aranyfolyamban elmerül a férfi-jellem, hát a nő hová legyen előtte? A Phæákok népe zsoldjába vesz mindent, s zsoldba ád mindent. A könnyen gazdagult élvhajhász szolgálatába áll a szerelem, a művészet, a zene, a szobrászat, festészet, az irodalom. Foly az örök harcz az erkölcsi életalap, s a társadalmi rothadás között.

S a mint lazul a családi élet, úgy szaporodik az ó-világ népessége, s mentül több az ember, annál kevesebb a kenyér. Lassankint kivágnak minden erdőt, felszántják a helyét, kiásnak minden völgyteknőt, kihordják belőle a kőszenet; a természet emlői pedig nem kifogyhatlanok, mint az ősmesék hírlelék: a kizsarolt földön egymást érik a rossz termést adó évek, az égalj maga is mostohára változik az erőszakos erdőpusztítások miatt, s a kőszén ára száz év alatt megnégyszereződik. Az ó-világ embere éhezik és fázik. Itt a harcz az ember és a föld között.

Ez pedig az elsőnek a vereségével végződik. A túlnépesült ó-világ kiömleszti szélein a tajtékot. S mindaz, a mit magából kivet, siet az új-világba. Ott még van tér elég. A jezsuita és a philosoph, a trónvesztettek pereputyja s a számüzőtt lázadók; a feltörekvő iparos és a szédelgő csaló, a szabadelvűség martyrjai és a charlatanok, a találmányok lángelméi és a hóbortok futó bolondjai, a német és orosz cosmopoliták s az apró népfajok elégületlenei ott találnak korlátlan szabad tért okos és bolond eszmék, üdvös és kárhozatos vállalatok megindítására. S az elemek túlszaporodása megváltoztatja Amerika mostani jellemét. A sok hazasíró eszme befolyást követel Európa ügyeibe. S ez Észak-Amerikának könnyű lesz. A közlekedés tökéletesülte közel viszi hozzá az ó-világot. Nagy hadsereget nem kell tartania, mert a fél világrészben, melyet elfoglal, sehol sincs szomszédja, ha Canadát és Mexicot is bekeblezte; pénzforrásai kifogyhatlanok, földje gazdag, bevételei kiadásait húszszorosan túlhágják s nincs kötelezve senki iránt az ó-világban se érdek, se barátság, se szövetség, se adósság, se elvrokonság, se hitközösség, se nemzeti rajongás, se mult, se jövendő által. Fel is használja azt a helyzetét s befolyásának egész világterhével rá fekszik Európára. Ime az örök harcz az ó- és új-világ között.

És most gondoljuk hozzá, hogy száz meg száz év mulva is lesznek emberek, – sokan lesznek, – kik hazájukat szeretik, kik az emberiség nagy bajait orvosolni törekszenek, – kik a néperkölcsöt nemesítik, – kik a felvilágosodást terjesztik, – kik a semmiből teremteni, az embererőt istenerővé emelni igyekeznek; – a «közügy» gárdája még mindig «légió!» de ezekkel szemben fog állani az a másik óriás, a kinek neve a «Nihil», a «Semmi», a ki nem hisz semmit, se Istent, se hazát, se nemzetet, se túlvilágot, se államot, se emberi törvényt, se családot, se becsületet, se költészetet; a ki megtagadja a multat, nem bánja a jövendőt, a kinek nincs más czélja, mint a mai nap, más ura, mint az «én», más törvénye, mint azt tenni, a mi neki jól esik.

Ime itt az örök harcz «Isten» és az «állat» között – mindkettő emberi alakban.

Nem így kell-e ennek következni száz év alatt?

Ez nem fantazia, ez nem proféczia, ez tudat! ez ismeret!

S nem önkényt jön-e e tudat nyomában az a hit, hogy ez nem folyhat örökké így?

Ezen hiten alapul az a mű, a mit irok. Regényem két részre van osztva, az egyiknek czíme az «örök harcz», míg az lehetetlenné válik; a másiknak czíme az «örök béke», midőn az kényszerüséggé lesz s megvalósul.

Igaz, hogy egy hypothesisre van építve az egész. Egy találmányra, mely a világot át fogja alakítani.

Tudom, hogy ezért azt fogják rám mondani, hogy «bolond» vagyok. Hanem hát igen jó társaságban leszek. Fultonra 1805-ben kimondta a párisi tudományos akadémia, hogy «bolond», mert azt állította, hogy gőzzel lehet hajókat hajtani. Greyre a vasutak eszméjeért 1815-ben az «Edinbourgh Rewiew» kimondta, hogy «bolond». S Stephensont a gőzmozdonyáért az angol parlament előkelő tagjai az őrültek házába akarták csukatni 1825-ben.

Én pedig hiszek annak a találmánynak létrejövetelében, a miért čarustól elkezdve Coxwellig és Lamountainig annyian keresték az ég rejtélyeinek megoldását, s jártak az égben, nem találva, a mit kerestek. Egyszer majd megtalálja valaki.

És az fogja a határát kiszabni az örök harcznak.

Az lefegyverzésre kényszerítendi az egymás kiirtására készen álló milliókat, ágyút, puskát visszaküld a kohóba, azokból dolgozó gépeket öntet; a lőport elemi csapások elfordítására használja, a katonát lovával együtt hazaküldi szántani.

Az a trónkövetelőkből csinál békés polgárokat.

Az megszünteti az őrült fajgyűlöletet s megismerteti a testvért az ellenségben. Az végét veti a diplomatiai fondorlatoknak.

Az feloldja a rabszolgákat s édessé teszi az önkéntes szolgálatot.

Az a dicsvágynak új tért nyit; az a felvilágosodást elterjeszti minden világrészbe, a vak hitet minden álapostolaival együtt legyőzi.

Az megszünteti az államadót, a vámokat, a monopoliumokat, és mégis gazdaggá, hatalmassá teszi a kormányokat.

Az helyes arányokat hoz be a kereskedelembe, pénzforgalomba, ész és tehetség szerint osztja fel a jövedelmet, kijelöli helyét a tudósnak, a költőnek, a művésznek és a napszámosnak, s elégültté teszi mindegyiket sorsával. Az megszünteti a szédelgést és a corruptiót.

Az szilárd alapra helyezi a társadalmi erkölcsöket s a családi életnek, a szerelemnek, az ideálnak oltárait újra fölszenteli.

Az megszünteti a halálbüntetést és a börtönt; s a civilizált társadalom ellenségei számára talál olyan büntetést, mely az egész emberiségre nézve áldás legyen, s amazokat megjavítsa.

Az helyreállítja az egyensulyt az ó- és új világ között.

Az győzelemre segíti az emberbarátokat s megadásra kényszeríti az emberiség ellenségeit, kik álarczot viselnek, vagy nem viselnek.

Az visszahozza a szibériai számüzötteket újra éledt hazájukba.

Az befolyást gyakorol az időjárásra és behatol a természet titkaiba.

Az enyhít uralkodó járványokat és az emberi életműszereket ősépségükhöz juttatja vissza.

Az kiszárítja a Ganges és La-Plata posványait, a cholera és sárgaláz két irtóztató fészkét, s megszabadít három világrészt pusztító dögvészeitől.

Az új anyaggal gazdagítja a technikát, melynek mindenki hasznát veszi, s mely becsesebb lesz az aranynál és olcsóbb a vasnál.

Az kiveszi a tengervízből a milliárd mázsányi ezüstöt s forgalomba bocsátja.

Az egyik földrész bőségét kicseréli a másikéval. Az kiirtja a pusztító fenevadakat őserdeik, pusztáik közepén.

Az civilizátiót visz a vad népek közé s világosságot gyújt a más színüek előtt, és minden embert emberré alakít.

Az a nagy pusztákat benépesíti. Folyamokat vezet a Saharán keresztül, s megtelepíti Afrika, Ausztrália belsejét, s az emberiség hajdani bölcsőjéből, mely most sivatag, újra paradicsomot alkot.

Az elveszi a tenger félelmességét, lehetetleníti a hajótörést, az utraküldött vagyon kárbavesztét.

Az megszünteti a fogadott nőtlenséget s visszaadja a papokat a családi életnek.

Az a nőnek becsült állást ad a társadalomban, az a gyermeket az állam kincsének tekinti s akként gondoskodik róla.

Az csak egy pártnak ad létet, melynek jelszava: «munkás hazaszeretet».

Az csak egy vallás számára épít templomot, melynek dogmája: «józan emberszeretet».

Az meghosszabbítja az embernek a napot s megrövidíti benne a munkát.

Az a becsületszót olyan erőssé teszi, mint a törvény s a lelkiismeretet teszi elsőfolyamodású biróvá.

Az megkönnyíti az utazást s megismerteti az egész földet az emberrel.

És segít feltalálni azt a földzugolyt is, a melyben a magyar nép ősei laknak, elzárva a külvilágtól s teremt belőlük számunkra új rokonnemzetet.

Ezek művem alkotó eszméi.

Ha a tudományom és képzelmem oly erős volna, mint a hitem!

Mert a hitem erős abban, hogy az emberiséget egy-egy nagy eszme viszi koronkint előbbre, s visszaesést nem enged.

A classikus kor a költészet által emelte fel az embert. A héber az erkölcsi törvénynyel ismerteté meg. A jézusi tan a szeretet vallásával váltotta meg. Még hátra van ránézve a legnagyobb tökély fokára emelő megdicsőités – ez az ismeret.

Az ismeretek diadala lesz az, midőn az a halandó, a ki azt mondja magáról: «én vagyok az Isten!» leveszi a koronáját azon halandó előtt, a ki azt mondja: «én vagyok az ember!»

És akkor úgy lehet – nincs a csillagrendszerben lehetetlenség, – hogy a világalkotó a tökéletesült emberiség számára még a földnek azt a hibáját is helyrehozza, mely legfőbb oka égalji s időjárási rendetlenségeinknek, a földtengely elhajlását pályájától.

Ezen fog végződni regényem.

Jókai Mór.