VII. FEJEZET. A KETTERHÄUSCHEN, A JEZSUITA-SZEGLET, A KŐEMBER ÉS A KŐASSZONY.

A Ketterhäuschen1) valóságos díszítménye volt a szentháromság piacznak; remekműve a lakatos mesterségnek; erős vasrudakból keleti kösk mintájára alkotva, egy hatszegletű kaliczka, kuptetővel, azon födeles tornyocskával; az oldalai feldíszítve vasliliomokkal, az ajtajára pedig egy lángoló szív van kiverve pléhből. Humoristikus gondolat volt e mű alkotójától az ártatlanság és lángoló szerelem jelvényeivel ékesíteni fel e vaskalitot, miután az arra a czélra szolgál, hogy szerelemből a bűn ösvényére tévedt hajadonok legyenek benne város csodájára kitéve. Két nehéz lakat őrzi a vasajtót. Az egész alkotmány szép zöldre van befestve, a torony pedig piros.

(Jelenleg a Probsztner-kertet díszíti e történelmi emlék, eladatva kótyavetyén, s turbékoló galamboknak szolgál lakóházul, a helyén pedig a lutheránusok építettek templomot később.)

A mint a tanács határozatát dobszó mellett kihirdették, a porkoláb leszedte a lakatokat a vaskalit ajtajáról, s egészen kitárta azt; lássa, a kinek szeme van, hogy a Ketterhäuschen ismét nyitva van, s mikor este ki akarja nyitni az ablakát, hogy az imádójával szót váltson, lúdbőr fusson át a testén a szép leánynak. A Ketterhäuschen áldozatára vár.

Nem kevésbbé érthető jelvény a két kőfej a jezsuita kolostor északi oldalán. Egyik kőpillér a talapzatán felül szegletben menő fülke alakúan van kivágva, s a két egymásnak forduló oldalból, góth ornamentika czikornyái közepett mered ki két emberfej: egy férfi és egy asszony; mind a kettő fiatal; a nő haja csigákban, a férfi feje sima, ajka fölött kunkora bajusz. Előkelő pár volt; tiltott szerelemben, kettős házasságtörésben éltek; azért lettek ide élő testben befalazva; az a két kőfej az ő képmásuk. Mikor e jelkép fölé a kinyuló vaskarikába kitűzik a palloshordó kezet, mindenkinek eszébe kell jutni, hogy a város törvényei szerint, a ki szerelmi bűnt követ el, a feje irgalom nélkül leüttetik.

Hajh, ha ezt a törvényt mai nap alkalmaznák, a hogy most hordják a bálban az uraságok a kalapjaikat a hónuk alatt, úgy hordanák a fejeiket.

Hiszen akkor is megesett az, hogy el-elfelejtkeztek erről a szigorú törvényről; kiváltképen nagy hadjáratok zűrzavaros ideje alatt; mikor minden polgárházhoz katonákat szállásolának be, a kiknek, hir szerint, nem a legszigorúbb erkölcseik szoktak lenni.

Azért az ilyen újra kihirdetése a törvénynek mindig olyan volt, mint a derült égből jövő száraz mennykő.

S ez annyival érzékenyebbül esett, mivel hogy azon idő óta, hogy Alauda uram volt a biró, nagyon is a maguk szabadjára lettek eresztve az erkölcsök; s ha valaki reggel nagyokat ásított a piaczon, nem vitték be a biróhoz, hogy adja számon, miért nem aludta ki magát. A kurucztáborral együtt járó hölgyeket sem igen lehetett kérdőre vonni, hogy melyik matrikulába van bejegyezve a házasságuk. Azonkívül is a nyalka kuruczok iránt lelkesülni maguknak a bennszülött hölgyeknek is honleányi kötelességük lehetett.

Ezt a vidám életrendet mind elrontá a hazatért birónak szigorú föllépése. Rettegte a vaskezét mindenki. Másfelől azt is tudták felőle, hogy Rákóczy Ferencznek ő és Engelmeyer a legkedvesebb két embere a Szepességben. Ő vele még a kurucz generálisoknak sem tanácsos kikötni. A lőcsei biró nemcsak hivatalnok, de hadvezér is a maga városában, s mikor felköti a kardját, a kommandó szavára hadsereg indul meg.

Arra az egy szóra, hogy «megjött Fabriczius!», olyan csendesség lett a városban éjszaka, hogy nem lehetett az utczán egyebet hallani, mint az őrjárat alabárd-nyelének a kopogását.