5. A Székely Adott Szava.

Híres pap volt a maga idejében tiszteletes Gödördi uram, ki ha esztrengára foghatta a híveket vasárnaponkint, úgy megmosdatá őket az igék mosdótálából, hogy győztek törülközni utána. Egy alkalommal épen a káromkodók és esküdözők ellen beszélt, mely alkalommal egyik hatalmas birtokos úr, Markos Mózes uram azt vevé észre, hogy ez az egész prédikáczió mintha csak ő rá volna szabva; ezért azután nagyon megneheztelt, s a mint kimentek a templomból, felfogadá székely nemesi szavára, hogy ha ő még egyszer Gödördi uram prédikáczióját meghallgatja, rögtön huszonötöt fog magára csapatni. Ezt sok embernek és sok ízben elmondta s nem is ment többet feléje a templomnak.

Egyszer valami kedves ismerőse halt meg a szomszéd faluban, ő is elment a temetésére, mely igaz kálvinista szokás szerint templombeli prédikáczióval mene végbe. Markos Mózes uram is bevette magát egy padba a közepe táján, s hallgatá nagy ájtatosan, hogy prédikálja el a halottat a helybeli öreg tiszteletes, bezzeg nem olyan goromba ez, mint Gödördi uram, a ki még a halottra is elmondja az igazat.

Hát a mint az öreg tiszteletes elvégezé szavait s lement a szószékről, kit lát utána kiemelkedni Markos Mózes uram? Senkit mást, mint tiszteletes Gödördi uramat, a ki ezúttal búcsúztatót tartani hivatott meg a szomszéd faluban a nagyobb ünnepélyesség kedvéért.

Nosza rajta! Markos Mózes uram szökött volna, ha lehetett volna merre? de el volt ülve minden hely; nem ereszték, nem mászhatott a sokaságon keresztül; ott volt kénytelen végig hallgatni tiszteletes Gödördi uram prédikáczióját, a mi elég szép volt ugyan, de a mit neki még sem kellett volna meghallani.

Be sem várta aztán a tort, hanem befogatott s hajtatott egyenesen haza.

– Ábris te! monda otthon a kocsisnak; lódulj, mess nekem a kertben egy jó mogyorófa-suhogót.

A kocsis előjött a pálczával.

– Már most ide láss; én lefekszem ide erre a lóczára, aztán te rám versz huszonöt botot, tudod-e?

– Tudom há.

A kocsis gondolta, hogy ha az ura bahó, hát neki legyen esze; azért hát szép csendesen kezdte simogatni, formalitás végett.

Markos uram felugrott a padról:

– Nem jól van így Ábris; gyere csak, majd én megmutatom, hogy kell?

Azzal lefektette a kocsist, s ő húzott rá egyet, irgalmatlant. Nem kellett annak több; megtanulta az első leczkéből, a mit kellett, s vert aztán olyan huszonötöt a gazdájára, hogy sohasem osztogattak különbet a vármegye házánál.

A mely nép így urát állja szavának, azzal nem jó ám tréfálni!