MOST JÖN A KRITIKA.

Tudvalevő dolog, hogy én egy művet sem bocsátok közre addig, míg azt egy igen kedves barátomnak, a ki mint szigorú kritikus Kakas Márton név alatt ismeretes, meg nem mutatnám s szerény elmeszüleményem iránti véleményét alázatosan ki nem kérném.

E nagyon szigorú kritikusnak a fentebbiekre tett észrevételeit közrebocsátani szinte kötelességemnek tartom; bárha az fentebbi művemmel igen kegyetlenül bánik is, szórul-szóra adván.

– A fentebbi életirása Hatvani tanárnak elejétől végig nem más, mint vakmerő helyettesítése a megtörténteknek a képzelem szörnyszülötteivel.

– Hatvani István tanár, mint kezeink között levő önéletirása, jegyzetei és végül a felette tartott leghitelesebb halotti beszéd sorai tanusítják, igen is harminczhét évig volt a debreczeni kollegiumban bölcsészet és természettan tanára, de bűvészettel azon idő alatt épen nem foglalkozott, sőt a babonáknak világos ellensége volt, a melyről meggyőződhetik mindenki, ha önéletirásában elolvassa azon kárhoztató észrevételeket, melyeket németországi akadémiákban utaztában tett a vérrel verejtékező straupingeni csodaképről; a regensburgi ördöngős épitész műveiről, a csodatevő puskáról, mely a templomban őriztetik, kinek lövése elszakítá egy jáger három ujját, az a feszület érintésére ismét kinőtt; egy szoborról, melynek szakálla nő, ugy hogy minden szombaton borotválkoznia kell; a ratisbonai hid ördögűző márvány kutyájáról és kakasáról; Augsburgban a szent Gallus képéről, mely ujjával e szóra mutat: «Dahin», a monda szerint az ördög ott vitte keresztül a falon Luthert, mikor V. Károly proscribálta; s a st.-geverni kalodáról, melybe minden idegent, a ki átkel a Rajnán, nyakával beleszorítnak és megkeresztelnek, hogy a gonosz lelket át ne vigye a tulsó partra. Minden efféle babonákat magas lenézéssel traktál útleirásában, a mit bizonyosan nem tett volna, ha magának is érdekében állott volna az ördög hitelét öregbíteni.

Mennyire nem volt Hatvaninak németországi jártában-keltében sem az ördög kincseivel, sem a visszatérő dénárral semmi dolga, azt napi jegyzékei bizonyítják, a hol fel vannak sorolva, miket adott ki a kollegium által nyert költségből német ruhára. Egy fekete paróka 3 forint, német mente 27 forint, fekete strimpfli 1 forint, czipellők 1 forint 48 kr., czipellőre csatt 54 kr., máncséta 1 frt 02 kr., fejér német mente 21 forint, német inghez való gyolcs stabja 13 bátzon és 4 rappe selyempalást 32 frt. Német kard és szíj 6 forint 20 krajczár. Mind valóban! Akkor még azok a vastag krajczárok voltak, a miket a hagyomány szerint Mária Theresia királynénk azon czélból veretett, hogy kincstárnokát rászedje vele: ki is sokat opponálván a miatt, hogy a királyné igen bőkezüleg osztogatja aranyait a kolduló barátoknak, azontúl ő felsége kétfelé nyitható krajczárokba rejté alamizsna aranyait. Még gyermekkoromban én is akadtam többször ilyen kétfelé nyitható krajczárokra; de biz azokból az aranyakat már akkor kivették.

Azt is meglátja mindenki, hogy Hatvani rendesen kifizette ebédjét, vacsoráját; az ebéd 22 kr., a vacsora 6 kr., a kávé reggel 3 kr. Tehát ezzel meg van czáfolva, mintha a török szultántól hordatott volna magának kosztot.

Sőt az sem igaz, hogy pálczájával rajzolt kocsin járt volna, mert mindenütt számot ád, hogy mit fizetett a hajósnak, a ki elszállította s a szekeresnek, s ez utóbbi hányszor döntötte fel az uton? A mi rendesen megtörtént.

Minden egyéb róla feljegyzett mendemondát halomra dönt pedig azon historiai adat, miszerint Hatvani István professor uram ugyanazon évben, hogy professorrá lett Debreczenben, a szent házasság frigyébe is belépett Csatáry István senator úr leányával Máriával, és hagyott maga után tiz élő gyermeket és túlélő özvegyet.

Már most tessék minden józan gondolkodású olvasónak megitélni, hogy lehet-e valakinek, a ki tisztességes feleséges ember, éjszakánként a temetőben elkóborolni és ott a más asszonya kedvéért az ördöggel viaskodni? Lehet-e valami alapja azon mesének, hogy Hatvani vendégei ne találtak volna a tűzhelyen dél idején egyebet hét czirmos macskánál, holott világosan meg van írva róla amaz emlékbeszédben, hogy

«Sok nagy urak, Mágnások

Gyakorta házánál kérték ki szállások.»

S kérdem minden tapasztalt embertől, van-e oly elvetemedett ördög, a mely be merjen lépni egy olyan házba, a hol egy tőről pattant magyar menyecske tiz lármázó gyermek fölött regnál?

De a mi legjobban elitéli e művet, az a végkimenetel: mely szerint Hatvanit a szellemek vitték volna el halálos ágyából.

Vakmerő meghamisítása a történelemnek!

Holott előttünk fekszik nagytiszteletű Naszályi János uramnak, a debreczeni kollegiumban tanuló poéták publikus praeceptorának azon remek bucsuztatója, melyben Hatvani István professor hült porait 1786-ban gyönyörű alexandrinus versekben, özvegyétől, gyermekeitől, a superintendens és főkurátor uraktól, a reformata szent ekklézsia lelkipásztoraitól, a kollegium professoraitól, a tanuló ifjuságtól s végül a szent ekklezsiától elbucsuztatja.

Bizonyára Hatvani István ugy halt meg, mint a tudománynak és a tiszta hitnek buzgó harczosa és sem azok állítása, kik őt ördöngősséggel vádolták, sem azoké, kik őt convertitának magasztalták, semmi alappal nem bir.

Tudós volt, sokat foglalkozott a természettudományokkal, gyakorló orvos is volt, mint csillagász bolygókat és üstökösöket fedezett fel, mit emlékirata ekként örökit:

«Volt a physicában Kepler, Leibnitz, Newton,
Kikkel az egeken járt csaknem egy uton.
Sőt e naptól számos planéta világot
Kölcsönzött….
Széles Európa csodálta munkáját,
Szedte is sok izben dicséret pálmáját.
Orvosi kezéről sok beteg szólhatna,
S gyógyulása felől tudományt adhatna.
Szólhatna sok szegény, nemes, gróf és báró,
Ki már a halálnak völgyében volt járó,
S kiket mintegy ujra a világra hozott
S nekik megujulást s életet okozott».

Hit dolgában tanusított buzgóságát tanusíták e sorok:

«Bár az öregség elerőtlenítette,
Mégis kétszer Bécsbe terhes útját tette,
Hol felséges urunk fényes trónusánál
Szent vallásunk mellett letérdelt lábánál».

Ime a bűvész és ördöngös helyén egy bölcs és hazai tudós áll előttünk, a kit nyereségnek tartunk az elveszett rejtelmes alakért.

Az egész Hatvani-mondakör, véleményem szerint, nem egyéb, mint paródiája a német Faustnak, mellyel a magyar reformatio a vakhitű babonának megtorlást akart adni. Azért nagyon kérjük a tisztelt olvasókat, hogy ennek az egész mende-mondának semmi legkisebb hitelt se adjanak.