I. Fejezet. Az Első Bankó

A szultán visszatért Sztambulba, pusztulást, inséget hagyva maga után mindazon a vidéken, a melyen táborával végigvonult.

Pesten és Budán háromezer jancsárt és besliát hagyott a török nagyvezér, Kászon vajda és Momyn vajda vezérlete alatt, a kik fölött parancsnokolt a szultán kegyencze, Gritti Alajos.

Ezek pedig olyan istentelenül viselték magukat a városban, hogy asszonynak, leánynak veszedelem nélkül nem lehetett kimenni az utczára fényes nappal. A templomokat és temetőket is megfertőztették.

Ezeknek a barátsága miatt olyan gonosz hire futamodott János királynak és a pártjának, hogy a pápa excommunikálta mind a királyt, mind a vele tartó magyarokat.

– Így mi nem öröködünk meg Magyarországon. Monda Fráter György a királynak, midőn egy este egyedül maradának.

– Hát mit cselekedjem?

– Gyűjts hadsereget a magyarok közül, hogy a magad erejével védhesd meg magadat s a törököket haza küldhesd.

– Ahhoz elébb országgyűlés kell, mely a nemesi fölkelést elrendelje.

– Ne várj te a nemességre, azzal már megpróbáltad a harczot Ónodnál, Tokajnál, Szinnánál. Fordulj a parasztokhoz, a kikkel bejöveteled napjaiban győztél.

– A parasztnak meg zsold kell. A kincstár üres. Az arany, ezüstbányákat az ellenkirály bírja. Adót, füstpénzt senki sem fizet, mert senki sem jár utána. A sóbányák Athinay Deák Simonra vannak bízva, de az csak ad calendas græcas biztat a jövedelemmel. A harminczadok jövedelmét Gritti veszi által, de annak a kasszájában alig gyűl össze annyi, a mennyi az ő saját pompás udvartartására s a török had zsoldjára elég: annak is a nagy része hamis pénz.

– Bízd rám a kincstartást s én megtöltöm a hadi pénztáradat.

A király rábizta Fráter Györgyre a kincstartóságot, teljes hatalmat adott neki a király nevében intézkedésre.

Fráter György azon kezdte, hogy lement Kolozsvárra, a hol már volt egy könyvnyomtató intézet s ott nyomatott sok százezer forintra menő papirosjegyeket: aranyra és ezüstre szólókat. Kétféle pénzjegyeket nyomatott. Külön a pápistáknak, külön a kálvinistáknak. Amazokét díszíté a kereszt, emezekét a kakas jelvénye, mind a kettőt Magyarország czímere. Az egyiken felül ez állt: «Dicsértessék a Jézus Krisztus», alul: «Minden lélek dicséri az Urat.» A másikon pedig felül: «Az erős Isten uraknak Ura!» alul pedig: «Erős várunk nekünk az Isten.»

A jegyek szóltak aranyakra és forintokra és ki volt rajtuk írva, hogy azok minden adófizetésnél elfogadandók s a harminczadoknál és sóhivataloknál kész aranynyal és ezüsttel beváltandók.

Akkor aztán szétküldé a biztosait Fráter György bort, buzát vásárolni.

Azon évben ugyan meghallgatta a teremtő azt a zsolozsmát, hogy:

«Ez esztendőt megáldjad!
Bő zsírral ékesítsed!»

Olyan termés volt buzában és rozsban a Tisza és Temes közt, hogy nem győztek elég vermet ásni az áldásnak. A gerezd is ontotta a levét: hitelben is adták a bort.

Fráter György pótom áron felvásárolta a fölösleget.

Lengyelországban pedig ugyanazon évben nagy volt a szárazság. Magas ára volt az életnek. Fráter György nagy társzekerekkel hordatta át Halicsba a magyar terményeket s ott készpénzt kapott értük: teljes értékű jó lengyel aranyat és tallérokat.

Rövid időn megtelt a király hadi pénztára. Zápolya azonnal megbízta Nádasdy Tamást és Czibak Imrét a hadtoborzással. Volt ember elég, a ki fegyvert fogjon, csak fizessék a zsoldját. Nádasdy a Dunán túl, Czibak Imre Erdélyben gyűjté a zászlóaljakat, maga János király Pesten, Budán alakitott magyarokból, ráczokból derék csapatokat. Nem nézték már le a királyt, mert tudott fizetni.

De annál nagyobb volt a morgolódása a két kincstárnoknak: Diák Simonnak és Gritti Alajosnak, mikor a kasszáikat tele látták keresztes és kakasos papirosokkal. A nép fizette már az adót nagy buzgósággal, csakhogy szabaduljon a czédulájától; vették a sót mázsával, a kiknek máskor fonttal mérték; rengeteg jövedelme lett a sóbányáknak. Csakhogy az mind papiros volt.

Azt ugyan Fráter György megint mind átvette készpénz gyanánt s aztán ismét bort, buzát, vágómarhát, posztót, sáfránt, füszerszámot vásárolt rajta: maga volt pék, korcsmáros, szatócs, olajkáros. S az üzlet pompásan sikerült. A király hadi pénztára mindig aranynyal, ezüsttel volt tele, a tavernicus, pisetarius, kamarás és bérlő ládája pedig töltekezett czédulákkal. Ezek aztán kénytelenek voltak az ország jövedelmével beszámolni, mert a papirospénzből nem csináltathattak kelyheket, tálakat, miként a hajdani boldog időkben. S ez volt a fődolog: hogy Fráter György rendszere mellett nem lehetett lopni! Az érczpénzt ő vette át a terményekért s azt a király fordította az ország czéljaira. Ők ketten nem loptak.

Hullott is a szidás a barát fejére, mint a jégeső.

Hanem János királyon segítve lett.