1.

A kis körútról visszatérve, pár elragadó hetet töltött a két fiú édes anyja oldalán. Mindegyik érezte, hogy tán megsértette valamivel a másikat s így felül akarták egymást múlni a szeretetreméltóságban. Lőrincz annyira ment ebben, hogy még pár estére sikerült néki udvarát is eltávolítani, úgy, hogy a legszűkebb családi körben töltöttek el pár boldog estét…

És oly jól esett mindkettőnek ott, így hármasban, a nagy lámpa körül, a billiárd-szobában, az édes anyai szív melegénél, elbeszélgetni az utolsó hetekben látott, tapasztalt dolgokról.

Az öreg asszony abbahagyta patience-ait, elhallgatta a két fiú beszédét, majd maga is hozzá szólott, mindig jósággal, enyhén, nem ítélve el egyik csudálatos rokonát se, mindeniket mentegetve, magyarázva kicsinyes hibáik eredetét.

– Látjátok fiúk, ha olyan öregek lesztek, mint a milyen én vagyok, sok mindent más szemmel fogtok ám látni. Addig majd a szenvedés megtanít benneteket is az elnézésre. Nevettek a Niki -192- bácsin!… Hej nékem sok galibát okozott életemben. Már a te atyáddal (szólt Gáborhoz fordulva) kötendő frigyemet is ellenezte, hát még a tiéddel… ez az öreg bolond mindig irígykedett a Nifforokra. Ostoba viszály ez is, a mely két családot tett századokra boldogtalanná… a helyett, hogy századok boldogságában egyesítette volna. Második férjem ellen is mindig áskálódott, midőn főispánná nevezték ki, nem szégyelte az ellenzék élére állni s pártoskodni ellene… csak azért, mert ő is az akart lenni. De hát én mindezt megbocsájtottam neki. Mert sajnálom, mert tudom, hogy szerencsétlen ember, ki sokat szenvedett maga is, és mint a kicsinyes embereket mind, úgy őt is megviselte a sok kis, való vagy csak álmodott baj, melyek aztán az önmaga életét csak úgy mint a környezetét tűrhetetlenné tették.

– És a lányok… mit tartasz a lányokról?

– Mit tarthatnék mást, mint ti mind. Szegény, szegény boldogtalan teremtések. Sötét mult sötét árnyai. Nem e világba valók.