XXIX. FEJEZET. Megint a gejzír.

Mikor magukhoz tértek, egy súlyos, csattanó puffanást éreztek csupán: – azután fájó tagokkal emelkedtek fel… Ott feküdtek a Kossuth-Lajos-tartomány elején: és pár lépésnyire tőlük sustorogva csapott a magasba egy szédítő vízsugár…

Egy gejzír vize a Ka-Ná-Lis szakadékon keresztül kihajította vakmerő utasainkat a föld felszínére. Meg voltak mentve.

– És a Filatori-gát? – kérdezte fájdalmasan Puss. De a tábornok titkos izgalomban égő szemekkel fordult feléje és rekedten súgta:

– Minden rendben van. Ide nézz. Látod ezt a piszkos, szürkésárnyalatú vizet, mely itt mellettünk áradoz? Ez a Moso-Ga-Tólé folyam, legfőbb folyója bu-Da-pestnek, mely keresztül hálózza a vidéket. Kövess!

Fejest ugortak. A víz loccsanva fogadta magába és bugyborékolva vitte tovább őket… lefelé… lefelé… keresztül a Kossuth-Lajos-tartományon, keresztül a Korzó-szoroson… le, egészen az Eskütéri-Híd-ig.