Érdekes.

Novella. Irta: Iró Lajos.

Bonc bejött az írószobába, elrendezett egy pár papirost és leült dolgozni. Ideges volt. Pár perc mulva belépett Pákos.

– Szervusz, öregem – mondta.

– Szervusz, kérlek. Rágyujthatok?

– Kérlek, parancsolj!

Pákos leült és cigarettázott. Sokáig nézte barátját. Aztán hirtelen felállt és járkálni kezdett.

– Érdekes – mondta később.

– Mi érdekes? – kérdezte Bonc és felnézett.

– Irma.

– Miért?

– Irma.

– Miért Irma?

– Csak.

Pár nap mulva elutazott. Az állomásra kijöttek Irma és Amál, a nővére. A lány fázott, a kendőjét erősen rácsavarta a nyakára. Telt, izmos nyaka volt, asszonyosan érett. Pákos segítette föl a kocsiba és intett Boncnak:

– Majd látogass meg bennünket, Siófokon. Mintha semmi se történt volna.

– Miért, mintha semmi se történt volna? – kérdezte Bonc, kicsit feszélyezve.

– Semmi. Majd meglátod. Nem fog történni semmi.

Bonc kellemetlenül érezte magát, hazafelé menet bement egy kávéházba, lapokat olvasott. Pákos valami cikket írt egy szemlébe, amiben megint más dolgok voltak. Nem értette az összefüggést. Fejcsóválva hazament, leült, cigarettázott és elfelejtette az egészet.

Két hónap mulva levelet kapott tőlük.

»Miért nem látogatsz meg bennünket, – írta Irma – itt van az orvos és mindenki. Pákos sokat beszél rólad. Érdekes. Nagyon érdekes. Ő azt mondja, hogy nem fog semmi történni és ezt sokszor hangsúlyozza. Jó volna, ha gyorsan meglátogatnál bennünket.«

Bonc aznap gondolkozott ezen a furcsa levélen. Aztán bement a minisztériumba, elintézte a dolgait, tárgyalt, futkározott. Megint elfelejtette a dolgot.

Este a szinházban egy öreg emberrel találkozott, aki nagyon ismerősnek tűnt. Távolról köszöntötték egymást, az öreg úr barátságosan integetett.

– Ki lehet ez az ember? – gondolta Bonc idegesen. Nem jutott eszébe. Befogatott, hazament. Otthon messenger-boy várta. Egy csomagot hozott.

– Az öreg nagysága küldi.

Irma anyjától jött a csomag. Régi levelek voltak, amit Pákos írt valamikor a leány szüleihez. Bonc betette az íróasztalába. De most már határozottan valami erős nyugtalanságot érzett. Elhatározta, hogy utánajár a fiú multjának és megtud mindent.

Reggel a főnöke beszélt valami életveszélyes fenyegetésről, nőkről, mindenféle közönyösnek látszó dolgokról, amik látszólag semmi vonatkozásban nem voltak Pákossal. De Bonc most már nagyon figyelmes volt. Az igazgató aztán megint másról kezdett beszélni, hogy mostanában új szerkezetű Browning-pisztolyokat készítenek. Tréfásan ajánlotta Boncnak, hogy vegyen ő is ilyent. Mint később kiderült, igazán csak tréfásan gondolta ezt és semmi komoly mellékgondolata nem volt, nem is lehetett.

Félév multával az utcán találkozott Pákossal.

– Szervusz, öregem – mondta és erősen megszorította a kezét.

– Szervusz.

– Nos? – kérdezte Bonc sürgetőleg. De Pákos csodálkozva nézett rá.

– Hogy érted? Miért mondod, hogy nos?

– Hát nem történt semmi? – kérdezte ekkor Bonc izgatottan. Már nagyon is izgatott volt Bonc ebben a pillanatban.

– Nem – mondotta Pákos egész egyszerüen. – Hiszen mondtam neked, hogy nem fog semmi se történni. Hát nem mondtam?

Bonc csodálkozva nézett rá és elkomolyodott. Azután csöndesen mondta maga elé:

– Érdekes.