EGY EMBER, AKINEK ABSZOLUTE SEMMI ÉRZÉKE A SZIMBOLIZMUSHOZ.

(Színházakkal szemben kézirat.)

(Éjjeli kávéház, egyik sarokasztalnál a Mindennel Leszámolt Degenerált. Az ajtón belép Az Ember, Akinek Abszolute Semmi Érzéke A Szimbolizmushoz. Pirosképű, bajuszos ember. Odanéz és észreveszi a Mindennel Leszámolt Degenerált-at, aki, mint azonnal felismeri, iskolatársa volt. Vígan odamegy.)

Az E. A. S. É. Sz. (vígan): Szervusz, Zauerlében, á szervusz, Zauerlében, hát hogy vagy? Nem ismersz?

A M. L. D. (fájdalmas mosollyal): De igen, emlékszem. Az iskolában, nemde.

Easész (szélesen letelepszik): Hát persze. Emlékszel a Löwingerre?

Amld (legyint, az ablak felé fordul. Halkan) Én már nem emlékszem semmire.

Easész (vígan): Mér, mi bajod? Gyöngül a memóriád?

Amld (tompán): Nem. Az életem gyöngül. Az életem hajója gyöngül ebben a kávéházban.

Easész (vígan): Milyen hajó? Te foglalkozol ezekkel a Dunagőzhajózási részvényekkel?

Amld (szünet után): Én most már többé nem foglalkozom semmivel. Én, barátom, a Semmivel foglalkozom.

Easész (harsogva nevet): Hehehe! Nagyon jól. Te még mindig olyan vicces vagy.

Amld (fájdalmasan végigsimítja homlokát): Igen, én még mindig olyan vicces vagyok, jó fiú. Már nem sokáig leszek ilyen vicces, jó fiú.

Easész (vígan): Mér, talán valami komoly dologgal foglalod el magad?

Amld (tompán): Igen, egy nagyon komoly dologgal foglalom el magam, jó fiú. Szegény barátom.

Easész (vígan): Mér vagyok én szegény? Nem is vagyok szegény, egész jó ez a sóhivatali állásom. Te mér nem lépsz be valahová?

Amld (egészen tompán): Igen. Én nemsokára belépek valahová…

Easész (vígan): Na, végre, látod, ez már egyszer egy helyes elhatározás. Kaptál valami állást?

Amld (tompán): Igen. Egy végleges állást. Egy véglegeset. Egy véglegeset.

Easész (vígan): No, hála istennek. Mindig mondom, hogy az ember foglalja el magát valamivel. Itt van a városban?

Amld (tompán): Nem. Messze van. Nagyon messze.

Easész (vígan): Nem baj az, legalább világot látsz. Elutazol?

Amld (egészen tompán és nyomatékkal): Igen… én elutazom innen, jó fiú. (Mereven ránéz.)

Easész (vígan): Bravo, gratulálok. Mikor utazol?

Amld (révetegen): Talán még ma…

Easész (vígan): Na, nézd csak, ilyen hamar. Na és hová utazol?

Amld (szomorú fölénnyel veregeti meg a vállát, tompán): Ha te azt tudnád, szegény, szegény barátom.

Easész (vígan): Hát nem tudhatom, ha nem mondod meg.

Amld (tompán ránéz): Azt nem mondhatom meg.

Easész (vígan): Nem? Kár.

(Hosszú szünet.)

Amld (tompán): Azt nem mondhatom meg neked soha.

Easész (vígan): Kérlek alássan, nem erőltetlek, ha nem akarod. (Szünet.)

Amld (kicsit kevésbé tompán): Ahová én utazom, oda podgyász nélkül utaznak.

Easész (Vígan): Hát szóval, akkor ide a közelbe valahová. Talán Pomázra, nem?

Amld (mély szánalommal): Nem, nem Pomázra, szegény barátom.

Easész (vígan): Hát nem találtam el.

(Hosszú szünet.)

Amld (tompán): Ott már nem kell Pomáz és nem kell semmi… azon a vasúton.

Easész (vígan): Tudod, az mindig a vasúttól függ. A gyorsvonatot azért szeretem, mert ott van étkezőkocsi is, az ember kap legalább valami harapnivalót, ha korog a hasa, nem igaz? Hehehe. (Nevet.)

Amld (tompán): Azon a vasúton csak egyetlen ételt osztogatnak… azt is vastányérból… (Mereven ránéz.)

Easész (vígan): Ugyan. Na, az nem valami előkelő, hallod. Vastányér? Nagyon jó. Hehe. (Nevet.)

Amld (tompán): Abban a vastányérban ólomgombóc van, szegény, jó fiú. (Mereven ránéz.)

Easész (vígan): Ólomgombóc? De hiszen azt nem lehet megenni. Milyen vicces vagy, hehe.

Amld (kicsit türelmetlenül): Azt nem is kell lenyelni… az magától nyelődik le… az az ólomgombóc… a vastányérból…

Easész (vígan): Magától? Hogy lehet az? Valami automata?

Amld (kicsit epésen, de még elég tompán): Mert az a vastányér egy vascső… szegény, szegény barátom.

Easész (vígan): Csőből egy tányér? Nagyon jó. Milyen az?

Amld (pikirozva): Az egy hosszú cső, amibe ólomgombóc van… ha tudni akarod…

Easész (vígan): Csőbe gombóc? Milyen az?

Amld (kicsit forrva a dühtől, de mérsékelve magát): Vagy ólomgolyó, ha akarod…

Easész (vígan): Ólomgolyó? (Szünet után hangosan nevet.) Ja úgy! Most már értem! Az revolver! Nagyon jó. Hehe.

Amld (sápadtan ránéz.)

(Szünet.)

Amld (mereven nézi, aztán révetegen): Igen… Ha tudni akarod…

Easész (vígan): Na ja… revolver. (Gondolkodva.) Ja, de hát te azt mondtad, elutazol… Na és ott kapod a revolvert?…

Amld (ránéz): Nem… a revolver nálam lesz… nálam…

Easész (vígan): Nálad? Minek?

Amld (fogait csikorgatva): Minek? Hogy mmagaamm feelé fordítsam!!! Tudd meg!!!

Easész (vígan): Miért fordítod magad felé a revolvert?

Amld (feláll, kétségbeesetten ordít, hadonász): Hogy elsüssem a revolvert, lehúzzam a kakast a revolveren, kilőjjem a revolverből magam felé a golyót!! Nem érted?!! Nem érted?!!!

Easész (vígan): Ja úgy, szóval te főbe akarod lőni magad a revolverrel! Hát mért nem beszélsz világosan?! Akaszd föl magad. Szervusz. (Vígan el.)