XIV.

A thyatirai angyalon kívül a sardisit is a hitterjesztés ösztöne Fehérvárra csábította.

Ez a szombatosok szemefénye volt.

Erkölcsében a thyatirai papnál kevésbbé vala ugyan szigorú, de elméje magasabb, modora kellemesebb és külsője oly megnyerő, hogy nemcsak községe, de a szombatosok egész felekezete bálványozta.

A szerencse mindenütt követte.

Mint koldusgyermek lépett egy híres szombatos orvosnak házába. A kegyes és tudós ősz férfiu az alamizsna fillérje helyett ruhával látta el a rongyba takart, a hideg miatt reszkető fiut, s midőn megtudá, hogy a betűket ismeri, szolgálatba vevé, iskolába küldötte s üres órái alatt maga is oktatá.

A már tizenötévet betöltött gyerek, ki még csak a nyomtatott betűket tudá megkülönböztetni, hamar -118- haladott az ismeret gyűjtésében, s midőn pártfogója meghalt, az új hit a szenvedett veszteségért leginkább benne keresett kárpótlást, mert bár felső iskolákat nem hallgatott, s külföldi egyetemre utazni nem volt pénze, a hollandi híres tanintézetekben tudorrá avatott református papokat is a szentírás magyarázata fölött támadt vitákban gyakran szögletbe szorította.

Neve az egész környéken hamar lett ismeretessé.

De a jó szerencse máskép is kedvezett neki.

Az orvos szép és egyetlen leánya tudniillik, a gyász kitöltével, hozzá ment nőül. Hasztalan igyekezett az anya lebeszélni, hasztalan botránkoztak meg fiu-testvérei és a rokonok.

Nem tagadhatni, hogy e házasság kicsinyben esemény volt, s hire húsz mértföldig is elterjedhetett, mert Klára tősgyökeres székely családból származván, nemesi jogokkal birt. Szép bútorokat, hat jármos ökröt, eresztő fejős teheneket, finom kamukát és fehérneműt, sőt egész tuczat ezüst kést, kanalat is vitt hozományúl. A mi pedig mindennél több, keze után, egész az alkirálybiró fiáig, a székely urfiak szine vágyott.

Klára nevelésénél és választékos izlésénél fogva a nemes kisasszonyok sorába úgy be is illett, mint virágos kertbe a százlevelű rózsa.

A szombatos pár szerény laka csakhamar legyőzte a kálvinista pap házát, s vetélkedett, bár nem nagyságban, kényelemben, az egyházi gondnok cserepes épületével is, mert a férj derék gazda, a nő tűzről pattant gazdasszony volt és mindketten birták a kevésből -119- kijöhetés titkát, s azon adományt, hogy rajtok és körülök minden szebbnek, díszesebbnek és kellemesb formájunak tűnjék föl, mint máson és más helyt.

Miért vállalt a szorgalmas és családi körében boldog férfiu új hitsorsosai közt oly egyházi méltóságot, melynek létezése sem volt az ország által elismerve, s melynek foglalatossága sok, de jövedelme épen semmi? E kérdésre csak annyit válaszolhatok, hogy így szokott az ember kedvencz eszméjéért áldozatot hozni, így lépünk át, ha a lelkesedés megragadott, csendéletünkből a veszélyes, s néha még dicstelen tevékenységbe is.

Klára hozományának jelentékeny részét megemészté e változás, de férje naponként közelgeni látta az alkalmas perczet új hitök országossá tételére, s mint paptársa, ő is Pécsi Simonnak tevékenységre nógatása végett jött Gyula-Fehérvárra.

*

A szárdisi angyal derült arczczal lépett egy szombatos pék ajtója elébe, midőn a harangok megkondulása nagy csoportozatokban kezdé vonni a népet a székesegyházba, hol Dajka püspök volt szónoklandó. Mikor fogják szent elmékedéseimet ennyien hallgatni? mikor mondhatom el büszkén: Klárám! te nem szégyelheted, hogy a pórfiut, hogy a szegény koldust választád férjül? Reméljünk! Az új Jeruzsálemnek alapja megvettetett, épületei hamar fognak emelkedni!

Ily gondolatokba merűlve a szárdisi angyal észre -120- se vette a kék darabont káplárt, ki a pékhez betérve, egy pohár méhsör mellett róla tudakolt, szemét rajta tartá, s midőn több kérdezője nem volt, melléje simulva kezét vállára tevé.

– Nem tetszenék-e kegyelmednek – szólt durva nyájassággal – az én társaságomban egy rövid sétára rándulni?

– Talán valami ügye van kendnek velem? – kérdé látható nehezteléssel a szárdisi angyal.

– Van ám, még pedig a javából, – szólt a káplár.

– Mi tetszik hát, szóljon!

– Nekem ugyan semmi, de annál több Kassai uram ő nagyságának.

E névre a szárdisi angyal egészséges, életvidor arcza sápadt lett.

– Kendet hozzá kell kisérnem. Karabélyom töltve, kopjámat látja, tessék tehát csendesen előttem haladni.

A fogoly, mert helyzetéről többé kétségben nem lehetett, csodálkozásából alig birt magához térni. Mi baja lehet vele Rákóczi miniszterének, gyanítani sem tudta? Visszatekinte multjára, s tisztának találta, mint a tükröt. Bizonyosan új vallása foroghat szóban, gondolá. De miért kezdenék épen ma s épen rajta a szombatosok üldözését? Mit bizonyíthatnak be e perczben ellene? S ha törvényes adatokat csak nyomozás útján szerezhetnek, miért tevék őt fogolylyá, mielőtt vádolhatnák? s miért vezetik, mint rabot, börtön helyett a fejedelmi palotába és az ország első hivatalnoka szine elébe?

A szárdisi angyal e komor kérdéseket forgatá elméjében. -121- Kedélye befellegzett vala s arcza, ha nem is félelmet, megdöbbenést árult el.

– Most üt a kisértés órája! Légy hív mindhalálig s neked adom az életnek koronáját, mondja a szentirás. Atyám! ha lehet, maradjon el tőlem e keserű pohár! szól a Megváltó. Szegény Klára! Oh! az én kedves kis gyermekeim! Mi tevő legyek?

Ily eszmék követék a szárdisi angyalt a fejedelmi irodába. A levéltárnokon, s egy pár diákon kivül a nagyteremben alig volt ember. Az egész szobasor oly csendes, mintha bezárt templom volna, s a szombatos saját lába kopogásától megdöbbent.

Végre a fogoly és őre, hosszú, de aránytalanul keskeny kabinet küszöbéhez értek, honnan egy karszék vánkosai közül Kassai uram kis testének egyes részletei és egész kopasz nagy feje valának láthatók.

Az öreg úr előtt durva keresztkötésű irományok hevertek. Csak kezét tartá rajtok, szemét a belépőn. Hm! posztóruhája, nadrágja, csizmája és dupla süvege van! Négyszeres megsértése a törvényeknek. Hm! E szavak hatottak a karszékből a szárdisi angyalig, kinek szivét e különös üdvözlésre remegés fogta el.

– Laczkó Istvánnak hivják kendet, hüm! És a másik neve?

A szárdisi angyal szótlanul állott, igézetes kényszerüséggel a karszéknek szegezve tekintetét.

– Nó! hangzék Kassai lapos ajkairól, nó! hangzék ismét, és még ferdébb mosolylyal.

– Ha a kormány, válaszolá a fogoly, bizonyos hitfelekezethez szításom iránt gyanut táplál és üldözni -122- akar, van elég eszköze nevemet kinyomozni, s egészen fölösleges, hogy saját vallomásom által terheljem magamat, és önszántomból gyűjtsek fejemre parázst.

– Ez bátran van mondva: Ananiás-Azariás-Nisael-Szombaton-viaskodó uram! ez a keresztre feszítést áhítók merészségével van mondva, de én tőled álnevű Laczkó István valóságos nevedet kérdem.

A szárdisi angyal fejébe tódult minden vér, s erélye ismét megtört.

A korlátnok az irománycsomagra tevén kezét, száraz gúnynyal mondá:

– Téged Szőke Pistának hívnak s nagyrápolti féltelkes jobbágy vagy. Földesurad Döbrögi Péter uram volt. Tíz éves korodban atyádat egy erdőfoglaláskor agyonütötték. Döbrögi Péter, hogy atyád érdeméért megkülönböztessen, saját konyhájában kuktává tett, de te a szakácsnak nem akarál engedelmeskedni. A hátadra mért husángokat, hum! zokul vetted. A serpenyő és nyárs mellől megszöktél, egy izmos, ép gyereket lopván el ez által jámbor földesuradtól. Anyád nemsokára kimult.

– Szegény anyám! sohajtá a szárdisi angyal.

– Nem arról van itt szó, Szőke Pista, hogy néhai anyád szegény-e vagy nem. A baj az, hogy te szökött jobbágy vagy, és örökséged tizenhat kerek év óta üres. Ennyi idő alatt senki sem tett róla robotot, senki sem adott tizedet, senki sem állított katonát, senki sem fizetett adót. A te féltelked többnyire hasznavehetetlen földekből állván, népesítlen maradt. Én tavaly megvevém Döbrögi Péter uramtól a -123- rápolti birtokrészt, még pedig a jobbágyok minden restantiájával együtt. Érted-e?

– Téged Szőke Pistának hivnak.

Ekkor egy diák a korlátnokhoz valami iratot hozott ellenjegyzésre. Kassai hosszasan tudakolt tőle minden apróságot, hagyván azalatt a szárdisi angyalt a rémítő gondolattal küzdeni, hogy feleségestül, gyermekestül örökös jobbágy, még pedig egy fukar, szívtelen földesúrnál.

– Szőke Pista! én téged még ma Rápoltra indítalak, szól a korlátnok vigyorogva.

– Holttestemet küldheti nagyságod oda, magam nem fogok menni.

– Hm! tehát öngyilkosságra készülsz! Nem jut-e eszedbe, hogy feleséged vagyonából a tizenhat évi robot és tized hátralékját sem hajthatnám be. Boldogtalan! Meg akarsz-e károsítani? Porontyaidból hogy sajtolhatom ki pénzemet? Egyik gyermekedet pujka-, a másikat sertéspásztornak fognám használni, de nőd nemes leány. Akaratja ellen tulajdonomnak nem tekinthetném. El kellene kölykeitől űznöm. S ha anyai szeretet ösztönéből a telken maradna is, igen gyönge, igen kényes. A háromágú korbács sem szoktathatná hamar a kapához és sarlóhoz.

– Mennyei atyám! kiáltá a szerencsétlen szombatos, hát csakugyan beteljesül az idő, midőn a sátán hatalmat nyer a világ feletti uralkodásra? Hát csakugyan néhány nap mulva azon év fog kezdődni, melyben az ötödik7) angyal trombitájának hangjára -124- egy csillag hull a földre, s a megrendült égsarkakkal együtt az erkölcsi rend tengelye kisiklik helyéből? Szent atyám! most kezdődnek-e ama szörnyű csapások, melyeknek nem szabad az embereket megölni, de gyötreniök kell éjjel-nappal oly iszonyúan, mint a scorpió marása miatti gyötrelem? Rajtam kezdődik-e előjele a jósolt időknek, melyekről mondatik: keresik az emberek a halált és nem találják meg, kivánnának meghalni, de a halál elmegyen előttök? Mit vétettem, hogy homlokomon nincs az Isten pecsétje,8) mely védelmezzen a sátán véres körmeitől? S ha bűnös is valék, miért választattam épen én a legnagyobb büntetésre, hogy tudniillik saját élő szemeim fedezzék fel először az Antikrisztust? Kassai! ha a bűn és elvetemültség eszményének meg kell testesülni, mint megtestesült a szeretet a Krisztusban, akkor te vagy az Antrikrisztus!

Annyi fájdalom, annyi kétségbeesés és magasztaltság volt a szombatos arczán, hogy még Kassai is némi megütközéssel tekintett rá, de hidegvére hamar győzött a percz benyomásán.

– Szőke Pista! nem költészetről van köztünk szó, hanem pénzről, robotról. Te öngyilkolással jogomtól akarsz megfosztani, azonban én sem estem fejem lágyára. Rajtam túl nem teszesz. Feleséged és gyermekeid bőrén kiveszem, a mit benned vesztenék. Most pedig pórruhába öltöztetve tartalak három napig a börtönben. Melléd tétetek egy éles tőrt, melylyel minden perczben kivégezheted magadat; ha -125- három nap elteltével élve maradsz, Nagy-Rápoltra vitetlek azon roskadt kunyhóba, melyhez maradékostul tartozol. Nőd és gyereked utánad fognak jönni. Egy év alatt a deres oly munkás paraszttá alakítand, a milyen szájas pap vagy most. Ha a négy bevett vallás valamelyikének hivei közt mester, egyházfi, vagy sekrestyés lettél volna, most jogom nem lenne téged a röghöz visszavitetni, de midőn szombatosoknál angyal vagy, rápolti hajdum pálczája alá esel vissza. Hm! nem disznó orrára való az arany perecz! Nem parasztnak való az új vallás készítése. Három nap mulva ismét találkozunk.

Kassai száraz köhögések közt vonult ki egy falajtón.