XIV.

Párttusa nélkül folyt le a szombatosok pöre.

Hagyták a birákat itélni.

Semmi vélemény nem tört lándzsát Pécsiért.

A szép s most a megaláztatásban magával kiengesztelődni áhító Deborah, kért, esdeklett mindenütt, hogy enyhíthesse atyja sorsát. Sajnálták őt, s részvéttel voltak atyja iránt, még azok közül is sokan, kik az új és gőgös családot, míg a szerencse által elkényeztetve vala, ritkán látogatták meg, s leszólani szerették. Pécsi nem nagyon panaszolhatott egykori irigylőinek gúnyaira, nem a sárra, melylyel a törpék a bukott nagyságot dobálják. Kimélettel viseltettek iránta, de tévedéseit kellő szempontból felfogni, magas szellemét, nemes indulatját a mérlegbe vetni és a szigort ez által ellensúlyozni senki sem tudta. Külső szerencsétlenségéért sajnálták, a békóért, a börtönért, a kikerülhetetlen büntetésért; sajnálták úgy, a mint a koldust, a nyomorékot, az égetteket szokás. A könyörület játssza a főszerepet s nem azon mély megilletődés, azon megdöbbenéssel vegyült szánalom, mely a hatalmasok bukását kiséri.

Kassai érezvén, mekkora értéktelenítés rejlik az ilynemű részvétben, elégült vala a közhangulattal, kivált miután sem azt nem remélhette, hogy az aristocratia Pécsi védelméért a politikában hamis helyzeteket -301- foglaljon el; sem arra nem számíthatott, hogy egyes dühönczök megkövezzék Pécsit az országos teremben, mint Kádárt a nép az utczán.

Kassai éles-látását lángoló bosszuvágya nem homályosítá el. Ő sejté, miként a pártok egyértelmű kárhoztatása, épen azért, mert az erősebb szenvedélyeket nem hívja küzdőhomokra, Pécsi életét megmentheti.

– Vagyona okvetlenül elvesz, de feje nyakán maradhat – gondolá. A fejedelem meg fog neki kegyelmezni. Hadd, tegye! Van a mi inkább fáj a bárdnál. Miért ne engedjük, hogy Pécsit a szégyen és szűkölködés döntse sirba. Neje birtoka leánya alsó-szoknyáira is aligha elég. Mikótól talán kap néha alamizsnát, de hová lesz büszkesége? Egy ország ügyeit vezette, he! he! s most az ügyefogyottakkal együtt várja-e másoktól a jóllakhatás kedvezményét? Minden aranyat, melyet a többi urak dobnak neki, egyenesen a porból kell fölvennie. A születés gőgje nem tagadhatja meg magát, midőn a felvergődöttek gőgjét megszégyeníteni alkalmat talál Pécsi tapasztalni fogja ezt. Hadd éljen tehát!

Kassai e nézetből elhatározá, hogy nem fog azok útjába állani, kik az itélet kihirdetése után, Pécsi lefejeztetését a fejedelmi kegyelem által óhajtják elhárítani.

Nemcsak finom sophismák, hanem más tekintetek is hathattak a korlátnok engedékenységére.

A pör folyama meglehetősen beburkolta mindazt, a mit ő bosszuból tett, miért ébreszteni tehát ismét föl az alvó gyanut? Vagy nem visszatartózkodó-e -302- még most is a fejedelemné? Ha a nagy úr Pécsi meghalt, miért ne éljen a koldus Pécsi? Miért ne szerezné meg Kassai a fejedelemné teljes bizalmát ily olcsó áron?

*

Ütött az itélet kihirdetésének órája.

Mindenki tudta, hogy halál és jószágvesztés vár a szombatosokra.

S mégis lázas izgatottság uralkodott a karok és rendek közt.

A királyi tábla tagjai a felperes fiscus teljes keresetén marasztván a szerencsétlen vádlottakat, a törvénykezési teremből az országosba léptek, hogy az eredmény nyilvánosságra hozassék.

Előbb a vádirat olvastatott fel, hogy az itélet értelme világosságra jöjjön.

Kassai szerénységből itélőmesternek hivatta ugyan magát, de ezen alárendeltebb állás terhétől rég föl volt mentve.

Ő is csak mint országgyűlési tag jelent meg a teremben s nem nagyon figyelt a vádiratra, mint a melyet már többször volt alkalma olvasni. A helyett inkább Pécsi arczán legeltette szemét, inkább azt akarta ellesni, mily vászonfehér lesz ez arcz, mint rezzennek meg az izmok, midőn a vádirat végén a director jószág- és fővesztést kér.

A felolvasó itélőmester épen e csattanós ponthoz ért.

Mély csend volt a teremben, a lélekzés is elállott. Kassai kettős éllel szegzé a rab Pécsire szemét. -303- Nem volt miért átalja e vérlázító kiváncsiságot, mert egy oszlop árnyában foglalván helyet, a közönség elől fedve vala. Merőn nézett, kéjelgve nézett a vén emberre, ki Elemértől megtagadta leánya kezét s most saját kezén elég súlyos bilincset hord.

Pszt! már következik a határozó szó.

Bozontos szemöldei alól villogott szürke szeme.

«A fejedelmi fiscus, olvasá az itélőmester, támaszkodva az idézett törvényekre és országos határozatokra, a vádlottakra külön és általában mindenikre kivétel nélkül, jószág- és fővesztési büntetést kér… de a fővesztésre nézve megválthatólag.»

Kassai vissza rántá Pécsiről tekintetét s haraggal fordult az itélőmesterhez, mintha ez rosszul olvasta volna el a közvádló kivánságát.

Hiszen tegnap nem volt benn az életet biztosító záradék.

S hogyan szúrta oda a közvádló, a törvény szigorát kijátszva?

A foglyokról tüstént leveretett a bilincs.

Kiki a szombatosságért csak vagyonát ejté el, de fejét szabadon vihette azon bizonytalan helyre, hol mások kegyéből hajlékot és tápot kap.

Pécsi hetvenegy faluval s temérdek ingóvagyonnal lett könnyebbé.

S többet ennél tulajdonkép nem is akart Kassai elérni.

De mégis lehangolta őt a mód, melylyel történt.

Rebesgették, hogy a Fehérvárról véletlenül Deésre jött György urfi erélyes közbenjárásának köszönhetni a fordulatot, biztos forrás után állították, hogy -304- a fejedelem épen a végperczben hivatta a directort és saját kezével jegyezte föl a szelidebb követelést.

Mindenesetre Kassait senki sem kérdezte meg. A hallgatag Rákóczi először bánt vele úgy, mint elviselt tanácsosaival általában szokott.

Valami előérzet mondá, hogy most az ideje koczkáztatni helyzetét, mert különben a kivétel szabálylyá válik, s kegyelmet veszthet, midőn a bukást nem is álmodja.

De annyi ellenség közepett visszavonulással fenyegetőzni istenkisértés volna – gondolá érettebb megfontolás után.

S neki szüksége van a hatalomra.

Neki egészség a munkásság, éltető levegő a parancsolás!

Mit tegyen azon izgatások nélkül, melyek a magas polcz veszélyeivel és dicsőségével, ármányaival és sikerével járnak? A régi családúakat az előitélet a henyeség párnáján, a poharak közt átvirrasztott éjek alatt sem tartja tiszteletre érdemetleneknek, de a porból kiemelkedetteknek szüntelen kell ártani, használni, hogy tekintélyök ne csorbuljon.

Aztán hátha a fejedelem csak mulékony behatást követett? hátha minden utógondolat nélkül mellőzte őt?

E szempontok súlyát többre becsülte Kassai, mint az óvó-intő sejtelmet.

S valóban Rákóczi öreg szolgája iránt egyenlőn nyájas vala.

Nem emlegeté a szombatosok elleni pör fejlődését s Kassai sem pendítette meg e kérdést. -305-

Óvatosan hallgatott az uralkodó és kedvelt tanácsosa.