A BUDAI VÁR.

Építik Mátyás király palotáját. Szobákat nyitnak, falakat törnek, ajtókat építenek a Várban; lehetséges, hogy az őszt és a telet hű magyarjai között tölti majd negyedik Károly. Buda földrajzi helyzeténél fogva is a legalkalmasabb a királyok tartózkodási helyéül. A leghívebb, a leglojálisabb ország kellős közepén emelkedik a hegy, amelyre már Árpád-királyaink a szentek és hősök családjából megtelepedtek. Egyformán távol a lángbaborult országhatároktól, egy nagy termékeny rónaság közepén emelkedő kies hegyvidéken, források, királylegendák, áhítatos emlékezetű erdők tájékán, a nemzetek leghívebbjének, a magyarnak szívén nyugvó Várban; barátságos és biztonságos az élet, bármi végzet kúszálja a történelem fonalát.

*

Vajjon, milyen az a királyi lak, ahol fiatalemberek boldogsága, kisgyermekek növekedése és magyar reménységek laknak, mint énekesmadarak a kalitkában? Egy reggeli újságban olvasom, hogy a hírlapírót nem engedték be a házba, holott még nincs itt a király és kedves családja.

Ha igazat mondanak a legendák, az efféle átalakítás bécsi szokás, a Burgból való hagyomány, ahol századokon át pontosan megjelentek a szobákban a kőmívesek, miután a halott császárt elvitték a barna barátokhoz. Udvari szertartás ez, mint a többi ezerféle ceremónia, amelyeknek Nepalleck lovag a tudósa. Bár nem volt szükség semmiféle átalakításra a jól megépített szobákban, a kőmíves konokul ásni kezdte a falat, kaparni a vakolatot, keverni a meszet, mert ő csak annyit tudott, hogy új császár jött a régi helyére, tehát építeni kell. Valamikor megnéztem a királyi palotát, amikor fiatal és kíváncsi voltam. A tágas, falszőnyeges, szellős, kevés bútorzatú termek a schönbrunni nyári kastélyra emlékeztetnek, míg a Burg szobái Bécsben sokkal setétebbek, ódonabbak, a keskeny, itt-ott zöldre festett ablakok mögött szinte stilizált történelmi homály borong. Budán tágas, kényelmes és szellős volt minden; a lépcsőház, a folyosók, az ajtók bőre szabottak, sok vendégre berendezve, sok szabadságra és levegőre. (Csak a titkos lépcső, amely Ferenc József lakosztályához vezetett, az volt olyan keskeny, hogy a Burg-császárok romantikája jutott az ember eszébe. Nem csoda, hogy eltévedt itt a szegény Blaháné, mikor magyar nótákat énekelt egy este a királynál.) Negyven és egynéhány év előtt, egy nyáron a királyné, Erzsébet, egyedül lakott a Várban és nem félt a földigérő tükröktől, sem a tágas ablakoktól, amelyekbe szinte belenézett a pesti Dunasor, mintegy kíváncsi szomszéd: mit főznek a királyéknál? Ferenc József a harctéren járt, Andrássy Gyula hordozgatta a híreket Erzsébetnek és ugyancsak ügyesen kellett forgatni a szavakat, amíg a vesztett hadjárat történetét apránkint, töviről-hegyire elbeszélgette nyári délutánokon. Korántsem volt olyan hálás és könnyű szerepe a göndörhajú, kissé ragyás grófnak, mint egy esztendő előtt, amikor ünnepelni, körülrajongani, dicsőíteni hozta Ferenc Józseféket Pestre. A szép Andrássy ezen a nyáron ugyancsak próbát tett diplomatikus símaságáról és udvarlói tudományáról. (Erzsébetbe szerelmes volt minden valamirevaló férfiember Magyarországon). A királyné hátrafont kézzel, lehajtott fejjel, bánatba merülve járt végig a szobasoron; tulajdonképen az volt a hivatása, hogy megőrizze Magyarországot a csatamezőn lévő férje számára. Azért jött ide szép szemével, karcsú alakjával, merengő homlokával és térdigérő hajával, hogy a magyaroknak valahogyan eszükbe ne jusson megismételni a negyvennyolcadiki eseményeket. Mária Terézia, ez a széles csípőjű, megtelt, vállas, derekas bécsi asszonyság példát adott a Habsburg-hölgyeknek, hogyan kell bánni a magyarokkal, ha veszedelem fenyegeti a birodalmat, a császári trónust. Egy könnybeborult női tekintet elegendő, hogy az elkeseredett hazafi félretegye a honfibút. Wittelsbach Erzsébet, bár előkelőség, gőg és magányos kedv dolgában nem sok térelőnyt vehetett bármely osztrák főhercegnőtől, kifogástalanul megfelelt küldetésének azon a nyáron, amelyet a budai palotában egyedül eltöltött. A gyerekek még kicsinyek voltak, Gizella, Rudolf a hűvösvölgyi Kochmeiszter-féle villában szaladgáltak a kerti bokrok között. (Báró is lett a házigazda.) Erzsébet hol Deák Ferenccel, hol Andrássy Gyulával kísértette el magát a Vérmezőn át, a csendes budai utcákon a gyermekek látogatására. Deák cúgos cipőjére harmonikában esett a vitézkötéses pantalló és szárnyas, bő, zsinóros kabátját kifeszitette a szél, mint egy vitorlát. A cövek-alakú, széles magyar, mint az ország gondnoka, megbízottja és védelmező gondolata baktatott a fiatal nő mellett. Összecsavart esőernyőjével bizonyosan elverte volna Türr Pistát, ha valami bolondot cselekszik vele ezen a nyáron. Míg másnapokon Andrássy lengett, mint egy illemtanár struflis, fehér nadrágjában, meggymaggombos frakkjában a gyönyörű menyecske mellett, ugyanaz az Andrássy, aki szíve mélyében sohasem felejtette el a debreceni országgyűlés határozatát a Habsburgokról. Ámde, mit nem tesz meg az ember egy fiatal nő kedvéért! Az ország karcsú daliája mint az önfeláldozó, csipkekendő után vadállatok közé rontó, utolsó lovag kísérgette az elhagyott vízivárosi utcákon a merengő királynét. Aztán ősz lett, a hadjárat végképen elveszett, Erzsébet Gödöllőre utazott hosszú esőket hallgatni, Heine-verseket olvasni, magányosan lovagolni és a közelgő „magyar lánnyal“, a kis Mária Valériával álmodni. A gavallérokat rókavadász-frakkban látta viszont, csak Deák nem hagyta el többé fogadói kvártélyát a legszebb női szemek kedvéért. Talán rájött az öregúr, mint a végén minden férfiember, hogy nem érdemes mindenféle női dolgok elmulasztása céljából a kanapéról felkelni.