99. Mióta nem ember a tót?

A kuruczkorban történt, hogy az ablakostótot Pozson tájékán elfogták a labanczok s kérdezték tőle: „Hé! mi vagy, kurucz, vagy labancz?“ Akkoriban azon a tájon a kuruczok nyakra – főre verték a labanczokat, a tót azt hitte, most már a labancznak nem is szabad magát mutatni, nagy bátran rámondta: „Hȧj, hȧj, zurȧm zistenem! zídės vitéz urȧkok! szėgín zárvȧ tótocskȧ, hogy ü izs mėglėhetne más, mint kurucz?!“ A labonczoknak sem kellett több: alaposan elpáholták a tótot s megfogadtatták vele, hogy az életében ki nem ereszti a száján a kuruczszót, hanem mindenütt, a merre csak jár, labancznak vallja magát: azután elbocsájtották. A mint tovább mendegél, mentében Érsekújvár felé keveredik, ott meg a kuruczok fogták el s vonták kérdőre: „Hát, kend miféle szerzet: kurucz, vagy labancz?“ A tótnak még élénken az emlékezetében volt, hogy a kuruczszóért verték meg, azt mondja: Hȧt sȧk kírom szípony zín szėgíny zȧblȧkos tot zembėr ȧz ȧ lȧbȧncz mėgvȧgyom!“ „Tyű, adta vakapád! majd adunk mi neked labanczot!“ Még jobban elverték, mint a labanczok s úgy bocsájtották útnak remélve, hogy többet nem lesz kedve magát labancznak mondani. Nem sokára megint elfogta egy tábor s újra elkezdték faggatni a tótot, micsoda: kurucz-e vagy labancz? A tót halálra volt rémülve, hogy mit mondjon? Úgy sem volt jó, hogy labancz, úgy sem, hogy kurucz, ijedtében azt mondja: „Zȧrányos Jėzuskȧm! zídės zurȧm zistenėm! kírom szípony nemės és nemzetės vitéz urȧkok! ín sė lȧbȧncz, sė kurucz nem vȧgyom, mėg zembėr sė nem mėg vȧgyom sak tót“. Azóta mondják, hogy a tót nem ember.

(Szeged)