Kását evett a két csizmadiainas, nagyon meleg volt, szinte égetett, mikor a mesterné, szűkösen tálalva oda adta nekik, hogy egyenek. Az evésnél a ki gyorsabban tudott enni, annak több jutott, míg a másik kevesebbel volt kénytelen megérni. Bevág mindjárt az egyik nagymohón egy kanállal s miután összeégette a száját, elkezd sírni, mit látva a másik, kérdezi: „Miért sírsz?“ „Siratom az öregapám halálát, eszembe jutott, hogy most esztendeje halt meg“ „No, csak sirasd – gondolta a másik, majd én addig megeszem előled!“ ő is bevág egy kanállal s ő is úgy jár, mint a társa: összeégeti a száját, kiköpi a kását s mondja: „Hogy a fene ette volna meg az öregapádat, minek halt meg!“ és segített a társának könnyezni.
(Szeged)