104. Csizmadijahal.

A csizmadijának vôt ėgy legénye. Tavaszszal már a munka mögszűnt, a legént nem akarta elkűdeni, mert jó munkás vôt, aszonta neki: „János! én nem kűdöm el magát, de látytya: nincs munka, majd a szőlőbe is dôgozgatunk ėgyet-mást: a mi előagygya magát! Maragygyon itt, maj kimögyünk a szőlőbe kapálni!“ A legény beleėgyezött, mer munka máshun sincs, mit barangoljon? inkább dôgozik a szőlőbe is. Kimöntek a szőlőbe kapálni, asz monygya a mestör: „János, iparkogygyunk, estére halat öszünk!“ János nagyon szerette a halat, iparkodott kapálni. Este, mikor hazamöntek, nagy tál bablevest vitt be az aszszony, János ėgy tányérrâ mögövött, a kanalat lėtötte. A mestör asz mongygya neki: „János, mé nem öszik? nem lakott még jô!“ János asz feleli: „Akkor maj halat nem birok önni!“ Aszongya a mestör: „Hát e nem hal?“ Aszongya János: „Hogy vôna hal, hiszėn bab.“ „Hátha nem hal, János! akkô odadom a könyvit, elmöhet!“ János asz gondolta, akárhova mén, most nincs munka, fokta a kanalat, mögkeverte a bablevest, nészte, aszongya: „Hal ez csakugyan, csakhogy még apró!“ Igy oszt János mögmaratt.

Őszszel, mikor mán vôt munka elegendő, ėgy ebéd alkalmával János kinézött az ablakon, ez is szólott a mestörnek: „Majiszter úr, nézze csak a szomszédház tetejin a medve hogy sétál!“ Kinéz a mestör asz mongya Jánosnak: „Maga mög van bolondulva, János! a macskát medvének nézi?“ „Hát nem medve a’ majszter úr?“ a János kérdözi. „Hát, hogy vôna medve, macska az!“ „Hát ha nem medve, akkor agygya ki a könyvemet!“ Akkor könynyen beszélt, mert a munka mögindult. Aszt mongya a mestör a feleséginek: „Hoszd be anynyuk az okulárijumot a műhelbűl, maj főtöszöm, mögnézöm jobban!“ Föltöszi, aszongya: „János! magának igaza van! medve a, csak még kicsike!“ Igy oszt János mögmaratt.

(Szeged.)