48. A háládatlan gyermek és a béka.

Vôt ėgy pogán embör, a ki a feleségivel nagyon pogán vôt az édösapjáhon. A szögén apjuk viláktalan vôt, mindön ételnél, italnál mökcsalták: mikor valami jót sütöttek vagy fősztek, mindég mökcsalták, nem attak neki belüle. Ėcczör száraztésztát fősztek oszt nem vitték be, csak a levest. Akkor az öreg mögéröszte a szagát, kérdöszte a fijátul mög a mönyitül: „Mit fősztetök? mert úgy érzöm a szagát, mintha fősztetök vôna mást is!“ Aszongya neki a fija mög a mönye: „Ejnye, de jó órra van kennek! mindönt mögéröz ken, még a mi nincs is“.

A szögén öreg êhalgatott, mer nagyon ráripakottak, nem mert szólni. Mikor oda be a mönyecske eltakarította az asztalt, akkor kimöntek, hogy maj jôlaknak száraztésztával, hogy maj kint öszik mög az urával, hogy a szögén öreg nė tugygya. Mikor kimén a mönyecske, akkor láti, hogy ėgy nagy béka van a kastroj tetejin, ű nem merte lėvönni, szólt az urának, hogy vögye lė, mer ű nem meri. Mikor az ura mögláti, mingyá odamönt, hogy maj ű lėüti. Neki ugrott a béka, kimarta mind a két szömit.