42. Mé harakszik a kutya a macskára?

Krisztusurunk ėgy árkon akart átmönni, de az árokba sár vôt, az árok szélibe legelt a ló, aszongya neki Krisztusurunk: „Vigyé át ezön az árkon!“ Aszonta a ló: ű most nem viszi át, öszik. „No, hát ögyél, még bele nem fáracz! akor sė lakjál jó.“ monja neki Krisztusurunk. Öszik is a ló mindég azûta, ha belefárad, lėfekszik pihenni, asztán újba kezdi.

Krisztusurunk asztán a macskát êkűtte a szamáré, a szamár ott legelt az erdő szélibe, meszszire. A mint mönt a macska, a kutya ott alutt a füvön, ki vôt nyûtózkodva, alutt jóízűen. A macska nem látta a szamarat, főkőtötte a kutyát, asz gondolta Krisztusurunk a kutyájé kűtte. Mikor a kutya Krisztusurunkhon gyütt, aszonta: „Nem eszt, hanem a szamarat, az erdő szélibe legel.“ A kutya azûta mindég harakszik a macskára.

(Szeged.)