8. Kígyóbőrű Kámán Sára: Világszépaszszonya.

Vôt a világon ėgy kiráj mög ėgy kirájné; mindönük vôt, a mit a szömük, szájuk mökkévánt, csak csalágyuk nem vôt. A kiráj ėgyre aszt hajtogatta, ha nekik csalágyuk vôna, sėmmi bajuk sė vôna. Mikor panaszolta a feleséginek, gyütt hozzájuk ėgy Öregkûdús, alamizsnát kért. A kirájné adott néki alamizsnát; aszonta a Kûdus: „Az udvarba – látom – van ėgy kazalvenyöge, a legalsóbul a legkorhatabbul húzzon ki ėgy szálat, ültesse el a kastéj csurgásába, azon teröm maj 3 fürt szőllő oszt a 3 fürt szőllőt ögye mög, attul fog születni ėgy gyeröke. A Szögényembörnek aszonta, ha az teljesülni fog, mögjutalmazi anynyival, hogy életfottig ölég lösz neki. Aval az Öregembör eltünt. Bemönt a kirájné, monta az urának, hogy van az udvarba hátû ėgy kazal venyögeveszsző, a legalsóbul, a legkorhatabbul húzon ki ėsz szálat, ültesse el a kastéj csurgásába, azon teröm 3 fürt szőlő, ha ű aszt mögöszi, gyeröke lösz. Az ura elültette. Este 8 órakor kimönt nézni, csak ojan száraz vôt, mint azelőtt; kimönt 9 órakor, akkor sė ződült; 10 órakor mögint mögnészte, mikor begyütt aszonta, hogy: „Mikor az a venyögeveszsző kiződel, én is legény löszök.“ Éfél után keszdött zöldelni, 3 órakor a kirájné ű fölsége fölébrett, akkô mán az egész kastét befutotta, ėgy ág pedig benyût az ablakon a kirájné ágya fölé, azon termött 3 fürt szőllő. A kirájné űfölsége fölugrott az ágybû ėgy pöndölbe szalatt a kiráj űfölségihön, hogy nézze mög a szőlőt. Az alatt a szobalány lėszakajtotta, tányérra rakta, bevitte a kirájnénak. A kiráj nészte, hogy csakugyan betejjesödött, a mit az Úrjézus mondott; mert az a kûdús az Úrjézus vôt. Alig ötte mög a kirájné a 3 fürtöt, mingyá terhösnek éröszte magát. A szôgáló a szőlőcsumát kihajtotta a szemétdombra. Vôt űfölségínek ėgy öreg vén lova, ê vôt csapva, aszt övött, a mit tanát, mögötte a szőlőcsumát, hasas lött. A kiráj möglátta a lovat kérdöszte, hogy mi lelte eszt a lovat? hasas ez? A szobalántú kérdöszte, hová tötte a szőlőcsumát, nem ötte-ė mög a ló? A szôgáló aszonta: hogy kihajította a szemétdombra. Akkô bizonyossan attû hasas. Êgyütt az üdő, a kirájné mögszülte a gyerököt, a a ló is mögellött; sárga, aranyszínű csikót ellött.

A gyerök nagyon kögyetlen vôt, makranczoskodott, az anynya aszonta: „Ne lögyé ojan kögyetlen, mer nem kapsz lánt!“ de a gyerök csak makranczoskodott, akkor az anynya aszonta, hogy addég nė kapjon lánt, még Kígyóbőrű Kámán Sárát, világszépaszszonyát fő nem tanájja.

Mikô főnyőtt, aszonta: „Kirájapám hajtassa be a szilajménöst az akolba, majd én választok magamnak belüle.“ Kécczör êvetötte a kötelet, fogott is ėgy szíjhátú vasderest, de mögint csak eleresztötte; aszonta: „Kiráj apám! agya neköm aszt a csikót, a möliket az anynya akkor ellött, mikor én születtem.“ Nagyon rosz vôt, szégyölte, hogy âra hivatkozott; odatta neki. Akkor aszonta a királfi: „No, édösanyám! én főkeresöm Kígyóbőrű Kámán Sárát: világszépaszszonyát; mert édösanyám kiskoromba aszonta: addég nė kapjak lánt, még fő nem tanálom, de én addég nem nyukszok, még csak anynyira nem viszöm: hogy kirájapám a mozsdóvizet nem tartja neköm, kirájnéanyám a türűközőt!“ Aval elindult, vezette az aranyszőrűt; alig birt mönni, az udvari cselédök csak nészték, hogy mit akar aval a rosz lóval, mikor még nem is bír mönni. Mikô kiértek a kastélbul, aszonygya a ló: „No, édös gazdám! űjj rám; mer mán látom, êfárattál. A kirájfi fölült, a ló fölbukott; de hamarább főkelt, mint Rudolf. Mikô fölült rá, möntek ėd darabég, mögén főbukott; így mönt ez háromszor; akkor oszt neki rugaszkodott, főszált a levegőbe, aszt kérdöszte: „No, édös gazdám! hogy mönynyek: Úgy röpűjjek-ė mind a szélvész, vagy mind a gondolat?“ „Úgy möny, hogy sė tėbenned, sė énbennem nė tögyé kárt.“ Möntek a levegőbe, ėcczör csak aszonygya a ló: „No, édös gazdám! én éhös vagyok; hanem látod aszt az erdőt, abba van aranymező, abba bemögyünk, engöm elengecz legelni, tė pedig vacsorálhacz, ha köl, vagy ha akarsz, lėpihensz.“ A nyergöt és a szörszámot a feje alá tötte, elalutt. Ėcczör hajnalba odamén a gazdájáhon a ló, főkőtötte: „Kêj fő, édös gazdám! mer a farkasra is ráviratt.“ Főkelt, főnyergölt, fölült. „No, édös kis gazdám! hogy mönynyek: úgy röpüjjek-ė mind a szélvész, vagy mind a gondolat?“ „Úgy möny, hogy sė tėbenned, sė énbennem nė tögyé kárt!“ Möntek a levegőbe, ėcczör csak aszongya a ló: „No, édös kis gazdám! én éhös vagyok; hanem látod aszt az erdőt, abba van ezüsmező, abba bemögyünk, engöm elengecz legelni, tė pedig vacsorálhacz, ha köll, vagy ha akarsz, lėpihensz.“ A nyergöt mög a szörszámot a feje alá tötte, elalutt; a ló mög legelt. Ėcczör hajnalba odamén a gazdájáhon a ló, főkőtötte. „Kêj fő, édös kis gazdám! mer a farkasra is ráviratt mán.“ Főkelt, főnyergölt, fölült. „No, édös kis gazdám! hogy mönynyek: úgy röpüjjek-ė, mind a szélvész, vagy mind a gondolat.“ „Úgy möny, hogy sė tėbenned, sė énbennem nė tögyé kárt!“ Neki rugaszkodott a ló, főszált a levegőbe, möntek. Ėcczör csak aszongya a ló: „No édös kis gazdám! én éhös vagyok; hanem látod aszt az erdőt, abba van ėgy rézmező, abba bemögyünk, engem elengecz legelni, te pedig vacsorálhacz, ha köll; vagy ha akarsz, lėpihensz.“ A nyergöt mög a szörszámot a feje alá tötte, elalutt. Ėccző hajnalba oda mönt a gazdájáhon a ló, főkőtötte: „Kêj fő édös gazdám! mer a farkasra is ráviratt mán.“ Főkelt, főnyergölt, fölült: „No, édös kis gazdám! hogy mönynyek? úgy repüljek-ė, mind a szélvész vagy mind a gondolat?“ „Úgy möny, hogy sė tėbenned, sė énbennem nė tögyé kárt!“ Mikor möntek a levegőbe, aszongya a ló: „No, édös kis gazdám! maj tanálunk ėgy várost, abba bemögyünk. Az ėgyik bôtba ásót, kapát, lapátot vösző, a másikba vakarót, kefét, sűrűfűsűt mög bontófűsűt, a szabónál mög kocsisruhát.“ Möntek a levegőbe, ėcczör csak látyák a várost; abba a városba vásároltak; az ėgyik bôtba ásót, kapát, lapátot, a másikba vakarót, kefét, sűrűfűsűt mög bontófűsűt, a szabónál kocsisruhát, Bevásároltak, elindultak, möntek. Ėcczör látnak ėgy erdőt, annak a szélibe mögáltak, lėszált Rudolf, aszonta a ló: „Lépjél ki ėgy ölet: êre is ėgy ölet, âra is ėgy ölet négyszögletbe, ásd ki ojan méjre, hogy csak az ôrom lácczon ki belüle!“ Rudolf anynyira dôgozott, hogy csupa víz vôt, lėvetkőzött ėgy ingre, gatyára. Ėcczör főszólât a ló: „Édös kis gazdám! ölég lösz mán!“ A ló beleugrott a gödörbe, de nem lött ölég méj, mer kilácczott a nyaka. Mögén hozzá fogott ásni, akkô jó vôt. „Szödd lė rúlam a nyergöt, kantárt, teríts rám 12 bivajbűrt mög hánd rám a fődet mind. Édös gazdám! én most nyeríteni fogok; halod, hogy maj nyerítenek rá, de tė nem látod. Nyerítök másocczor is, harmacczor is, akkor gyün ide ėl ló, a kantárt a fejihön vágod, ráülsz. Mikor a Kígyóbőrű Kámán Sára: világszépaszszonya lova oda mönt, kapáta a fődet, ki akarta kapálni a lovat a gödörbű, akkor a kantárt a fejihön vákta, mögatta magát, ráűlt, elmönt Kígyóbőrű Kámán Sára: világszépaszszonya palotájába.

Kígyóbőrű Kámán Sárának: világszépaszszonyának vôt 3 szobalánya, az öregeb kimönt vízé, viszszaszalatt mögmondani, hogy gyün Rudolf. „Hogy gondolod aszt, mikor ide még az odavaló madár sė tud êgyünni!“ A palota előtt vôt ėgy aranyalmafa: mikô Rudolf közel vôt: mökcsöndült. Mikor Rudolf az udvarba ért, bekötötte a lovat az istálóba, az almafa mögén mögcsöndült; akkor a középső vôt kint oszt mönt jelönteni, hogy itt van Rudolf. „Hogy gondolod aszt – monta Kígyóbőrű Kámán Sára: világszépaszszonya – mikor ide még az odavaló madár sė tud êgyünní!“ Mikor az ajtóhon ért, akkor a legkiseb szobalány mönt ki, oszt viszszaszalatt jelönteni, hogy itt van Rudolf; akkor Kígyóbőrű Kámán Sára: világszépaszszonya a ház (szoba) közepibe mönt, az aranyalmafa mögén mökcsöndült. Mikor Rudolf belépött a házba, akkor Kígyóbőrű Kámán Sára: világszépaszszonya az ablakba ült. Mikor a szoba közepibe mönt Rudolf, Kígyóbőrű Kámán Sára mán kitötte a lábát, ki akart lépni az ablakon; de Rudolf aszonta: „Édös szívem, szép szerelmem! nė hagy itt, tėérted gyüttem. Látod, hogy mögöregöttem, pedig 18 esztendős vôtam, mikor elindultam. Ott hattam tėérted apámat, anyámat, mindönömet, csak hogy tégödet főkeresselek!“ Akkô Kígyóbőrű Kámán Sára: világszépaszszonya oda mönt Rudolfhon, aszonta: „Édös szívem, szép szerelmem! tė az enyim, én a tijed!“ Ėgy pár lött. Itt éltek békességbe. Ebéd után Kígyóbőrű Kámán Sára: világszépaszszonya, – mint az uraknál szokás, – lėfekütt; a kis szobalány lėült az ajtóküszöbre, Rudolf mög sétált a szobába. Mikor Kígyóbőrű Kámán Sára: világszépaszszonya elalutt, aszonygya a kis szobalány Rudolfnak, hogy keressön a fejibe, hajcsa az ölibe a fejit. „Ijen öreg embörnek, mint én, nem illik a fejit ojan szép kis lának az ölibe tönni!“ „Nincs abba sėmmi sė!“ Addig beszélt, utojjára az ölibe tötte a fejit. A szobalány álom szellőt bocsátott rá, Rudolf elalutt. A szobalány lepedőbe tötte Rudolfot, fölakasztotta az aranyalmafa ágára. Azután lėmönt a szobalány az istálóba, főnyergölte a Kígyóbőrű Kámán Sára: világszépaszszonya lovát fölültette rá, elvitte a török zultánhon ėgy pár papucsé mög ėgy üveg palotájé. Akkô Rudolf lova ênyerítötte magát, de nem felelt sėnki sė, másocczor is ênyerítötte magát, harmacczor is, akkor sė felelt sėnkisė; akkor kirukta magát a gödörbű, váktatott Kígyóbőrű Kámán Sára: világszépaszszonya palotájába. Mikor odaért, látta, hogy Rudolf föl van akasztva a lepedőbe az aranyalmafa ágára. Oda mönt, a szájával lėvötte, a lábával kibontotta főkőtötte. „De sokájig aluttam!“ monta Rudolf mikor fölébrett. „Még ha ėgy perczöt késök, örökre elalszol! – felelte a ló – hanem csak készűj! mer Kígyóbőrű Kámán Sárát: világszépaszszonyát elvitték.“

Rudolf fölült a lóra, möntek Kigyóbőrű Kámán Sára: világszépaszszonya után a török zultánhon; mikô mán nem meszszi vôtak, látták, hogy a bástya falán herczegök, grófok, nagykalapú tótok hasalnak, Rudolf lėszált a lovárul, kihúszta magát, mint ėgy kocsislegény, a lova möktanította, hogy mi csinájon, vögye föl a kocsisruhát, húzza ki magát, mint ėgy kocsislegény, az ásót, lapátot, kapát, vakarót mög a többit tögye a válára, êre mög êre mönynyön, így mög így tögyön: a ló osztán viszszamönt a gödörbe. Rudolf mos mán kocsislegény, mén a török zultánhon szôgálatot keresni, még be sė mönt, kigyütt elébe ėgy herczeg, kérdöszte: „Mi járatba vagy?“ „Kocsis legény vagyok, szôgálatot keresök.“ „No, én mögfogallak, ėgy lovam van, de ojan, hogy mindön nap kivégez ėgy kocsist a világbul, nálam 3 nap ėgy esztendő“ Aszongya Rudolf, ű beál, csak háromszor mögszabagyon (a lovat) jártatni.“ „Háromszor? másnak ėcczör is sok vôt!“ Mög vôt az alku, Rudolf bemönt az istállóba, szépen mökpuczolta a lovat, a ló mögüsmerte. Mikô jártatya a lovat, rug, vág, de csak azért, mert nészték a herczegök, grófok, nagykalapú tótok, hogy mi lösz az új kocsisal, a ki háromszor is mög akari jártatni a lovat? Mikor háromszor körüljárta a bástyát, a ló hajigáli Rudolfot, ėcczör csak oda ugratott a herczegök, grófok, nagykalapú tótok közé, ezök mögijettek, beszalattak, csak Kigyóbőrű Kámán Sára: világszépaszszonya maratt ott, Rudolfnak sė köllött ögyéb, fölültette a lóra, váktatott Kígyóbőrű Kámán Sára: világszépaszszonya palotája felé.

Oda a szép aszszony! Az Ördöngősvénaszszony mingyá piszkafára ült, utána! Ėcczör aszongya a ló: „Édös gazdám! tekíncs viszsza, hajítsd el a vasásót, mer mingyár utolér az Ördöngősvénaszszony!“ Elhajította a vasásót, abbul lött nagy síkos jég, még azon az Ördöngősvénaszszony körösztülhatolt, Rudolf elváktatott jó előre. A mint mönnek, ėcczör csak csak aszongya a ló: „Édös gazdám! tekíncs viszsza, hajítsd el a vaslapátot, mer mingyár utólér az Ördöngősvénaszszony!“ Elhajította a vaslapátot, abbul lött sárpocsár, akkora, hogy az Ördöngős vénaszszony alig birt benne mönni, a füliig ért. Míg az Ördöngősvénaszszony körösztülvánczorgott addég Rudolf elváktatott jó előre. Mönnek, möndögélnek, aszongya a ló: „Édös gazdám! tekíncs viszsza, hajícsd el a kapádat, mer mingyár utolér az Ördöngősvénaszszony!“ Elhajtotta a kapáját, abbul lött nagyon sűrű liczijum. Elsőb az Ördöngősvénaszszony hazamönt a pallósé, útat vágott körösztül, körösztülmönt, még azon az Ördöngősvénaszszony körösztülmönt, Rudolf elváktatott jó előre. Ėcczör csak mögén aszongya a ló: „Édös gazdám! tekíncs viszsza, hajícsd el a vakarót, mer mingyár utolér az Ördöngősvénaszszony!“ elhajitotta a vakarót, abbul lött sűrű sövény: hajtásokbul állt. Még azon az Ördöngősvénaszszony körösztülmönt, Rudolf elváktatott jó előre. Ėcczör mögén aszongya a ló: „Édös gazdám! tekíncs viszsza, hajícsd el a kefédet, mer mingyár utolér az Ördöngősvénaszszony!“ Elhajította a keféjit, abbul lött kanális viz, még azon az Ördöngősvénaszszony körösztülmászott, Rudolf elváktatott jó előre. A mint mönnek, ėcczör csak mögén aszongya a ló: „Édös gazdám! tekíncs viszsza, hajícsd el a sűrűfűsűt, mer mingyár utolér az Ördöngősvénaszszony!“ Elhajtotta a sűrűfűsűt, abból lött ojan sűrű erdőség, mint a fűsű, ennek mán pallós köllött. Még az Ördöngősvénaszszony a pallóssal útatvágott körösztül, az erdőségön körösztül mönt, Rudolf elváktatott jó előre. Ėcczör csak mögén aszongya a ló: „Édös gazdám! tekíncs viszsza, hajícsd el a bontófűsűt, mer mingyár utolér az Ördöngősvénaszszony!“ Elhajtotta a bontőfűsűt, abbul lött szurkos sár, alig birt benne mászni. Még az Ördöngősvénaszszony kimászott a szurkos sárbul, Rudolf odaért a Kígyóbőrű Kámán Sára világszépaszszony palotájába, mingyá bezárták a kaput, de az Ördöngősvénaszszony bekijátott: „Szöröncséd, hogy két lovad van, nem azon hosztad el Kígyóbőrű Kámán Sárát: világszépaszszonyát a mikön érte gyüttél, máskép vége lött vôna az életödnek!“ aval viszszamönt az Ördöngősvénaszszony. Itten élnek szépen. Ėcczör aszongya Rudolf: „Édös szivem, szép szerelmem: Kígyóbőrű Kámán Sára, világszépaszszonya! elmögyök abba az erdőbe vadászni.“ Vôt ott nem meszszire ėty kis erdő. Aszongya Kígyóbőrű Kámán Sára, világszépaszszonya: „Rudolf, édös szívem, szép szerelmem! elmöhecz, de jó vigyázz!“ Rudolf neki indult, csak viszszafordût; a mint nézött ki az ablakon látott a sövényön ėty kis madarat, agyon akarta lűnni, aszonygya Kígyóbőrű Kámán Sára világszépaszszonya Rudolfnak: „Rudolf, édös szívem, szép szerelmem! ne lűdd agyon, hátha pósta az a kis madár?“ Rudolf mökkögyelmezött néki, a mint jobban mögnézi, hát a szájába ėty kis czédula van. Olvasik a czédulát, a van benne, az atytya írta, hogy nagy vereködés van nála, mönynyön neki segíteni, ha aszt nem akari, hogy elvögyék a kirájságot. Kígyóbőrű Kámán Sárának, világszépaszszonyának vôt ojan gyűrűje, hotyha ėcczör mögfordította az újjába, kigyütt belüle ėty regiment lovas huszár, másocczor ėgy regiment gyalogezred. Kígyóbőrű Kámán Sára, világszépaszszonya lóháton mönt, az ű lován a huszárok előtt, Rudolf mög gyalog a gyalog ezred előtt; hanem mikor az erdőbe möntek a ló (Rudolfé) mellett, akkor kigyütt a ló (a gödörbül), fölült az ű lovára. Mikor odaértek a vereködéshön, a kiráj észrevötte, hogy könynyebsége van a vereködésre; de nem tutta, hogy ki segítött néki. Vége vôt a vereködésnek, a Rudolf atytya győzött, nagy vendékségöt csinált. Vôtak ottan kirájok, herczegök, grófok, nagy kalapú tótok, egész nap mulattak, écczaka külön-külön szobába háltak az embörök a mikô vége vôt a mulacscságnak. Röggel van, a kiráj mög a kirájné mindėgygyik szobába bemöntek, űk tartották a mozsdóvizet mög a türűközőt: a kiráj a mozsdóvizet, a kirájné mög a türűközőt. Szobárû szobára möntek, êjutottak Rudolfhon is. Mikor tarti a kiráj a türűközőt; akkor jutott az eszibe, hogy kicsoda ez? az ű fijuk: a Rudolf; akkor borût a nyakába; akkor aszongygya Rudolf: „Itt van Kígyóbőrű Kámán Sára: világszépaszszonya is, az én feleségöm! emlékszik-ė kirájnéanyám, mikor kicsi vôtam, a mé ojan kögyetlen vôtam, aszonta, hogy addég nė kapjak lánt, még Kígyóbőrű Kámán Sárát: világszépaszszonyát fő nem tanálom.“ Újba mögházasottak.

(Egyházaskér.)