29. A kis Kolozs mög a nagy Kolozs.

A nagy Kolozsnak vôt 4 lova, a kis Kolozsnak ėgy lova, szántottak az országút szélin. Hét falunak vôt ėgy templomja, az ėgyik falubul a másik faluba jártak templomba, a kis Kolozs főgygye mellett köllött elmönni. Kis Kolozsnak vasárnap szántottak, mer csak ėgy lova vôt, nagy Kolozs tartotta az ekét, kis Kolozs hajtotta a lovat, möntül többen möntek a templomba, annál jobban kijabálta: „Gyí, szép 5 lovam! gyí, gyí, gyí!“ Nagy Kolozs ėgy darabig halgatta, écczör mán mögsokalta, aszongya neki: „Nė úgy mond, hogy: Gyí, szép 5 lovam! hanem: „Gyí, szép ėl lovam! nėköd csak ėgy van, még aszt tanálik hinni, hogy mind az 5 a tijed.“ Kis Kolozs rá sė halgatott, csak asz monta: „Gyí, szép öt lovam! gyí, gyí, gyí!“ nagy Kolozs mögharagudott, kihúszta az üsztökét, agyonütötte kis Kolozsnak az ėgy lovát. Kis Kolozs oszt mögnyúszta az ėgy lovát, mögszárította a bűrit, öszszehajtotta, zsákba tötte, fővötte a válára, ballagott a másik városfele. Mikor odaért a szélső hászhon, ráestelödött, benéz az ablakon, hát látytya, hogy ėgy fijatal aszszon mög êgy fijatal embör szerelmeskönnek: a fijatal embör az aszszonnak a kurafija vôt. Kis Kolozs osztán nem is szólt be az ablakon, mer tutta, hogy ús sė kap szálást, hanem bemászott a kapun, fölmászott a hásztetőre.

Itt oszt az ôdalsó ablakon látytya, hogy az asztal teli van süteményel, sűt hússal és ėgy nagy üvegbor is van ott. Valaki nem sokára zörget a kapun, kijabájja be, hogy: „Aszszon, nyizsd ki a kaput!“ Az aszszon mögijett, aszongya a kurafijának: „Bújj ebbe a ruhás nagy ládába!“ A bort êtötte a sifon háta mögé, a sütemént mög a sűtt húst berakta a keminczébe, kiszalatt, kinyitotta a kaput, az embör behajtott, kifokta a lovakat, bemönt. A hogy mönt befelé, főtekínt a színtetejire, látytya, hogy ėgy embör ott öszsze van húzódva, fölkijánt hozzá: „Ki vagy fönt a színtetejin?“ Kis Kolozs oszt mögszólal: „Én vagyok ėgy szögén vándorló!“ „Hát gyere be a szobába!“ Kis Kolozs oszt bemönt az embör után a szobába, vitte magával a masinazsákba (ritka zsák) a lóbűrt. Asz mongya az embör az aszszonnak: „No, hé! hozzá égy kis vacsorát! főszté-jė?“ Aszongya az aszszon: „Nem fősztem, nem tuttam, hogy hazagyün ken; hanem van ėgy kis kinyér, fokhajma mög vöröshajma.“ Az aszszon odavitte a kinyeret a mög fokhajmát mög a vöröshajmát az asztâra. Itt oszt a gazda hítta a kis Kolozst is vacsorálni, kis-Kolozs is nem uraltatta magát, odamönt, mer nagyon éhös vôt. Ėcczör a gazda kérdözi kis Kolozst: „Mi van a zsákba?“ „A! – aszongya – a zsákba jövendőmondó van!“ „Hát, mit jövendöl az?“ kérdözi a gazda. „Mindönt a világon mögjövendöl“ mongya kis Kolozs. „Hát, tunna-jė most jövendölni?“ „Honnė tunna? – mongya kis Kolozs – így ni!“ röttön mögnyomta a zsákot, csikorgott a száraz lóbűr. Kérdözi a gazda: „Hát, mit jelönt most? én nem értöm!“ „Nem is érti eszt mindönki, csak a saját gazdája érti. Most aszt jelönti, hogy a keminczébe van sűtt hús és sütemén.“ Az embör aszongya az aszszonnak: „Nészd, aszszon! hátha igaz.“ Az aszszon kiszalatt, behoszta, odarakta az asztalra. Két éhös embör jóízűn öszögette; az embör nem álhatta szó nékül, aszongya: „Nyomja mög még ėcczör, hogy mit jövendöl most?“ kis Kolozs mögnyomta erőssen. „No, hát mit jövendölt?“ kérdözi a gazda. „Hát asz jövendölte, hogy ott van a sifon háta mögött ėgy jó nagy üvegbor.“ Az embör oszt monta az aszszonnak: „Eregy, hé! nészd mög! hátha igaz, nagyon jô esik a sűtt húsra mög a süteménre“. Az aszszon odaugrott, kihúzott ėgy nagy üvegbort, odatötte az asztalra, jóízűen iszogattak. Mögén a gazda aszonta: „Nyomja mög mögén! mit jövendöl harmacczor?“ Kis-Kolozs mögnyomi, aszt mongya: „Most aszt jövendöli, hogy gonosz van a ruhás ládába“. Fölugrott a gazda, fölnyiti a láda tetejit, látytya, hogy ėgy nagy, szőrös valami van benne, lėcsukta hamar, lėszögeszte, hogy ki nė gyűjön, kérdözi kis Kolozst, hogy agygya neki a jövendőmondót? „Odadom három véka aranyé!“ monta Kis Kolozs. „Jó van, mögadom a három véka aranyat, de aszt a gonoszt is el köl vinni, hogy nė lögyön itt.“

Lėfeküttek, röggel oszt főkeltek, kimérte a gazda a három véka aranyat, kocsira tötték a nagy ruhás ládát is a gonoszszal ėgygyütt és a kis Kolozs hajtott hazafele, aszt durúzsolta: „Belevetöm eszt a gonoszt a Tiszába!“ A gonosz oszt mögszólalt: „Nem viszöl a Tiszába, én is adok három véka aranyat! csak vigyél a lakásomra.“ „Hogy vigyelek oda, mikor nem tudom, hogy hun van a lakásod.“ Itt oszt mögmonta: „Ijen és ijen épület az én lakásom.“ kis Kolozs mög is tanáta a lakását, beált az udvarba. Gonosz kimérte a három véka aranyat, kis Kolozs osztán mögfordította a rudat hazafele, hazamönt.

A legnagyobb fiját mingyá magáhon hítta: „Eregy el, fijam! nagy Kolozs bátyádhon, kérd el a fölöntőt.“ A gyerök osz êszalatt, aszongya: „Nagy Kolozs bácsi, agygya ken ide a fölöntőt!“ Kérdözi nagy Kolozs: „Mit akar apád a fölöntővel?“ Aszongya a gyerök: „Elatta a lóbűrt és kocsi aranyat hozott.“ Nagy Kolozs fővötte maga a fölöntőt oszt êmönt kis Kolozshon. Mögmérték az aranyat, tizenkét fölöntő. Kérdözi nagy Kolozs kis Kolozst: „Eszt mind a lóbűré kaptad?“ „Azér kaptam!“ mongya kis Kolozs. Nagy Kolozs oszt hazamönt, agyonütötte mind a nél lovát, szekérre rakta oszt űs elvitte a másik városba árulni; de ott a zsidók mögígérték a tisztösségös árát, de ű nem atta, mer kis Kolozs aszonta, hogy tizėnkét fölöntő aranyat kapott ėl lóbűré. A zsidók szóba sė akartak asztán vele álni. Itt oszt nagy Kolozs hazamönt, fővötte a fejszét, hogy agyonüti majd kis Kolozst, de kis Kolozs élt a gyanúval, az édösanynyát fektette az ű ágyába, ű mög belefekütt az édösanynya ágyába. Nagy Kolozs osztán écczaka belopóczkodott, agyonütötte kis Kolozsnak az édösanynyát, asz gondolta a kis Kolozs fekszik ott. Kis Kolozs röggel főkelt, mögtürűgette az édösanynyát, fölültette a kocsiba hátul az ülésbe, elmönt vele a másik városba. Mögált ėgy kocsma előtt, bemönt a kocsmába, kért a kocsmárostul bort. A kocsmáros adott neki, aszonta: „Vigyön az édösanyámnak is ėgy pohárral, de nagyokat kijácson neki, mer nagyot hall.“ A kocsmáros kiviszi a pohár bort az anynyának, nagyot kijánt: „Itt van ėgy pohárbor: a fija kűtte.“ De az aszszon rá sė halgatott, mintha nem is neki beszélnének. A kocsmáros oszt mögharagudott, odavágta a poharat az aszszon fejihön, az öreg aszszon êdült. Itt kiugrott kis Kolozs: „Jaj! mi csinált az anyámmal? agyonütötte.“ Itt oszt a kocsmáros könyörgött kis Kolozsnak, hogy nė mongya sėnkinek, inkáb ád három véka aranyat! kis Kolozs aszongya: „Nem bánom! de édösanyámat temettesse el, hogy sėnki nė tugygya.“ Aszongya a kocsmáros: „Van neköm jó nagy kertöm, majd eltemetöm én oda, csak nė szôjon sėnkinek.“ A kocsmáros kimérte a három véka aranyat, kis Kolozs hazavitte, elkűtte a fiját nagy Kolozshon: „Hoszd el a fölöntőt!“ A gyerök oszt êszalatt, mongya nagy Kolozsnak: „Nagy Kolozs bácsi, agya ken ide a fölöntőt!“ „Mit akar apád a fölöntővel?“ kérdözi nagy Kolozs. „Elatta öreganyámat a másik városba, hozott sok aranyat, aszt akarjuk mögmérni.“ Nagy Kolozs főkapta a fölöntőt, szalatt kis Kolozshon, odaért, mögmérték, hát hat fölöntő lött. Kérdözi nagy Kolozs kis Kolozst: „Hun vötted aszt az aranyat?“ „Hát – aszongya – az éjel tė ütötted agyon édösanyámat, oszt elvittem a másik városba, azé kaptam.“ „Hát vöszik ott a hôtaszszont?“ kérdözi nagy Kolozs. „Hát! honnė vönnék – feleli kis Kolozs – még kérdöszték is, hogy van-ė még több?“ Nagy Kolozs hazaszalatt, agyonütötte az édösanynyát, beletötte ėgy tajicskába, áttolta ėgy másik városba, keszdi kinálni: „Hôtaszszont vögyenek! hôtaszszont vögyenek!“ A röndérök mingyá közrekapták, hogy micsoda hôtaszszon ez? „Hát agyonütöttem az édösanyámat, oszt êhosztam árulni.“ A röndérök mökkötöszték, bevetötték ėgy sütét dutyiba, az anynyát mög eltemették.

Nagy Kolozs mikor kiszabadult, hazamönt, fölvött ėgy masinazsákot, elmönt kis Kolozsékhon, kis Kolozst beletötte a masinazsákba, fölvötte a válára, vitte, hogy majd beleveti a Tiszába. A hogy a templom előtt mönt el, éppen akkor miséztek, kis Kolozst lėtötte, bemönt, hogy maj a lelkijé ėgy pár imácscságot mond, kis Kolozs mög kijabált: „Jaj visznek mönyországba! jaj neköm!“ Êrehajtott ėgy öreg ősz embör ėgy falka marhát, hajja, hogy mit kijabálnak a zsákba, odamönt a zsákhon, aszongya: „Bár engöm vinnének, öcsém! örömest odannám eszt a falkamarhát.“ „Hát ôgygya ki bátyám uram! – mongya kis Kolozs – oszt gyűjön a zsákba, én maj bekötöm!“ Az öreg ősz embör kiótta a zsákot, az öreg bele mönt, kis Kolozs bekötötte, aszongya: „Akármit beszélnek, maga nė szôjon!“ Kis Kolozs elébe vötte a marhát, kihajtotta. Nagy Kolozs elvégeszte az imácságát, kigyütt a templombul, fölvötte a zsákot a válára, vitte a Tiszafele. Mikor odaért, aszongya: „No, átkozott kis Kolozs! nem csapsz be többet.“ Akkô belehajította a vízbe, ballagott hazafele, látytya, hogy kis Kolozs ėgy nagy falka marhát legeltet az országúton: „Hun vötted tė kis Kolozs! mán eszt a falkamarhát?“ „Hun vöttem vôna? a Tiszafenekén az alvilágon!“ „Van-ė még ott?“ kérdöszte nagy Kolozs. „Hon nė vôna! hiszen én az utojját hajtottam el, vannak ott szöbbnél szöbbek.“ Aszongya nagy Kolozs: „Gyere, öcsém! vigyél el engöm is, hajíncs bele!“ „Én nem birlak elvinni, hanem gyere oda, maj belelüklek ottan!“ Möntek oszt mind a ketten a Tiszára, mikor odaértek, kis Kolozs belelükte nagy Kolozst; mög is szabadult tűle.

(Egyházaskér.)