17. Miska.

Vôt a világon ėgy bíró, fogadott ėgy kocsist, Mihájnak hítták, szép dėrék legén vót, úl láttam, mind most. A bírónak igön csinos lánya vôt, nagyon mögszerették ėgymást és hitt a legény a lának, mer a lėjány aszonta, hogy ű rajta kivül nem szeret mást sėnkit. A bíró aszonta a legénnek, odagygya neki a lányát, ha az elkárhozott malomba három pozsonyi búzát mögőröl. A legény nagyon törte a fejit, hogy hogy bírja ű aszt mögtönni? A legén elmönt ėgy Bíbájosaszszonyhon, kért tűle tanácsot, hogy őrölhessön mög ű 3 pozsonyi búzát abba a malomba? Kéri az öreg aszszont: „Ha valahogy bírna ken az én bajomon segíteni, jô mögjutalmaznám kendet!“ Aszongya az Öregaszszony: „Én birok, csak úgy csináj, mint én mondom, csak mög nė ijegy!“ Adott neki ojan zsírt, ha mökkente vele a falat, akárki oda dűlt, nem bírt mökszabadulni: „Mikor oda mégy ėgy baltát is vigyé magaddal mėg ėgy darabka fát és csak faragcsájjá mindég oszt akárki mén hozzád, mög nė ijegy. Maj kérdöz az tégöd, hogy mi csinász tė ottan, tė csak asz mond: hogy a kisz széknek kitört a lába, abba csinász bele lábat.“ Elmönt a legénke haza és másnap elkérte a búzát, befogott a kocsiba, befogott őrölni. Mikor befogta a lovakat, a malomba fölöntötte a búzát is, ű hozzá fogott faragni. Ėccző csakugyan mögérközött a pokolbeli Ördög, kérdözi tűle: „Mi csinász tė itten, Miska?“ Aszongya: „Kitört a kisz széknek a lába, csinálok bele másikat.“ „Hogy mertél tė idegyünni őrölni, mikor gondolhattad, bogy itt nem szabad! Most – aszongya – azé gyüttem, hogy elviszlek!“ Nem bánom, hoty ha elviszöl is, csak várjá még félórájig, eregy oda, a garat tetejin űj, még én dôgomat végzöm!“ Az Ördög elválalta, hogy két óra hoszszájig is ott ül. Miska osztán fölmönt, mökkente a garat tetejit aval a ragadós zsírral. Odaűlt, oda jis ragatt. Mán három óra hoszsza is elmúlt, de mégis ott űlt az Ördög, könyörgött neki:

„Eresz Miska! még a búzád is lėőrölöm magam, nem köl, hogy a tė lovad őröjje mög kontrėktust is kötök veled, hogy pokolbû ide Ördög többet soha sė gyün!“ Aszongya neki a Miska: „Elsőb csináld mög a kontrėktust, addig nem eresztelek el!“ Mögcsinálta az Ördög a kontrėktust. Mindaddig ott űlt ű, még Miska ki nem fokta a lovat a malombû; akkor osztán befokta az Ördögöt. Vôt neki jó nagy vastag búnkós botytya, kécczör, vagy háromszor végig húzott rajta: „Gyí! fecskehasú paripa“. Mikor lėőrölte a búzát, eleresztötte az Ördögöt, fölpakolt és elmönt haza. Mikor hazamönt nagy örömmel, a gazdája asz gondolta: odavan. Kérdözi a gazdája: „Mögőrölté?“ „Mög, hálá Istennek! még mászszor is el fogok mönni.“ „No – aszongya – mos mán hiszöm, hogy embör vagy, neköd adom a lányomat!“ Jô van! itten ėccző vasárnapi nap vôt, neki a jószág körül köllött a dôgát végezni, ėgy másik, gazdag embörnek a fija odamönt, az is szerette a lánt, az is el akarta vönni. Lėmöntek a kis kerbe, – a mint úgy karszűgyön vezették ėgymást. –

Miska lábújhögyön odamönt, mökkente mind a kettőnek a ruháját. A ruhája odaragatt az ėgyiknek a másikéhon. Odabe az anynya mán várta a lánt, sokálta, hogy oda van a lánya; kimönt űs a kis kerbe, hogy hîja be a lányát. A mint beért, háttal vôtak ű felé is. Mikor odaért a hátuk mögé, mögfogta a szoknyáját a lánnak: „Gyere mán be! – monta neki – dôgod van mán oda bent!“ Az aszszonnak a keze is odaragatt a szoknyáhon. A bíró sė vötte tréfára a dôgot, hogy a lánya is oda van mög a felesége is, elkűtte a kocsist, hogy keresse mög űket, hun vannak? A kocsis lėmönt, mökkente a gazdaszony ruháját is oszt jelöntötte a gazdájának, hogy a kiskertbe van, aszonta a gazdaszony, hogy mönynyön lė bíró úr is. A mint lėmönt a gazda, mögfokta az aszszonnak a szoknyáját, hogy gyűjön mán fő! Az is odaragatt. Nem birtak szabadúlni, oda hítták a kocsist, hogy mi csinájjanak most? Aszonta a kocsis: „No, gazduram! ha neköm agygya a lányát, én töszök ojan jót, hogy magukat mögszabadítom, hogy szabadon járnak.“ „Odadom fijam, még irást is csinálok, akár minygyár, csak szabadícs mög!“ Akkor minygyá befokta a lovat a kocsiba, elvitte űket úgy, a hogy vôtak a Bíbájosaszszonhon, kétszáz pöngőt fizetött a Bíbájosnak a mé mögszabadította a két cselédöt mög az ű bajájé. Mögszabadultak, lakodalmat csaptak, élnek boldogul, ha mög nem haltak.

(Magyarszentmárton.)