70. Balázs.

Élt ėcczör ėgy szögén özvegy aszszon a gyerökivê, ott laktak az erdő szélin, a kis gyerök tartotta föl az anynyát. Ėcczör elmönt a kis gyerök az erdőbe szamóczát szönni, gondolta: „Még édösanyám alszik, szödök ėgy csomót.“ Hát a mint mén, möndögél bejjebb, bejjebb az erdőbe, ėcczör csak eltévett, lėült a fojópartjára, várta, hogy az édös anynya mögkeresi; az édösanynya kereste, de nem gyütt a nyomára. Hát, a mint ott üldögél a kis gyerök a fojó partján, hát! ėcczör csak mén âra ėgy hajó, kérdözik a kis gyeröktű: „Mijé sírsz? kis fijam!“ „Mer nem tudok hazamönni!“ mongya a kis gyerök. „Hát, hol lakol?“ kérdözik. „Édös anyámnál,“ feleli a kis gyerök. „Hát, édösanyád hun lakik?“ „Hát a hun én!“ Gondolták, hogy evel nem sokra mögyünk, mögkérdöszték, hogy hítták az édösanynyát? „Zsuzsa néni.“ mongya a gyerök. Fölvötték a hajóra, majd elviszik, ėgy halásznak átagygyák. Úgy is lött. Hát, a mint a halásznak átagygyák, ráparancsolnak a halászra, hogy visejje a gongyát.

Másik hétön âra járt a kiráj, möglátytya a gyerököt a gunyhó előtt, kérdözi a kis gyeröktül: „Itthun van-ė az édösapád? kis fijam!“ „Neköm nincs édösapám, csak édösanyám“ mongya a kis gyerök.“ „Hát aszt hogy hîják?“ kérdözi a kiráj. „Zsuzsának“ mongya a kis gyerök. „Hát a hol lakik?“ kérdözi a kiráj. „Aszt nem tudom, asz keresném“ mongya a kis gyerök. „Hát az öreg halász mêre van?“ „Odabe van a kis gunyhóba.“ mongya a kis gyerök. Bemén a kiráj mögkérdözni Nem a kendé ez a kis fijú?“ „Nem ám! úgy hoszták ide“. Kimén mögén a gyerökhön, mögén beszél vele, ád neki ėgy aranyat: „No, kis fijam, jô viseld magad, majd idővel még halász lösz belüled!“ „Én belülem nem lösz halász sosė“ mongya a kis gyerök. „Hát mi löszöl? kis fijam!“ „Mátyás kiráj katonája, még pedig huszár.“ Mögtecczöt ez a felelet a kirájnak, adott a halásznak aranyat: „No, halász! viseld gongyát ennek a kis fijúnak és mához ėgy évre hoszd föl hozzám Budára, tudakozógygyál a kiráj iródėjákja után!“ A névjegyit odatta: „Majd esztet agygyátok oda!“ A halász mökköszönte az aranyakat is, a jegyöt is és elbúcsúzott a kiráj: „De gongyát viseld a kis Balázsnak, hogy mához ėgy évre föltugygyad hozni Budára!“ A halász ígérte, be is tartotta az ígéretöt, csináltatott a kis fijúnak csinos ruhát, fölvitte Budára. Kérdözik Budán a várba az ajtón állók: „Kit keresöl? szögén embör!“ „A kiráj iródėjákját!“ Nagyot néznek az ajtónállók, mikor odatta a jegyöt, mer az a jegy a kirájhon szólott. Bevezették a szögén embört a kiráj elébe, a gyerököt átvötte, a szögény embört pedig mögjutalmaszta. Balázst pedig fölőtösztették úri ruhába, kitanították, derék katona vált belőle. Idővel mögházasodott, êvött ėgy gróf kisaszszont, boldogul éltek.

Történt ėcczör, hogy szögén embörök jártak nála, hogy engegygye mög a nacságos úr, hogy azerdőbül fát vigyenek, a mivel a gunyhójukat fölépicscsék. Vôt kösztük ėgy embör, ki a szögén aszszon részire fát kért. „Szeretném látni aszt a szögén aszszont – mongya Balázs úr – hogy nem gyün, ha szüksége van fára!“ „Szögén, özvegy, beteg aszszon! kéröm.“ „Ha nem gyühet, odamegyek én!“ monta a nacságos úr, odamén a szögén aszszonhon, benéz az ajtón, látytya, hogy ott térbetyül, imátkozik. „Mi csinál? jó aszszon!“ „Imátkozok az elveszött gyerökömé!“ mongya az aszszon. „Hát mikor veszött el a gyeröke? jó aszszon!“ „Régön vôt a!“ mongya az aszszon. „No, akkor mögadom a ház hejet is, de mőre lögyön?“ „Csak ezön a hejön lögyön a fa tüve előtt, mer mikor elveszött a fijam, ebbe a fába töttem bele a jóságos szüz Márija képit, elmult már 25 év, azûta mindég imátkozok lėtérbetyülve, hát a mint beszéli a szögén aszszon, sírva borult a nyakába Balázs: „Én vagyok ez a 25 év ûta elveszött fija!“ De hogy ű mögörült a találkozásnak, a felesége nem, aszonta: „Neköm nem köl koldus aszszon anyós! Mit vôt tönni, mit nem, Balázs fölépítette aszt a házat és az anynya ott lakott, még mög nem halt. Eddig siratta a fiját, hogy mög nem tanálta, most mög azé siratytya, hogy mögtanáta.

(Hódmező-Vásárhely.)